Betegségek meghatározása

Rövid leírás:
A kórkép klinikai és patológiai jellemzőit elsőként 1906-ban Alois Alzheimer ismertette. A leírójáról elnevezett betegség a demenciák, azaz elbutulással járó tünetegyüttesek leggyakoribb (50-70%) oka. Az Alzheimer-kór a központi idegrendszer jellegzetes klinikai és patológiai elváltozásaival, idegsejt-pusztulással járó betegsége. Általában 40 éves kor felett jelentkezik, pszichés és viselkedési tünetekkel járó, fokozatosan súlyosbodó mentális hanyatlás.

Előfordulás:
Az Alzheimer-típusú elbutulás igen gyakori betegség - világszerte kb. 18 millió embert érint. A 65 éves lakosság körében kb. 1%-os az előfordulása, sajnos e kor felett ötévente megduplázódik az érintettek száma. A nők gyakrabban betegszenek meg Alzheimer-kórban. Egyes koponyasérülések, pajzsmirigybetegségek, depresszió és a keringés rendellenességei (érelmeszesedés, magas vérnyomás) fokozhatják a kockázatot.

Sokan - hibásan! - az öregedés velejárójának tekintik a romló szellemi képességet. Általában szórványosan fordul elő, örökletes családi előfordulása 10% alatti, de egyenes ági leszármazottak esetén körülbelül négyszeres a kockázat.

Okok:
A betegség pontos oka ma még ismeretlen. A kutatások több elméleti feltételezésre is szolgáltattak bizonyítékot: pl. kimutathatók bizonyos genetikai eltérések. Az emlékezés, gondolkodás és más magasabb szintű intellektuális tevékenységekhez szükséges acetilkolin nevű idegi jelátvivő molekula (neurotranszmitter) szintjét következetesen alacsonyabbnak találták, mint az egészséges embereknél. Ugyancsak alacsonyabb szintet mutatott a szerotonin is, mely a kedélyállapot, az alvás, az agresszió alakításában vesz részt.

Elhunyt betegek boncolása során kiderült, hogy az Alzheimer-kórban szenvedők agyában összecsapódott, elpusztult idegsejtek találhatók. .

A REVERZIBILIS DEMENCIÁK LEGFONTOSABB OKAI

Drog Korszerűtlen altatók, antiparkinson-szerek, régi típusú antidepressznsok, egyes antiepileptikumok, stb. Emocionális betegségek Depresszió, szorongás Metabolikus és endokrin betegségek Diabetes mellitus, hypo/hyperthyreosis, hypo/hyperparathyreosis, Addison-kór, stb. Érzékszervi betegség Látás- és halláscsökkenés Neurológiai betegségek Pl. normotensiv hydrocephalus Trauma, tumor Infekció Meningitis, syphilis Alkoholmegvonás, alkoholos encephalopathiák

Tünetek, kórlefolyás:
A betegek eleinte csak feledékenynek tűnnek. Az első gondolkodásbeli zavarok akár már 40 éves kor körül is jelentkezhetnek, a tünetek a betegség előrehaladtával súlyosbodnak.

A lehetséges tünetek: a rövid távú emlékezet zavara (A beteg a kicsivel korábban hallott információt - pl. új telefonszámot - nem tud elismételni. Gyakran kiesik neki, hova tett le valamit, amit előtte még a kezében tartott.), a hosszú távú emlékezet zavara (Régóta ismert, személyes dolgokat - születési dátum, lakhely - nem tud felidézni, térben és időben rosszul tájékozódik, ismerős helyeken eltéved, beszéde zavart lesz, nem emlékszik a szavakra, vagy nem érti értelmüket.), a beteg elveszti az izmai feletti kontrollt, így a napi rutinmozdulatok elvégzése nehézkessé, ügyetlenné válik, az elvont (absztrakt) gondolkodás zavara lép fel, az ítélőképesség romlik, hangulata megváltozik, kedélytelenné, visszahúzódóvá, zavarttá, esetleg ingerlékennyé, nyugtalanná, erőszakossá válik. Étvágya romlik, nem tud aludni, helyette járkál, nem találja a helyét, személyes higiénéjét elhanyagolja, enyhe képzelődések, téveszmék zavarhatják. A nagyon súlyos állapotú Alzheimer-kóros betegekre jellemző, hogy nem tartják vizeletüket, nem tisztálkodnak. Végül előfordulhat, hogy a beteg nemcsak önellátásra nem képes, de nem tud gondolkozni, beszélni sem.

A betegség tulajdonképpen az értelem, a személyiség szétesése, lassú halála, de a folyamatot ma már jelentősen fel lehet tartóztatni.

Bizonyos tüneteket, az emlékezet és gondolkodás zavarait az Alzheimer-kóron kívül okozhatja más betegség, például érelmeszesedés vagy depresszió is, a kivizsgálás mindenképp elengedhetetlen, hogy a betegséget minél korábban felismerjék, és a kezelés megkezdődhessék.

Diagnózis:
A tünetek és különböző tesztek - a betegnek gondosan kidolgozott, lényegében egyszerű feladatokat (például a betegnek egy óra számlapján be kell rajzolnia a pontos időt, vagy a világszerte elterjedt a mini mentálteszt (30 pontos MMS = mini mental state) kell szóban, írásban vagy rajzzal megoldania - alkalmazása megerősítheti a klinikai gyanút. A pontos diagnózishoz ismerni kell a gondolkodási zavarok, tünetek jelentkezésének körülményeit, amihez a beteg környezetében élők segítségére is szükség van, mivel a primer demenciák, így az Alzheimer-kór kezdete is általában lappangó, és maguk a betegek többnyire nem ismerik fel szellemi hanyatlásukat.

Mivel az Alzheimer-betegség kialakulása soktényezős, még nem találtak olyan módszert, amely önmagában elegendő a pontos diagnózis felállításához, még kevésbé a szűréshez. A tünetek megjelenése után kb. 90%-os valószínűséggel lehet megmondani a baj eredetét. Abszolút bizonyossággal csak az agyszövet boncolásával lehet állítani, hogy valaki életében Alzheimer-kóros volt.

Többfajta kockázatot fokozó gén ismert, pl. az ún. apolipoprtoein E 4 allél, amit azonban hordozhat valaki anélkül is, hogy a betegség valaha is kialakulna benne, így ennek kimutatása a diagnózisban nem nyújt támpontot.

A belgyógyászati vizsgálatok viszont többek között azért fontosak, mert segítségükkel kizárhatók azok a betegségek, amelyek közvetve szellemi leépülést is okozhatnak. Ezért kerül sor keringési és vérvizsgálatokra, EKG-ra, mellkasi röntgenre, a cukorbetegség, vérszegénység, veseelégtelenség, a pajzsmirigy-funkció vizsgálatára, vitaminhiányos állapotokat, alkoholizmust, fertőzéseket is ki kell zárni.

Az agyi képalkotó eljárások (CT, MRI) alkalmazásával pontosabban felállítható a diagnózis, kizárhatók más betegségek, többek között az agydaganat lehetősége.

Ha a mentális zavarok oka, az Alzheimer-kór nem állapítható meg egyértelműen, a vizsgálatokat 6-12 hónappal később megismétlik.

Az említetteken kívül további vizsgálatokat is előírhat az orvos.

Kezelés:
Mivel ma még nem ismerjük az agy boncoláskor kimutatható, kóros fehérje-lerakódások kialakulásának és az idegpályák pusztulásának mechanizmusát, oki kezelés sem ismert, amely a betegséget meggyógyíthatná.

A gyógyszeres kezelés egy részről a neurotranszmitterek megváltozott szintjének beállításán, másrészől az izgalmi neurotranszmisszió (idegi ingerületátvitel) kóros kiváltódásának, az ún. háttérzajnak a csökkentésén alapul. Az acetilkolin bontását végző acetilkolin-észteráz enzim bénításával növelhető az acetilkolin mennyisége, s ezáltal javulnak az Alzheimer-kór tünetei is. A gyors hanyatlás megfékezhető, lassítható, a szükséges képességek és az önálló életvitel tovább megőrizhetőek, sőt olykor a közepes és súlyos mértékű dementia tünetei is enyhülhetnek. Mivel a (további) tünetek kialakulását, súlyosbodását késlelteti, ha az ember "tornáztatja az agyát", azaz szellemi tevékenységet végez, gondolkozik, ez gyakorlatilag a kezelésnek is része. Sokat tehetnek idősebb hozzátartozóikért a családtagok, ha beszélgetnek velük, gondolkodásra késztetik őket, játszanak velük, bevonják őket a mindennapi tevékenységbe. A tévénézés nem helyettesíti mindezt!

A leghatékonyabb antidementia-gyógyszerek, az acetilkolin-észteráz gátlók (AchEI) és az NMDA-antagonista memantin, jelenleg még havi adagjuk is sokaknak megfizethetetlen.

A Gingko biloba fa hatóanyagának alkalmazásáról is kedvező eredmények vannak. Az agy vérellátását és a gondolkodást serkentő, ún. nootrop szerek alkalmazása több országban, így hazánkban is napi gyakorlat.

Az állapot súlyosságától függően alkalmazhatók továbbá a pszichés tüneteket, magatartászavarokat, hallucinációkat, szorongásokat, agresszivitást, ingerlékenységet, depressziót enyhítő gyógyszerek. A napi ritmus felborulására és az alvászavarokra melatonin- és fényterápia adható.

Megelőzés:
Ma még a betegség megelőzésére nincs lehetőségünk, de bizonyos védő tényezők (szellemi aktivitás, hormonpótlás) csökkenthetik a rizikót, illetve késleltethetik a tünetek megjelenését.

Hasznos tudnivalók:
A családtagok, rokonok a háziorvosok mellett országszerte fordulhatunk a pszichiátriai és neurológiai osztályokhoz kapcsolódó Dementia Centrumokba.

Nem törvényszerű az időskori szellemi leépülés. Az egészséges idős ember intelligenciája, gondolkodásmódja, problémamegoldó-képessége egyáltalán nem tompul el, sőt, tapasztalatainak, életbölcsességének köszönhetően inkább javul!

Ha van az alzheimeres elbutulásnak megelőzése, akkor az a rendszeres aktív élet és szellemi tevékenység, valmint a szociális kiegyensúlyozottság.

Rövid leírás:
(másnéven: Alkoholfüggőség)
Az alkoholizmust a WHO (Egészségügyi Világszervezet) egyértelműen a betegségek közé sorolja. Olyan idült betegségnek tartják, melynek kezdete alattomos, felismerhető tünetei vannak, s ezek az alkoholizmus súlyosságával arányosak. Az alkoholfüggőség testi és lelki tünetekben jelentkezik. A testi függőséget a toleranciafokozódás (egyre nagyobb mennyiségek ivása ugyanolyan hatás eléréséhez), és az alkohol hiányában vagy a szokottnál kevesebb mennyiségű alkohol fogyasztásakor jelentkező megvonási tünetek jellemzik. A lelki tünetek között szerepel a kontrollvesztés, azaz az ivás a nyilvánvaló egészségkárosító hatása ellenére is folytatódik. Az alkoholizmus fogalmához még a szociális helyzet károsodása is társul, mely a függőségben lévők, ill. családjuk életében jelentkezik. Az alkohol rendszeres fogyasztása akkor minősül betegségnek, ha az alkoholizmus testi, lelki és szociális tünetei már kimutathatóak.

Előfordulás:
Magyarországon kb. 800.000-1.000.000-ra tehető az alkoholbetegek száma. Az alkoholizmus férfiaknál gyakrabban fordul elő, a férfi/nő arány 4:1, azonban kutatási adatok szerint ez az arány lassú kiegyenlítődési tendenciát mutat. A női és a fiatalkori italozás egyre gyakoribb. Nőkön az alkoholfogyasztással járó károsodások hamarabb alakulnak ki, amely koraibb fázisban teszi lehetővé a kezelésüket. Napi 20g -férfiaknál 40g- tiszta alkoholnak megfelelő alkohol fogyasztásakor lényegesen nő az alkoholbetegség és szövődményeinek kockázata. A típusos kezdet 16-30 éves korra tehető.

Az alkoholizmus kialakulásában több tényező együttes szerepét kell megemlítenünk.

Genetikai komponensek szerepét jelzi, hogy családvizsgálatok az alkoholizmus tekintetében halmozódást mutattak ki az alkoholisták családjaiban. Ezekben a családokban magasabb az alkoholizmus előfordulási gyakorisága, kb. négyszer gyakrabban fordul elő az alkoholisták vérszerinti gyermekeinél, mint nem alkoholbetegek gyermekeinél. Az alkohol anyagcseréjében és a központi idegrendszer alkoholra adott válaszaiban a genetikai tényezők döntő szerepe csaknem biztos. Meghatározott öröklésmenet azonban nem bizonyítható. Az alkoholra adott reakciókban mutatkozó genetikai eltérés talán legismertebb példája egyes ázsiaiak (pl. kínaiak, japánok, mongolok) fokozott érzékenysége az alkoholra, mely kellemetlen testi reakciókban is megnyilvánulhat pl. arcpirulás, émelygés, szapora szívverés érzés, szédülés; s ez akár "visszatartó" szerepet is játszhat az alkoholizmussal szemben. Ebben az esetben az alkohol anyagcsere zavarát az alkohol-dehidrogenáz (ADH) és az aldehid-dehidrogenáz (ALDH) enzim nem vagy kevéssé működő formái okozzák.

A neurobiológiai elmélet szerint az agyi jutalmazó rendszer és az alkoholizmus kialakulása között kapcsolat tételezhető fel, melynek kutatása során több neurotranszmitter (az idegsejtek között információt közvetítő vegyületek) szerepe is felmerült (pl. dopamin, szerotonin, endogén-opiát rendszer). Az alkoholmegvonásos tünetek kialakulásában a GABA (gamma-aminovajsav) szerepét hangsúlyozzák.

Pszichodinamikai tényezők tárgyalásánál bizonyos személyiségvonások gyakori előfordulását említik (pl. magányosság, félénkség, gyanakvó, bizalmatlan, szorongó személyiség, depresszióra való hajlam, erőteljes emocionalitás, ellenséges és akár önpusztító indulatosság, bűnöző magatartás).

Társadalmi-szociokultúrális tényezők is hatnak az ivási szokásokra, a következményes viselkedésre. A közösség ivási szokásainak szerepét mutatja, hogy az iszlám népesség (Szíria, Szaúd-Arábia) az alkoholizmust illetően a legkevésbé érintett, míg más országokban (pl. Oroszország, Írország) nagyon magas az alkoholizmus előfordulási gyakorisága. A családi háttér, ill. az a környezet, ahol az egyén felnőtt, fontos szerepet játszik az alkoholizmus kialakulásában, alkoholisták esetében az előzményekben gyakori pl. a szétesett család, a megromlott kapcsolat a szülőkkel, családi konfliktusok. A tanulás is szerepet játszhat az alkoholizmus kifejlődésében, hiszen a gyermekek igyekeznek követni szüleik ivási szokásait. A gazdasági és a munkahelyi helyzet, a társadalmi változások szintén jelentős tényezők. Bizonyos foglalkozások esetén pl. vendéglősök, bárpultosok, pincérek, szeszipari dolgozók (főleg ha részt vesznek a sör-, bor- és égetettszesz-termelésben), sokkal gyakoribb a mértéktelen ivás és az ebből adódó egészségkárosodás, mint az átlaglakosság körében, mivel ebben a szektorban az alkohol fogyasztás megítélése kedvező és bőségesen rendelkezésre áll.

Tünetek és diagnózis:
Az alkohol rendszeres fogyasztása akkor minősül betegségnek, ha az alkoholizmus testi, lelki és szociális tünetei már kimutathatóak. Az alkoholistát a hozzászokás és a függőség jellemzi, és ezenkívül az ivási szokásai is jellegzetesen átalakulnak. A testi függőséget a toleranciafokozódás (egyre nagyobb mennyiségek ivása ugyanolyan hatás eléréséhez), és az alkohol hiányában vagy a szokottnál kevesebb mennyiségű alkohol fogyasztásakor jelentkező megvonási tünetek jellemzik.

Lelki tünetek: Sóvárgás, azaz ellenállhatatlan vágy az ivásra. Kontrollvesztés, azaz a további alkoholizálás a kialakuló szövődmények, a kifejezett tiltás, az életvezetés törése ellenére is folytatódik. A beteg az első pohár után nem tud megállni, kényszeresen iszik tovább. Mindezek hozzájárulnak, hogy az alkohol megszerzése és fogyasztása az élet egyre nagyobb részét tölti ki a beteg életében. Személyiségváltozás, mint például ingerlékenység, hangulatváltozások és ezek által vezérelt kritikátlan megnyilvánulások, esetenként agresszivitás. A folyamat előrehaladásával az intellektuális funkciók is hanyatlanak.

Szociális tünetek: A gyakori ittasság képtelenné teszi az egyént a munkára és a társadalmi beilleszkedésre. Gyakran a házasság ill. párkapcsolatok felbomlásához és indokolatlan munkahelyi hiányzásokhoz, teljesítménycsökkenéshez, majd elbocsátáshoz vezethet. Az alkohol megszerzése és fogyasztása az élet egyre nagyobb részét tölti ki.

Testi tünetek: A lelki és szociális károsodásokkal párhuzamosan jönnek létre a testi károsodások, melyek gyakorlatilag az összes szervre kiterjedhetnek.

Az arcon apró hajszálér-tágulatok, néha borvirágos (vöröses) arc jelenhet meg. Súlyos esetben a májzsugor következtében kialakuló úgynevezett csillag-naevusokat észleljük a hasfal és a mellkas bőrén. A gyomor-béltraktus gyakran érintett, kellemetlen szájszag, gyulladásos tünetek lehetnek jelen. Gyakori a gyomorhurut, gyomorfekély, ennek következtében hányinger, hányás, gyomorfájás, étvágytalanság jelentkezhet. Szövődményként hasnyálmirigy gyulladás is felléphet, mely a szénhidrát anyagcsere zavarához, cukorbetegséghez is vezethet. A rossz táplálkozás és felszívódás következtében különféle hiánybetegségek, ioneltérések léphetnek fel. Szinte valamennyi alkoholbetegen kialakul a máj zsíros beszűrődése, a máj megnagyobbodik. Az alkoholisták kb. 10%-ában májcirrhosis (májzsugor) fejlődik ki. A nyelőcső alsó részének vénatágulatai végzetes kimenetelű vérzés forrásai lehetnek. Az ajak-, nyelv-, gége-, nyelőcső, gyomor-, máj- és hasnyálmirigyrák gyakorisága emelkedett alkoholbetegekben. A szívizom is érintett lehet az alkohol közvetlen szívizom károsító hatásának következtében, ez a szív megnagyobbodásában és szívelégtelenségben nyilvánul meg. Az alkohol a magasvérnyomás-betegség kialakulásának egyik kockázati faktora is. Az alkohol az idegrendszert is károsítja, így érzészavarok jelenhetnek meg (polyneuropathia), melyek gyakran kesztyű- és harisnyaszerű eloszlásban lépnek fel. Gyakori tünet a kézremegés, járászavar, agyi sorvadás, szellemi hanyatlás ill. emlékezetzavarok. Az alkoholizmus hosszú távon potenciazavarokhoz is vezethet.

A diagnózis megállapítása a betegség kezdetén gyakran nehéz. A beteg különböző testi panaszai miatt fordul többnyire orvoshoz, gyakran a rendszeres alkoholfogyasztást igyekszik tagadni. Ilyenkor a jelentkező tünetek (lelki, szociális, testi), a részletes kórelőzmény (nemritkán hozzátartozók beszámolója alapján) és különböző vizsgálatok együtt segítenek a helyes diagnózis felállításában (emelkedett májenzim értékek, pl.: gamma-GT, GOT, GPT szint, emelkedett vörösvérsejt térfogat /MCV/ és triglicerid szint, EKG-eltérések).

Kezelés:
A betegek zöme gyakran csak valami kényszerítő helyzet hatására keresi fel az orvost (pl. szövődménnyel járó részegség, alkoholfogyasztással kapcsolatos baleset, sérülés, betegség, vagy szociális-munkahelyi-családi probléma. Fontos a betegek kezelésre való motivációjának kialakítása, a beteggel el kell fogadtatni a kezelés szükségességét ami gyakran nem egyszerű feladat.

Az alkoholizmus kialakulása több tényező együttes hatásának következménye, tünetei, szövődményei sokfélék lehetnek, éppen ezért a kezelés is komplex kell legyen. A kezelésnek magában kell foglalnia az alkoholfogyasztás következtében kialakult testi károsodások kezelését, az esetleges alkohol megvonási tünetek mérséklését, valamint pszicho-szocioterápiát, rehabilitációt.

Az alkoholfogyasztás abbahagyását követően megvonási tünetek jelentkeznek (fokozott izzadás, végtagremegés, nyugtalanság, vérnyomás-emelkedés, szapora szívverés, hányinger, esetenként epilepsziás görcsrohamok), mely gyógyszeres kezelést igényel. Súlyos esetben delírium tremens alakulhat ki (részletesen lásd a delírium tremens címszó alatt). A gyógyszeres kezelés során általában benzodiazepineket (nyugtatószereket), antiepileptikumokat (görcsrohamok megelőzésére), nagy dózisú B-vitaminokat alkalmaznak leggyakrabban, emellett fontos a megfelelő táplálék és folyadékbevitel.

Ezen időszak lezajlását követően a kezelésben a rehabilitáció, utógondozás kerül előtérbe, melynek célja az absztinencia (alkoholmentes életmód) fenntartása, és a visszaesések megelőzése. Az alkoholbetegek kb. kétharmadában más pszichiátriai zavar is fennáll (pl. hangulat- és szorongásos zavarok), melyek gyógyszeres kezelést igényelhetnek. A rehabilitáció és utógondozás során különféle pszichoterápiás eljárásokat alkalmaznak, pl. támogató, csoport- és egyéni pszichoterápiák, magatartásterápiák.

Ma már létezik az alkohol iránti vágyat mérséklő gyógyszer is, mely segíthet a visszaesések kivédésében. Ezzel szemben egyre inkább háttérbe szorul a korábban elterjedten alkalmazott, úgynevezett averziót okozó gyógyszer használata, mely ismételt alkoholfogyasztás esetén kellemetlen testi tüneteket okoz.

Önsegítő szervezetekbe, pl. a Névtelen Alkoholista mozgalomba (Alcoholics Anonymous, AA) való bekapcsolódás szintén segítheti az alkoholbetegek rehabilitációját. Ezekben a csoportokban a gyógyult és nem gyógyult alkoholbetegek közösen megbeszélik gondjaikat és egymást segítik.

Napjainkban a járóbetegellátás, a megelőzés és a rehabilitáció jelentősége fokozódott.

Gyógyulási esélyek:
Az alkoholizmus a mai terápiás módszerekkel jobb eséllyel gyógyítható, mint évekkel ezelőtt. A legnagyobb gyógyulási esély a gyógyszeres és pszicho-szocioterápiás kezelések kombinált alkalmazásával érhető el. Hosszútávú nemzetközi kutatások azt találták, hogy az alkoholbetegek kb. 8-39%-a absztinens lesz, 46-87%-a viszont visszaesik, alkoholfüggő marad. 0-33%-uk kontrollált ivóvá válik.

Rövid leírás:
(másnéven: hypotensio)
Krónikusan alacsony vérnyomásról beszélhetünk, ha a vérnyomás első, azaz szisztolés értéke tartósan nem haladja meg a 100 Hgmm-t. Fontos megkülönböztetni a helyzetváltozatás kapcsán esetlegesen fellépő vérnyomáseséstől (orthostaticus hypotonia). Ilyenkor a fekvés után mért nyugalmi értékhez képest felállást követően a szisztolés vérnyomás legalább 20 Hgmm-rel, a "per" érték (diasztolés vérnyomás) legalább 10 Hgmm-rel lesz alacsonyabb.

Előfordulás:
A tartósan alacsony vérnyomás elsősorban fiatalok betegsége. Ezzel ellentétben a helyzetváltoztatás kapcsán fellépő, ún. orthostaticus (függőleges) hypotonia a 65 évnél idősebbek 25%-át érinti.

Okok:
Az alacsony vérnyomásúak körében a leggyakoribb forma, az ún. esszenciális vagy primer forma. Ilyenkor a betegség okát pontosan nem lehet megállapítani. Legtöbbször családi halmozódást mutat, leginkább vékony alkatú, magas fiatal hölgyeket érint, a fizikai aktivitás hiánya és a stressz növeli az előfordulás gyakoriságát. Számos olyan alacsony vérnyomásos panasz létezik, ahol ismerjük a betegség kialakulásának pontos okát. Ilyenek a hormonális eredetű hypotoniák, melyek például pajzsmirigy-alulműködésben, mellékvese-elégtelenségben, agyalapimirigy-elégtelenségben alakulnak ki. De lehet szíveredetű is a probléma, ilyennel találkozunk aortaszűkületben, szívelégtelenségben, bizonyos ritmuszavaroknál, a szív működését akadályozó szívburokgyulladásnál. Fertőzések, mérgezések esetén is lehet tünet az alacsony vérnyomás. Hosszan tartó fekvés után gyakran lehet alacsony vérnyomásos panaszokkal találkozni. Bizonyos gyógyszerek is okozhatnak alacsony vérnyomást. Leggyakoribb a vérnyomáscsökkentők, vízhajtók túladagolása, de ritmuszavar elleni szerek, pszichiátriai gyógyszerek, szívgyógyszerek is okozhatnak ilyet, különösen, ha más hasonló hatású szerekkel együtt adják őket. Helyzetváltoztatáshoz kötött alacsony vérnyomás a fentiek bármelyikében előfordulhat, ezeken felül még kísérheti a súlyos visszértágulatot, illetve trombózis utáni szindróma része lehet. A leggyakoribb azonban azokban a cukorbetegekben, akiknél a tartósan magas vércukorszint idegrendszert károsító hatása a vegetatív idegrendszer szabályozásának e részét támadta meg. Ilyenkor a nyugalmi vérnyomás alacsony, normális vagy akár magas is lehet.

Tünetek:
Alacsony vérnyomás esetén elsősorban az agyi keringés zavarait észleljük, mely szédülés, kábultság, látászavar, fejfájás, ájulás formájában jelentkezhet. A rosszullétet a szimpatikus idegrendszer kompenzációja követi, mely szapora szívveréssel, hideg, sápadt végtagokkal, émelygéssel, izzadással jár. Alacsony vérnyomás tartós fennállása esetén a teljesítőképesség csökkenése, fáradékonyság, hosszan tartó reggeli ébredés, koncentrációzavar léphet fel. További panasz lehet az alvászavar, a depresszió, a fejfájás, a fülzúgás is. Helyzetváltoztatáshoz kötött alacsony vérnyomásnál fekvésből történő felálláskor jelentkezhet szemkáprázás, szédülés, homályos látás, ájulás. A helyzetváltoztatás kapcsán kialakult alacsony vérnyomás különösen súlyos formája, amikor a rosszullét tünete szívmegállás, melyet eszméletvesztés kísér.

Diagnózis:
A vizsgálatokat, mint minden egyéb betegségnél, itt is az illető panaszainak részletes kikérdezésével kell kezdeni. Fontos tudni, milyen gyógyszereket szed, esetleg ezek kombinációja okozhatja-e panaszait. Társbetegségei is hajlamosíthatják alacsony vérnyomásra. Ezután a részletes vizsgálat következik, ahol tapintással, hallgatózással, kopogtatással szerez az orvos általános benyomást a páciensről. A műszeres vizsgálatok ezután következnek. Legkézenfekvőbb egy 24 órás vérnyomásmonitor felhelyezése, hiszen előfordulhat, hogy csak bizonyos napszakokban alacsony a vérnyomás, máskor lehet normális vagy akár magas is. A vérnyomás-monitorozás fontos része, hogy a páciens a vizsgálat alatt napi tevékenységéről naplót vezet.

A helyzetváltoztatáshoz kötött alacsony vérnyomást a rendkívül egyszerű, ún. Schellong-teszt elvégzésével vizsgálhatjuk: 10 perces fekvés után 10 perces állás következik, eközben percenként vérnyomást és pulzust mérünk. Normál esetben a vérnyomás első értéke (szisztolés) kevesebb, mint 20 Hgmm-rel, második értéke (diasztolés) kevesebb, mint 10 Hgmm-rel csökken.

Kezelés:
Ha ismerjük a kiváltó okot (pl. gyógyszer-mellékhatás), annak kiküszöbölésével oki kezelést végezhetünk. Ennek hiányában tüneti kezelésre szorítkozunk. Általánosságban az alacsony vérnyomás tüneteinek enyhítésére jól beválik a fokozott só- és folyadékfogyasztás (2-3 l/nap). Fontos, hogy az étkezések (különösen a reggeli) ne legyenek túl bőségesek. Ha nincs szívelégtelenség, javasolt a napi nátriumbevitelt 5-10 mg-mal a szokásos dózis fölé emelni, ennek legegyszerűbb módja a sósabb ételek fogyasztása. Sporttal a keringés javul, így a panaszok is enyhülhetnek. Ha éjszaka alváskor a felsőtestet kissé megemeljük, az éjszakai vizelet mennyisége csökkenhet, így a reggeli helyzetváltoztatással kapcsolatos vérnyomásesés valószínűsége is kisebb lesz. Segíthet az ágynyugalomból való lassú, fokozatos felkelés, kompressziós gyógyharisnya viselése. Ha állás közben érzékelhetőek a vérnyomásesés első jelei, azonnali segítség lehet a lábak keresztezése, vagy a leguggolás. Gyógyszerek alkalmazása igen ritka a gyakori nem kívánt mellékhatások miatt. Az egyik gyógyszercsoport a vénás tónust fokozza, ezzel a vér visszaáramlását segíti, ide tartoznak az ergotamin-származékok. A másik típus a vegetatív idegrendszer szimpatikus tónusát fokozza, ezek az adrenalin-, noradrenalin-származékok. A harmadik gyógyszercsoport a vesékben történő nátriumion-visszatartás révén emeli a keringő vér mennyiségét, ilyen pl. a fludrocortison.

Megelőzés:
A hosszan tartó ágynyugalmat követő helyzetváltoztatással összefüggő vérnyomásesést csökkenteni lehet, ha az ágyban ápolt beteget mindennap, rendszeresen felültetik bizonyos időre.

Különösen idősek esetében fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel, emellett az alkoholfogyasztás mérséklése vagy elhagyása.

Gyógyulási esélyek:
A gyógyulási esély az alapbetegségtől függ. Ha gyógyszerhatás vagy csökkent folyadékbevitel okozza a vérnyomásesést, ill. az alacsony vérnyomással járó panaszokat, általában könnyen rendezhető a probléma.

Hasznos tudnivalók:
Tünetek hiányában az alacsony vérnyomás önmagában nem tekinthető betegségnek, gyógyítása szükségtelen.

A magasvérnyomás-betegség gyógyszeres kezelésének megkezdésekor gyakran fordul elő átmeneti fáradtság, levertség, felálláskori megszédülés. Ezt a vérnyomás hirtelen normális értékre való csökkentése okozza. A betegek többségének szervezete néhány hét alatt megszokja az alacsonyabb vérnyomást, és a panaszok megszűnnek. Amennyiben a gyógyszeres kezelés megkezdése után egy hónnappal is fennállnak a tünetek, esetleg hirtelen felálláskor ájulás következik be, tanácsos orvoshoz fordulni, mert a gyógyszeres kezelés valószínűleg módosításra szorul.

Alacsony vérnyomás vagy hirtelen vérnyomásesés kapcsán fellépő eszméletvesztéskor a beteget azonnal fektessük hanyatt, és mindkét alsó végtagját emeljük fel.

Rövid leírás:
(másnéven: pattanás, miteszer)
Akne vagy mitesszer, - közönséges nevén pattanás - akkor jön létre, ha a bőrben található faggyúmirigyek kivezető nyílása valamiért eltömődik, és sajnos rendszerint be is gyullad. A pattanásos bőr általában serdülőkorban több tényező - hormonális változások, veleszületett hajlam és környezeti hatások - együttes hatására alakul ki.

Okok:
A bőrünkben a szőrtüszők kivezető nyílása mellett - főként az arcon, a hallójáratban a mellkason, háton, és a karok külső felszínén - elhelyezkedő faggyúmirigyek által termelt faggyút az a szőrszál segíti a bőrfelszínre, amelyet a faggyú hivatott kenni. A faggyúmirigyek fokozott faggyútermelés mellett könnyen eltömődhetnek.

Kamaszkorban a fiúknál a herékben, a lányoknál a petefészekben és a mellékvesékben termelődő androgén hormonok hatására megnő a mirigyek aktivitása, növekszik a faggyútermelés, mely a zsíros bőrűeknél eleve nagyobb, ezért ők hajlamosabbak az aknéra. Emellett a bőr fokozott elszarusodása a nyílás elzárásával elősegíti a mitesszerképződést. Magát a gyulladást és gennyedést a bőrfelszínről a duzzadt mirigybe jutott baktériumok - főként a természetes bőrflórában élő Propionibacterium aknes -, esetleg sarjadzó gombák okozzák.

A napfényre, kozmetikumokra vegyszerekre adott allergiás válaszreakció is okozhat pattanásokat. A piszkos városi levegő kedvez az akné megjelenésének. Nincs rá bizonyíték viszont, hogy bizonyos ételek kihoznák a pattanásokat, ha csak nem valami ételallergiáról vagy gombás fertőzésről van szó.

Rövid leírás:
(másnéven: nodus haemorrhoidalis)
Az aranyér a végbélnyílás nyálkahártyája alatt elhelyezkedő vénás fonatból alakul ki. Az aranyeres csomók a végbél és a végbélnyílás falában keletkező vénatágulatok, melyek begyulladhatnak, vérezhetnek, megnagyobbodhatnak, néha kifordulnak vagy véralvadék képződhet bennük, és ilyenkor fájdalmassá válnak. Attól függően, hogy a végbél záróizmától merre helyezkednek el, külső vagy belső aranyérről beszélhetünk.

Előfordulás:
Egyes becslések szerint az emberek csaknem harmadát érinti kisebb vagy nagyobb mértékben. Az 50 éves korosztályból pedig minden második ember elmondhatja, hogy voltak már aranyeres panaszai. Az aranyér a civilizált, elkényelmesedett társadalmainak betegsége, melyhez az is nagyban hozzájárult, hogy az ember két lábra állt. A végbél körüli vénás fonatokban ugyanis nem találhatók billentyűk.

Okok:
Az elsődleges ok örökletes kötőszöveti gyengeségben keresendő.A leggyakoribb közvetlen kiváltó ok talán a székelés közbeni erőlködés, ami székrekedés esetén nyilván gyakrabban fordul elő, közvetetten tehát jelentős szerepe van a helytelen, rostszegény táplálkozásnak.
Nőknél a várandósság alatt a kismedencei vénákra nehezedő nyomás, a vértérfogat növekedése, a progszeteron értágító hatása, illetve szintén az erőlködés miatt gyakrabban okoz panaszokat. A szülés után ezek az aranyerek rendszerint visszahúzódnak. Bizonyos májbetegségek is kiválthatják. Megjelenésének kedvez az ülő életmód és a mozgáshiány, az elhízás. Az aranyeres csomók mögött az átlagosnál gyakrabban helyezkedik el végbéldaganat! Az aranyeres csomók kiújulását okozhatják az erős, fűszeres ételek és az alkohol.

Tünetek:
Az állapot - különösen az enyhe fokú belső aranyeres csomó - gyakran igen sokáig nem okoz tüneteket. Később azonban a tágult vénák vérezhetnek, jellegzetesen a székletürítést követően, vércsíkot húzva a székleten vagy a toalettpapíron. A vérzés nem jár fájdalommal, mennyisége rendszerint csekély, általában ritkán vezet jelentős vérvesztéshez vagy vérszegénységhez.

A begyulladt aranyér fájdalmas kemény dudorrá, tapinthatóvá válik a végbélnyíláson kívül. A fájdalom székeléskor fokozódik, de azt követően sem szűnik meg teljesen, kellemetlen, feszítő, szúró fájdalom maradhat vissza, az üléskor is gondot okozva. A kívülre került csomó felszíne sebesre dörzsölődhet, váladékozhat. A végbélnyílás környékének viszketése legtöbbször csak a végbéltájék nem megfelelő tisztán tartásából adódó kellemetlenség. A végbél környékét fájdalmas aranyérnél nehezebb tisztán tartani. Általánosságban elmondható, hogy a külső aranyér fájdalmat, gyulladást okoz, míg a belső aranyér-betegség fájdalmatlan, de olykor drámai méretű vérzést okoz.

Kórlefolyás:
Az aranyérnek négy stádiumát különböztetik meg. A kezdeti stádiumban az aranyerek kissé megnagyobbodott, tünetmentes csomók a végbélnyílás közelében, de nem tapinthatók, nem érzékelhetők, csak vizsgálat (végbéltükrözés) kapcsán láthatók. Második stádiumban a csomók székeléskor rövid időre kitüremkednek a végbélnyílás elé, de utána maguktól visszahúzódnak.

Rövid leírás:
(másnéven: dermatitis)
Az atópiás dermatitisz veleszületett hajlamon (ún. atópiás alkat) alapuló, krónikusan fennálló bőrgyulladás, amely bőrszárazsággal, gyulladással, intenzív viszketéssel és gyakori fellángolásokkal jár együtt. A külső környezeti tényezők (klíma, allergének, ruházat, irritánsok) illetve a stressz befolyásolják a betegség jelentkezését. A betegség az életminőséget rontja, a tünetek nemcsak fizikai kellemetlenséget okoznak, hanem az esztétikai problémák következtében beilleszkedési zavarokat, pszichés megterhelést jelentenek a betegek számára.

Előfordulás:
A csecsemők és a gyermekek leggyakoribb bőrgyógyászati megbetegedése, a lakosság 5-10 százaléka hajlamos e betegségre, az 5 év alatti gyermekek 10-15%-a érintett. Az előfordulási gyakoriság országonként változó.

Magyarországi előfordulása a jóléti államokban észlelt igen magas értékekhez hasonló, a legutóbbi felmérések szerint a 19 év alatti korosztály 17, 3 százaléka érintett.

Okok:
Az atópiás dermatitisz veleszületett hajlam alapján fejlődik ki. Az ún. "atopiás alkat" alatt azt értik, hogy a szervezet védekező rendszerének labilitása következtében a beteg viszketéssel, bőrgyulladással reagál különböző külső ingerekre. Az immunrendszer bizonyos esetekben kórosan túlműködik -ez az allergiás hajlam -, más esetekben nem reagál elég gyorsan és hatékonyan, ez a magyarázata az atópiásoknál gyakori másodlagos bőrfertőzéseknek.

Az atópiás alkat önmagában nem betegség, de megnyilvánulhat ún. atópiás betegségek formájában. Ilyenek az atópiás dermatitisz, bizonyos légúti betegségek (krónikus hörghurut, tüdőasztma). Az atópiás betegségek egymással társultan is előfordulhatnak.

A betegség kialakulásában a külső környezeti tényezők (klíma, allergének, ruházat, irritánsok) mellett genetikailag meghatározott anyagcsere- és immunológiai eltérések játszanak szerepet.

A hajlam öröklődése igen bonyolult, ezért előfordulhat, hogy az atópiás gyermek családjában nincs más ismert atópiás beteg, de a szülőknél, nagyszülőknél gyakran találnak allergiás betegségeket (szénanátha, tüdőasztma, fém- vagy vegyszerérzékenység okozta bőrgyulladás).

Az atópiás betegségek kialakulását az arra hajlamosaknál számos környezeti tényező, többek között az elfogyasztott ételek is lényegesen befolyásolják. A betegek 20-30 százalékánál kimutatható az étel okozta túlérzékenység. A magas IgE koncentrációval rendelkezőknél még nagyobb arányban, 50-90 százalékban felelősek ezen allergének a tünetekért.

Erős allergizáló tulajdonságú anyagokat tartalmazó ételekre (pl. tehéntej, tojásfehérje, hal, búza, szója) már csecsemőkorban is kifejlődhet túlérzékenység, ezért ezeket célszerű kerülni a gyermek legalább egyéves koráig.

Fertőző betegségek, tartósan száraz levegő, levegőszennyezettség, a passzív dohányzás, elhúzódó vagy súlyos stressz is elősegíti a betegség tüneteinek kialakulását.

Tünetek:
A tünetek a csecsemőkorban kezdődnek, általában a 2-3. hónap során. A klinikai kép a betegek 60 százalékában az 1. életévre, 90 százalékában az 5. évre fejlődik ki. Az atópiás dermatitisz bőrtünetei az életkorral változnak, ennek alapján 3 fő formát lehet elkülöníteni: a csecsemőkori, a kisded- ill. kisgyermekkori, valamint az ifjúkori formát. A korai bőrjelenségek általában az arcon jelentkeznek viszkető, hámló, illetve nedvedző vörös foltok formájában. A bőrszárazság és a viszketés állandó tünete a betegségnek.

Kisdedkortól a tünetek egyre inkább a hajlatokban, típusosan a térd- és könyökhajlatban, nyakon jelennek meg, de az arcbőr és a szemhéjak vörössége és hámlása is gyakori tünet.

A tünetek fokozatosan mennek át az ifjúkori formába, ahol az idült hajlati bőrgyulladás mellett a tenyerek, talpak érintettsége, valamint a végtagokon látható, erősen viszkető, vörös csomócskák a jellemző tünetek. A kórképben fokozott az IgE-képzés, az atópiás betegek 80 százalékának vérében 5-10-szeres ennek az antitestnek a koncentrációja.

Diagnózis:
A jellemző bőrtünetek és az intenzív bőrviszketés esetén könnyű a diagnózis felállítása. Az orvos a következő vizsgálati eredmények alapján határozza meg a tünetek pontos okát:alábbiak:

Rövid leírás:
A gyermekkori alsó húgyúti fertőzéseken a hólyag és a húgycső fertőzés talaján kialakult gyulladását értjük. Ezek a betegségek nem ritkák, leányoknál lényegesebben gyakrabban jelentkezik az anatómiai viszonyokból adódó különbségek, elsősorban a rövidebb húgycső miatt. Az eltérő kezelés illetve a szükséges vizsgálatok teszik indokolttá, hogy a megkülönböztessük a felnőttkori esetektől. Jellemző tünetei a gyakori vizelési inger, fájdalmas, nehézkes, időnként csípő vizelés. Kezelésében elsősorban az antibiotikum jönnek szóba a bőséges folyadékbevitel mellett.

Előfordulás:
A gyermekkori fertőzések között a légúti, az emésztőrendszeri betegségek után a harmadik helyen állnak az alsó húgyúti fertőzések. Korábban hólyaghurutról (cystitis) illetve vesemedence gyulladásról (pyelonephritis), ehelyett ma inkább az alsó és felső húgyúti fertőzés felosztást használjuk. Elsősorban leánygyermekeknél fordul elő. Ennek oka a női nemi szervek, illetve a húgycső szerkezetében keresendő. A fiúk húgycsöve lényegesen hosszabb, normálisan több szűkület is található rajta. A lányok húgycsöve ezzel szemben rövid, így a kórokozók veleszületett hajlam vagy nem megfelelő higiénés viszonyok mellett könnyedén feljuthatnak a hólyagba.

Okok:
A gyulladás lehet felszálló eredetű, amikor a kórokozó a húgycsőnyílás felől jut a hólyagba, és lehet pangásos eredetű, amikor a vizelet ürülése akadályba ütközik szűkület, húgyúti kő, ritkán daganat miatt, vagy ha a hólyag falának kiboltosulásában (lásd: vesicocele), egyenetlenségénél az áramlás lelassul. Ilyenkor a mikroorganizmusok kitapadhatnak, és könnyedén szaporodva gyulladásos reakciókat válthatnak ki. A háttérben legtöbbször baktériumok állnak, közülük a leggyakrabban a bélben, székletben normálisan is előforduló Escherichia coli (leleteken, s a továbbiakban E. coli) nevű bacilus tenyészthető ki a betegek vizeletéből. Az E. coli fertőzésre való fokozott hajlam örökölhető is lehet. A baktériumok mellett vírusok és gombák is lehetnek a baj okozói, ezek azonban általában valamilyen veleszületett vagy szerzett immunrendszeri gyengeség esetén tudnak fertőzést okozni.

Külön kell említeni a nemi életet kezdő ifjú hölgyek aktusok során szerzett hólyaggyulladását, az úgynevezett "honeymoon" (angol:mézeshetek) cystitist - hólyaghurutot.

Tünetek, kórlefolyás:
Az alsó húgyúti fertőzés tünetei általában helyi jellegűek. Leggyakrabban a sűrűbb, nehézkes, időnként kifejezetten fájdalmas, csípő vizeléssel kezdődik a betegség. Gyermekkorban hőemelkedés is előfordulhat egyéb enyhe általános tünetek, bágyadtság, étvágytalanság mellett. A kisebb gyermekek, csecsemők természetesen nem tudják a panaszaikat megfogalmazni, náluk a nyűgösség, a vizelet normálistól eltérő színe, illetve erősebb, kellemetlenebb szaga lehet a húgyúti fertőzés jele. Sokszor - nagyobbaknál is - a szemmel láthatóan véres vizelet az egyetlen tünet. A fenti tünetek megjelenésekor elkezdett megfelelő kezelés a betegséget 1-2 nap alatt általában meggyógyítja. Nem kezelt esetben vagy fejlődési rendellenesség talaján kialakult fertőzés esetén krónikus gyulladás alakulhat ki.

Diagnózis:
Gyermekkorban a fenti, sokszor egyértelműnek látszó tünetek esetén is célszerű kérni vizeletvizsgálatot. A vizelet-üledékben átlagos esetben ilyenkor sok baktériumot, fehérvérsejteket, vörösvértesteket látnak. Ha van mód tenyésztésre, ezt is el kell végezni, fontos, hogy még az antibiotikum kezelés megkezdése előtt. Az antibiotikumok ugyanis a bakteriológiai tenyésztést jelentősen befolyásolják, az így kapott, főleg negatív lelet értékelhetetlen. A vizsgálatok célja, hogy az alsó és felső húgyúti fertőzéseket (lásd ilyen címszó alatt) biztonsággal el lehessen különíteni, és az esetleges fejlődési rendellenességeket kiszűrjék. Képalkotó vizsgálatok, főként a hasi ultrahang csak visszatérő esetben, kisebb gyermekeknél, csecsemőknél, főleg fiúknál jön szóba. Ezzel a vizsgálattal a hólyag fala, egyenetlensége, az esetleges kövek és kiboltosulások észlelhetők. Az ilyen, nem egyértelmű, jelentős vizeleteltérésekkel járó kórképeknél a vérvétel is segít a diagnózis felállításában. A gyulladásos paraméterek, úgy mint vörösvértest-süllyedés (leleteken általában We), C-reaktív-protein-szint (CRP) és a fehérvérsejtszám (Fvs) emelkedése esetén valószínűbb a komolyabb kezelést igénylő felső húgyúti fertőzés.

Kezelés, megelőzés:
A kezelést mindig orvos rendeli el, az esetek zömében antibiotikumra vagy húgyúti fertőtlenítő gyógyszerekre van szüksége a kis páciensnek. Emellett rendkívül fontos a fokozott folyadékbevitel. A betegség jól gyógyítható.

Megelőzésében szerepet játszhat a felvilágosító nevelés, a jó szoktatás. A megfelelő higiénével számos betegséget meg lehetne előzni. A leánygyermekeknél fontos tudni, hogy a popsit elölről hátrafelé kell törölni, és minél nagyobb terpeszben pisiljenek. Strandolás után célszerű a vizes fürdőruhát alapos mosakodás után szárazra cserélni. Visszatérő esetekben mindenképpen javasolható, hogy a habos melegvizes esti fürdés helyett a szülők térjenek át a gyermek lezuhanyozásra.

A serdülőkorú lányoknál a szexuális felvilágosításba kell belecsempészni a nemi aktus higiénés vonatkozásait. A nemi úton terjedő betegségek ismertetése, a gumióvszer propagálása mellett javasolható, hogy minden aktus előtt és után tisztálkodással egybekötve, menjenek el pisilni.

Hasznos tudnivalók:
Ha a háziorvos vizeletvizsgálatot rendel el, tudni kell a vizelet helyes gyűjtésének módját. Számos felesleges kezelés lenne megelőzhető, ha vizelet-mintavételt alapos, fertőtlenítő lemosás előzné meg. A lemosás nélkül végzett vizeletvizsgálatokat nem lehet értékelni, hiszen a bőrről, a nyálkahártyáról számos baktérium, illetve gennysejt - az elpusztult fehérvérsejt - és egyéb szennyeződés kerülhet a mintába. Fontos továbbá, hogy a pisiltetés után a vizelet minél előbb - lehetőleg hűtve - jusson el az illetékes laboratóriumba. A sokáig tárolt vizelet helyes diagnózis felállítására alkalmatlan.

Rövid leírás:
Az alvás és ébrenlét egymást követő és egymást feltételező ciklusos aktivitások. Az alvás során szervezetünk takarékműködésre kapcsol, pihen, környezetünkkel való kapcsolatunk ilyenkor nagyon laza. Alvással töltjük életünk legalább 1/4-1/3 részét A felnőttek döntő többségének napi 6-9 órányi alvásra van szüksége, a túl kevés és túl sok alvás egyaránt okozhat nappali fáradtságot. Az emberek legalább 30 százalékánál fordul elő orvosi segítséget igénylő alvászavar. A kialvatlanság nappali fáradtságot és álmosságot okoz, negatívan befolyásolja a hangulatot, a memóriát, a koncentrálást, depresszióhoz vezethet, rontja a munkahelyi teljesítményt, növeli a baleset kockázatát.

Az alvászavarok négy nagy csoportba sorolhatók:

i) inszomniák (álmatlanság, alváselégtelenség),

ii) hiperszomniák (nappali aluszékonyság),

iii) paraszomniák (alvás alatti rendellenes mozgásjelenségek),

iiii) az alvás-ébrenlét ciklus zavarai.

Az alvászavarok diagnosztizálása és gyógyítása interdiszciplináris terület: rendszerint az ideggyógyászok (neurológusok), elmegyógyászok (pszichiáterek), geriáterek (idősek gyógyítására specializálódott orvosok) és tüdőgyógyászok (pulmonológusok) azok a szakemberek, akik a legnagyobb ismerettel és tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen.

Előfordulás:
Az alvásra vonatkozó panaszok - döntően inszomniás panaszok - nagyon gyakoriak, különösen idős korban.

Okok és tünetek:
Az alvászavarok közül csupán a viszonylag gyakoribbak kerülnek említésre.

i) Az inszomnia (álmatlanság, alváselégtelenség) olyan állapot, amikor a páciens fáradt, kívánja az alvást, azonban mindezek ellenére nem tud elaludni, felületesen alszik, vagy túlságosan korán felébred. A tartósan fennálló inszomniák túlnyomó többsége másodlagos, hátterükben kb. 50%-ban mentális betegség, 25%-ban belgyógyászati vagy neurológiai betegség, további 25%-ban életmódbeli, ill. alváshigiénés tényezők állnak. A mentális betegségek közül leggyakrabban a depresszió, a szorongásos zavarok és az addikciók (alkohol, drog, gyógyszer) áll az inszomnia hátterében. A primer (elsődleges, önálló) inszomniák ritkák, ezeket ún. önálló alvásbetegségeknek tartják, mivel hátterükben olyan betegség vagy tényező, amely az inszomniát okozza illetve magyarázhatja, nem található.

ii) A hiperszomniás beteg arról panaszkodik, hogy nappal annak ellenére fáradt, hogy órákban mérve éjszaka elegendő ideig aludt. Ilyen panaszokat depresszió is okozhat. Az alvási apnoe szindrómában a páciens nappal álmos, könnyen elalszik, mivel a horkoló betegnek éjszaka ismétlődően légzésszünetei vannak, amely megzavarja az alvását. A narkolepszia egy ritka alvászavar, ilyenkor nappal néhány percig tartó alvásrohamok törnek a betegre. Jellemző további tünetek narkolepsziában a kataplexia (intenzív érzelmek hatására fellépő hirtelen összeesés tónusvesztés miatt), alvási paralízis (ébredéskor vagy elalváskor rövid ideig tartó teljes mozgásképtelenség) és az elalváskor jelentkező érzékcsalódások (ún. hipnagóg hallucináció).

iii) A paraszomnia alvás közben fellépő és azt megzavaró rendellenes eseményeket jelöl. Legismertebb paraszomnia az alvajárás (szomnambulizmus), amelynek során a páciens az éjszaka folyamán járkál, különböző dolgokat cselekszik, anélkül, hogy ennek tudatában lenne, vagy később emlékezne rá. Alvási paralízis önmagában is előfordulhat, nemcsak a narkolepszia részjelenségeként. A nyugtalan láb szindróma egyes felmérések szerint a lakosság 5%-át is érintő jelenség. Leggyakrabban alvás közben jelentkezik, felébresztve a beteget, aki kénytelen a lábát megmozgatni, és ez az éjszaka folyamán többször ismétlődve megakadályozza a folyamatos alvást. A periodikus lábmozgás szindróma alvás közben a lábak ismétlődő rángása, amely lehet a nyugtalan láb szindróma egyik tünete, de előfordulhat önmagában is. Az alvás közbeni fogcsikorgatás az esetek nagyobb részében ártalmatlan jelenség, az esetek kisebb észében az alvást is súlyosan megzavaró esemény. Gyermekkor a szokásos előfordulása az éjszakai akaratlan bevizelésnek, míg pl. az éjszaka közben spontán fellépő fájdalmas erekció felnőttkorban gyakoribb. Az éjszakai felrettenés során a páciens az éjszaka közepén hirtelen felretten kellemetlen tartalmú álmok miatt, kiabál, hadonászik, nem veszi észre, hogy nem a valóságban van.

iiii) Az alvás-ébrenlét ciklus zavarai során a cirkadián (naponta ismétlődő) ritmusos aktivitást vezénylő agyi központok rendellenes működése miatt a pácienst nappal, nem kívánt időpontokban nyomja el az álom. Ilyen panaszokat okozhat többek között a több műszakos munka, vagy az időzónák átrepülése hosszú repülőutak alkalmával.

Kezelés, gyógyulási esélyek:
A nagyon gyakori álmatlanság (inszomnia) kezelése családorvosi rendelőkben, pszichiátriai és neurológiai szakrendeléseken történik. Az álmatlanság tünetei altatók adására gyorsan és jól javulnak ugyan, eredményes gyógyítás azonban csak a kiváltó ok kiküszöbölésével lehetséges (pl. tartós antidepresszáns kezeléssel ha a háttérben depresszió áll.) A rendszeresen szedett altatók ugyanis paradox módon súlyosbitják az alvászavart. A nem gyógyszeres beavatkozások, mint pl. az alváshigiéne rendezése, vagyis a rendszeresen azonos, nem túl késői időpontban való lefekvés, és rendszeres időpontban való felkelés rendjének kialakítása életmódváltás, sztressz kezelés, pszichoterápia is hatékonyak.

A nagyon gyakori "alvási apnoé" szindróma az erős horkolást megszakító légzésleállásokról (apnoe) kapta a nevét. A légzésszünetek rendszeresen felébresztik az alvót, ami nappali fáradékonysággal, hosszú távon pedig a krónikus oxigénhiányból eredő további megbetegedések kockázatával jár. Az alvási apnoé szindróma kivizsgálása rendszerint alvás-centrumokban, poliszomnográfiás készülékekkel,történik, ezek neurológiai illetve pulmonológiai intézményekben találhatók A poliszomnográfiás készülék az alvás közbeni agykérgi elektromos tevékenységet , a légzést, a szívműködést és az izomtónust is rögzíti, és így lehetővé teszi az alvászavar mechanizmusának pontos tisztázását.

A tünetek javulása rendszerint már a testsúly, és ezzel a haskörfogat csökkentésétől is várható, továbbá az alkoholfogyasztás mellőzésétől. Súlyosabb, makacsabb esetekben egy speciális, alvás közben viselt légzés javító készüléktől várható a tünetek csökkenése.

Nyugtalan láb szindrómában hatékonyak az antidepresszívumok. Narkolepsziában a nappali alvásrohamok kivédésére pszichostimulánsokat szoktak adni. Az éjszakai fogcsikorgatást esetenként mérséklik a szorongásoldó hatással rendelkező gyógyszerek (anxiolitikumok és antidepresszívumok).

Rövid leírás:
(másnéven: astma)
Asztmás állapotban a légutakat a hörgő-nyálkahártya speciális gyulladása miatti duzzanat és a hörgők simaizomzatának görcsös összehúzódása beszűkíti. A nehézlégzést és fulladást a kilégzés nehezítettsége okozza. Ennek elnyúlása miatt a beteg nem tud friss, oxigéndús levegőt beszívni.

Előfordulás:
Magyarországon az össznépesség 2-3 %-át érinti az asztma. Gyermekek között a gyakoriság országosan még nem éri el az egy százalékot, de a betegek száma folyamatosan nő. A kezeletlen légúti allergiások 20-40%-a idővel asztmás lesz.

Rövid leírás:
(másnéven: insomnia)
Alvással töltjük napunk egyharmadát, a kielégítő alvás nélkülözhetetlen a megfelelő fizikai állapothoz és a jó közérzethez. Az insomnia (álmatlanság, elégtelen alvás) többé-kevésbé tartós alvási probléma, amely során az adott személy úgy érzi, hogy az alvása zavart, illetve nem pihentető. Az alvászavar kihat a nappali éberségre és a hangulatra is, ily módon memória- és koncentrálási zavarhoz, fáradtsághoz, depresszióhoz vezethet, rontja a munkahelyi teljesítményt, megnöveli a balesetek valószínűségét. Leggyakrabban az alábbi alváspanaszok fordulnak elő: nehezen alszik el, az éjszaka során gyakran felébred (felületes alvás), és nehezen tud újra elaludni, kora reggel spontán felébred, az alvást követő nap fáradt. Felmérések szerint a felnőttek egynegyed része számol be alkalmankénti insomniáról, 10 százalékuknál pedig az insomnia súlyos, kezelést is igénylő probléma. Az insomniák többsége másodlagos (szekunder, szimptómás, tüneti), azaz valamilyen testi vagy lelki betegség, pszichés állapot, kémiai anyag, életmódbeli vagy környezeti tényező a kiváltó oka. Legtöbbször egyidejűleg többféle faktor is felelőssé tehető az insomnia előidézésében. A primer (elsődleges, önálló) insomniák ritkák, ezek hátterében magyarázó ok nem található.

Előfordulás:
Az alvásra vonatkozó panaszok nagyon gyakoriak, az insomnia visszatérően a felnőtt populáció 50 százalékát érinti valamilyen módon.

Okok:
Az insomnia eddig azonosított rizikófaktorai az életkor és a női nem (gyakoribb az idősek és a nők között), a pszichés stressz, pszichiátriai betegségek, a rossz szociális és gazdasági körülmények, az alacsony iskolázottság, a rossz egészségi állapot, a váltott műszakban dolgozás, a gyermekszülés. A pszichiátriai betegségek közül leggyakrabban a depresszió, a szorongásos zavarok és az addikciók (alkohol, drog, gyógyszer) okoznak alvászavart. Fordított kapcsolat is fennáll: az insomniában szenvedők kétéves megfigyelési időszak végén háromszor gyakrabban lettek depressziósok, mint azok, akik a felmérés kezdetén nem szenvedtek tőle. A leírtakat figyelembe véve érthető, miért olyan fontos, hogy az alvászavart panaszoló betegeket mentális betegség irányban is vizsgálják, valamint hogy az insomniában szenvedők a diagnózisnak megfelelő terápiában részesüljenek.

A tranziens (átmeneti) illetve rövid távú (néhány naptól néhány hétig tartó) insomnia hátterében akut (heveny) stressz, akut testi betegség, időzóna-átrepülés, vény nélküli gyógyszerek nem előírás szerinti szedése nem ritka ok, a krónikus (legalább fél éve tartó) insomniának azonban rendszerint másféle okai, ill. összetevői vannak, hátterükben kb. 50 százalékban mentális betegség, kb. 25 százalékban belgyógyászati vagy neurológiai betegség, további kb. 25 százalékban életmódbeli, illetve alváshigiénés tényezők állnak.

Mint már említettük, léteznek ismert ok nélküli primer insomniák, ezek azonban ritkák. A tartósan fennálló insomniák túlnyomó többsége szekunder.

Tünetek:
Az insomnia fő jellemzői az elalvás nehézsége, a felszínes, illetve gyakori felébredésekkel megszakított alvás, a túl korai ébredés, valamint az alvás nem kellően pihentető volta. Az insomnia akkor válik klinikai értelemben is problémává, amikor a következményes nappali álmosság miatt romlik a beteg közérzete, és nem tudja a figyelmet igénylő feladatokat megfelelően végrehajtani. A nem megfelelően frissítő alvás rontja a közérzetet, testi és pszichiátriai megbetegedésekhez vezethet, fokozza a baleset kockázatát.

Diagnózis:
Az alvászavar felismerése a páciens panaszai alapján nem szokott problémát jelenteni. Mivel a hosszabb ideje tartó alváselégtelenség az esetek túlnyomó többségében következményes, ezért a vizsgálat során testi betegséget, illetve fájdalmat okozó állapotokat, mentális betegséget, krónikusan ható stresszhelyzetet, alkoholizmust, gyógyszer-, drog-, élénkítőszer-fogyasztást mint kiváltó okot mindig szisztematikusan keresni kell. A váltott műszakban végzett munka, az alvást zavaró környezet (pl.: zaj, meleg, kényelmetlen ágy) is okozhat insomniát. A ritkán előforduló primer alvásbetegségek diagnózisában hasznos lehet a poliszomnográfiás készülékek használata, ilyen készülékek az alváscentrumokban állnak rendelkezésre. A poliszomnográfiás készülék az alvás közbeni agykérgi elektromos tevékenységet is rögzíti. A kapott görbék (hipnogram) elemzése segíthet a diagnózis felállításában.

Kezelés:
Az alvási elégtelenségek kezelése zömmel családorvosi rendelőkben, továbbá pszichiátriai és neurológiai szakrendeléseken történik. A ritka, speciális jártasságot igénylő primer alváselégtelenségek kutatását és kezelését rendszerint ún. alvás-centrumokban végzik.

Az átmeneti és rövid ideig tartó insomniák gyakori előidézője a stresszes szituáció, kedvezőtlen események kiváltotta szorongás és kedélyzavar, amelyek az esetek többségében jól szűnnek olyan egyszerű változtatásokra, mint pl. relaxáló tevékenységek vagy sportolás beiktatása. Jelentős szenvedést okozó alvási elégtelenség esetén azonban szorongásoldó (anxiolitikum) vagy altatószer átmeneti, rövid ideig tartó adása is szükséges lehet, tekintve, hogy a súlyos fokú insomnia korai és adekvát kezelése segít megelőzni, legalábbis csökkenteni a major depresszió kialakulásának kockázatát, amely tovább súlyosbítaná, illetve fenntartaná az alvásproblémákat.

A tartósan fennálló insomnia okai leggyakrabban mentális és testi betegségek, életmódbeli zavarok, a primer alvásbetegség igen ritka. Krónikus alvászavar észlelésekor alapos fizikális és mentális vizsgálatra, továbbá a páciens életmódbeli szokásainak felderítésére is szükség van, mivel a krónikus alvászavar kezelésének lehetőség szerint oki terápiának kell lennie, amely közvetetten egyúttal az alvászavart is rendezi. A depresszió és szorongásos betegségek okozta alvászavarok oki terápiáját képezik az antidepresszívumok, az alvászavar szimptomás (tüneti) kezelésére pedig a benzodiazepin-receptorra ható altatószerek szolgálnak.

Megelőzés:
A megfelelő alváshigiéne, az egészséges és rendszeres életmód, a stressz megfelelő kezelése az alvási zavar megelőzésének fontos eleme. Az alvászavar és a pszichiátriai megbetegedések közötti erős kapcsolat a pszichiátriai kivizsgálás fontosságára hívja fel a figyelmet. Az alváspanaszok hátterében rejlő pszichiátriai megbetegedések (pl. alkalmazkodási zavar, pánikbetegség, generalizált szorongás, depresszió) korai felismerése és adekvát kezelése megelőzheti a kórkép súlyosbodását, csakúgy mint a altatók szükségtelen mértékű alkalmazását, illetve az alkohollal vagy gyógyszerrel történő öngyógyítást.

Hasznos tudnivalók:
Az alvászavar tüneti kezelésére szolgáló altatók gyorsan hatnak, azonban a régebbi, benzodiazepin-csoportba tartozó gyógyszerek hosszabb ideig tartó szedése kerülendő, mivel tartós használatuk során gyógyszerhozzászokás alakulhat ki. Mindez azt jelenti, hogy ezen gyógyszerek adagját időnként meg kell emelni ugyanolyan altatóhatás eléréséhez, ez azonban egyúttal a altatószer mellékhatásait is gyakoribbá és intenzívebbé teszi. Hosszas szedés után az ezekről a gyógyszerekről való leszokás is problematikus lehet. Az előbbiek miatt a benzodiazepin csoportba tartozó altatók 1-2 hónapnál hosszabb idejű szedését általánosságban nem ajánlják. Azokban az igen gyakran előforduló esetekben, amikor az insomnia hangulati vagy szorongásos betegségre vezethető vissza, az alvászavar kezelésében az antidepresszívumoknak - amelyek egyúttal hatékony szorongásoldók is - van nagyobb szerepük. Fontosak ugyanakkor a nem gyógyszeres beavatkozások is, beleértve az alváshigiénia rendezését, az életmódváltást és a pszichoterápiát.

Rövid leírás:
A nyálkahártyák és a bőr Candida fertőzései
Napjainkban a Candida-fertőzéssel kapcsolatban számos, részben egymásnak ellentmondó információt kaphatunk. A természetgyógyászok a szervezetet általában érintő, mással nem magyarázható betegségek okaként gyakran tüntetik fel a sarjadzógombás fertőzést. A kezelések jótékony hatásáról számos paciens beszámol, azonban ezekre vonatkozóan tudományos vizsgálatok ez idáig nem születtek.

A sarjadzó gomba valójában gyűjtőnév, olyan gombákat foglal magába, melyek ivartalanul, ez esetben sarjadzással szaporodnak. A sarjadzó gombákhoz sorolt három nemzetség közül a Candida nemzetségbe több faj is tartozik (pl. C. krusei, C. tropicalis, C. kefyr, C. glabrata). Leggyakoribb kórokozó a Candida albicans, mely kis mennyiségben természetes módon megtalálható az emésztő rendszerünkben, a nyálkahártyákon, betegséget csak akkor okoz, ha túlzottan elszaporodik.

Előfordulás:
Candida-fertőzés újszülött kortól időskorig bárkinél kialakulhat. A gomba elszaporodását az immunrendszerünk akadályozza meg. Mivel az immunrendszer születésünkkor még éretlen, ezért gyakran alakulhat ki csecsemőkön az ún. szájpenész (soor oris). Egészséges újszülötteknél kb. 2-5%-ban alakul ki, koraszülötteknél akár 10% is lehet a fertőzöttek aránya. Fél éves kor után csak további hajlamosító tényező (pl. hosszas antibiotikum kezelés) mellett alakul ki.

Szintén sok csecsemőnél jelentkezik a pelenkadermatitisz, melyet a nedves bőrön elszaporodó, széklettel ürülő sarjadzó gombák okoznak. Az egyszer használatos pelenkák elterjedése óta egészséges csecsemőknél előfordulása csökkent.

Felnőttek esetében is elszaporodhat a gomba a szájnyálkahártyán (Candidosis oris), főleg idős, legyengült szervezetnél. A szájzugban megjelenő fájdalmas berepedések (angulus infectiosus oris, perleche) oka általában elégtelen szájhigéné, rossz, hiányos fogazat, műfogsor.

A női nemi szervek sarjadzó gombás fertőzését vulvovaginalis candidosisnak (VVC) nevezzük. Ez az elnevezés jól tükrözi, hogy a betegség nem csak a hüvely nyálkahártyáját, hanem az egész szeméremtestet érintheti. A candidosis elnevezés nem csak a tünetekkel járó megbetegedésre, hanem a tünetmentes hordozásra is használatos. A VVC világszerte elterjedt. A nők mintegy 75 százaléka élete folyamán legalább egyszer átesik a fertőzésen, közülük csaknem minden második betegnél pedig ismétlődően, többször kialakulnak a tünetek. Ritkán előfordul, hogy a heveny panaszok gyakran, halmozottan megjelennek, ezt az állapotot krónikus-recurraló vulvovaginalis candidosisnak nevezik. Elvétve alakul ki gombás fertőzés serdülőkor előtt és menopauza után.

Férfiakon ritkábban okoz a nemi szerven tüneteket (balanitis candidosa), ilyenkor általában valamilyen egyéb betegség (pl. cukorbetegség) is áll a háttérben.

A bőr Candida-fertőzései közül az egyik leggyakoribb a bőr felszínes megbetegedése (intertrigo mycotica), mely a nedves, összefekvő bőrterületeken, bőrredőkben elszaporodott sarjadzó gombák miatt alakul ki. Ezen kívül a körömágy gyulladását is okozhatják (paronychia), ilyenkor a körömredő begyullad, fájdalmas, a köröm nyomásakor genny ürülhet. Olyankor fordul elő általában, amikor a beteg, mondjuk, munkája kapcsán a kezét gyakran áztatja (vendéglátó-élelmiszeripar, takarítók, csecsemőgondozók).

Szintén a nedvesség miatt alakulhat ki lábujjközökben látható gombásodás (interdigitalis candidosis).

Okok:
A Candida albicans születésünktől fogva jelen van környezetünkben, megtalálható bélrendszerünkben, a nyálkahártyákon, anélkül, hogy megbetegedést okozna. A gomba és a szervezetünk között bonyolult kölcsönhatás áll fenn. A gombák megtapadását és elszaporodását gátolja az ép bőrfelszín. Ezen kívül immunrendszerünk veszi fel a harcot az állandóan támadó mikroorganizmusok ellen, gombáknál főleg az ún. T-sejtek (sejtes immunválaszban résztvevő fehérvérsejtek) mozgósításával.

Számos tényező ismert, amelyek kedveznek a gombák elszaporodásának, ezeket hajlamosító tényezőknek nevezzük. A hajlamosító tényezők lehetnek élettani folyamatok is, mint például a terhesség, a csecsemő- vagy időskor. Az immunrendszert károsító megbetegedések gyakran vezetnek gombás betegség kialakulásához, ilyenek a cukorbetegség, a mellékvese-, pajzsmirigybetegségek, a veleszületett immunhiányos betegségek, szövetalkotó kollagén fehérje anyagcseréjét érintő betegségek, rosszindulatú daganatos betegségek, illetve bizonyos baktériumok, vírusok okozta fertőzések. Súlyos Candida-fertőzés alakulhat ki HIV-fertőzötteken. Bizonyos gyógyszerek szedése mellett is candidosis jelentkezhet, például széles spektrumú antibiotikumok, magas ösztrogén-tartalmú fogamzásgátlók, egyes kábítószerek esetében. Előfordul, hogy az immunrendszert mesterségesen gyengítik le, így például gyógyszerekkel a szervátültetésen átesett betegeknél vagy kötőszöveti betegségek esetében. Szintén csökken a szervezet ellenállása a gombákkal szemben a daganatos betegségek citosztatikus kezelése alatti időszakban is.

Kedvez a gombák elszaporodásának továbbá az elhízás, az összefekvő bőrfelszíneknél jelenlévő nedvesség is.

Tünetek:
A szájnyálkahártya candidosisban a szájüregben fehér színű felrakódások keletkeznek, melyek könnyen eltávolíthatóak, de vérzékeny alap marad hátra. Súlyos immunhiányos betegeken a nyelőcsövön is kialakulnak gombás felrakódások.

A hüvely fertőzésénél a tüneteket általában kellemetlen égő, viszkető érzés kíséri. A szeméremtest és a hüvely gyulladt, emellett fehér színű folyás (fluor) jelentkezik. Kísérheti vizeléskor fájdalom (dysuria) is. Férfiak fertőzésénél a fitymán, makkon pír (erythema) alakul ki, általában apró "pöttyök" formájában, ritkán hámhiánnyal (erosio). Ilyenkor is viszketés és égő érzés jelentkezik.

A bőr felszínes candidosisa a hajlatokban alakul ki vörös, térképszerű rajzolatú, néha apró gennyes hólyagcsákat (pustulákat) tartalmazó tünet formájában. Az ujjközök fertőzése gyulladt, felázás-szerű képet mutat. Pelenkadermatitiszben jellegzetes piros foltok, sima felszínű, az ép bőrtől éles széllel elhatárolódó, hámló területek alakulnak ki. Jellemző, hogy az "egyszerű", általában a konvex felületeken látható pelenkadermatitisszel szemben, ez a hajlatokra is ráterjed.

Súlyos immunhiányos állapotban fordul elő a candida véráramba kerülése (candidaemia), melynek súlyos, életet veszélyeztető szepszis lehet a következménye.

A bőr- és nyálkahártyák Candida-fertőzései gyakran a normális baktériumflóra eltűnését követően alakulnak ki, ilyenkor nem csak a gomba szaporodhat el, hanem mellette más kórokozó baktériumok is. Ilyen ún. kevert fertőzésről szoktak beszélni, ami mind a szájüregben, mind a nemi szervek nyálkahártyáján, mind pedig a bőrön kialakulhat.

Diagnózis:
A gombás fertőzések általában jellegzetes tünetekkel jelentkeznek, a pontos diagnózishoz azonban segítséget nyújt a mikroszkópos és tenyésztéses vizsgálat. A mintavétel a fertőzött bőrterületről történik. Kis kaparékot nyernek a bőrfelszínről, melyet festés után azonnal lehet mikroszkóppal vizsgálni. A nyálkahártyákról egy egyszerű, festett kenet mikroszkópos vizsgálatával láthatóvá válnak a sarjadzó gomba sejtjei és a gombafonalak. A sarjadzó gomba további azonosításához tenyésztéses vizsgálat szükséges. Ez azt jelenti, hogy a bőrkaparékot, vagy nyálkahártyáról vett mintát olyan táptalajra helyeznek, amit a gomba "szeret", tehát gyorsan szaporodásnak indul. Az ily módon kitenyésztett gombánál pontosan azonosítható, hogy melyik faj okozta a fertőzést. Ennek azért lehet jelentőssége, mert a Candida nemzetséghez tartozó különböző fajok eltérően reagálhatnak a gombaellenes gyógyszerekre.

Minden vizsgálat buktatója azonban, hogy a Candida albicans kis mennyiségben normálisan is jelen lehet a szervezetben, azért a kapott eredményeket szakembernek kell a klinikai tünetekkel együtt értékelni.

Kezelés:
A bőr felületes sarjadzó gombás fertőzései általában helyi kezeléssel gyógyíthatók. A heveny gyulladással járó eseteknél javasol a kezelőorvos kevert összetételű készítményeket, melyek a gomba ellen ható anyagon túl gyulladáscsökkentőt is tartalmaznak. Fontos tudni azonban, hogy ezeket, a helyileg ható, szteroid-tartalmú kenőcsöket és oldatokat csak a gyulladás mérséklődéséig szabad használni, ezt követően át kell térni csak gombaölő szert tartalmazó kezelésre (pl. clotrimazol, econazol, omokonazol, ciclopirox, jód tartalmú készítményekre). A terápiát a tünetek megszűnése után még néhány napig folytatni kell.

A nyálkahártya-fertőzések is kezelhetők helyileg, gombaellenes (antimycoticus) gyógyszert tartalmazó oldatokkal, ecsetelőkkel a szájüregi fertőzés esetében, hüvelykúpok és hüvelytabletták alkalmazásával a hüvely fertőzéseinél.

Szájon át történő, gyógyszeres kezelésre akkor lehet szükség, ha nagy bőrfelület érintett, ha a beteg immunrendszere legyengült, ha a körömágyról a fertőzés átterjedt a körömre, illetve ha a hagyományos helyi kezelésre a fertőzés nem reagál. Ma már számos gombaellenes gyógyszer kapható, ezek közül több alkalmazható a Candida-fertőzés kezelésére (pl. ketokonazol, fluconazol, itraconazol tartalmúak). A megfelelő szer kiválasztása bőrgyógyász, nőgyógyász feladata.

A heveny tünetekkel jelentkező "egyszerű" hüvelygombásodás egyaránt kezelhető helyileg és gyógyszerrel. Bizonyos esetekben a gombás fertőzés gyakran kiújul (recidivál), ilyenkor további vizsgálatok szükségesek azért, hogy megtaláljuk, mi az oka a szinte "kiirthatatlan" Candida-fertőzésnek. Főleg cukorbetegségre, vashiányos vérszegénységre, hormonrendszeri eltérésre, illetve egyéb nőgyógyászati gyulladásra (pl. méhnyak-gyulladás) kell gondolni.

Nagy dózisú és hosszan tartó gyógyszeres kezelést igényelnek azok az esetek, amikor a Candida-fertőzés legyengült immunrendszerű (immunszuprimált) betegeknél jelentkezik, (pl. HIV-fertőzöttek), megtámadva a nyelőcsövet vagy más belső szerveket.

Hasznos tudnivalók:
A bőr gombás fertőzései, így a Candida-fertőzés is megelőzhető a megfelelő higéné betartásával, a bőr szárazon tartásával. Kerüljük az elhízást, a mély bőrredők ideális melegágyai a gombák elszaporodásának. Gyakran visszatérő gombás fertőzés esetén javasolt rutin laboratóriumi vizsgálatok végzése a cukorbetegség, vashiányos vérszegénység kizárására.

Rövid leírás:
A Basedow-kór az autoimmun pajzsmirigy-túlműködés leggyakoribb formája. A pajzsmirigyben termelődő tiroxin (T4) és trijód-tironin (T3) hormonok fokozzák az alapanyagcserét, serkentik a növekedést, jelentős hatást fejtenek ki a szívre, az izmokra és az idegrendszerre, illetve a szervezet fehérje-, cukor- és ionforgalmára. A pajzsmirigyhormonok termelődéséhez nélkülözhetetlen a jód kellő mennyiségű bevitele. Túltermelődésük esetén az anyagcsere túlságosan felgyorsul, ennek következményei a Basedow-kór tünetei is.

Előfordulás:
A Basedow-kór bármely életkorban és mindkét nemben előfordulhat, de leggyakrabban a 20 és 50 év közötti korosztályt érinti. A nők érintettsége ötször nagyobb a férfiakénál.

Okok:
A Basedow-kórban a pajzsmirigy túlműködést a TSH-receptor ellen termelődő antitestek okozzák. A TSH (thyroid stimulating hormone=pajzsmirigyserkentő hormon vagy tirotropin) a hipofízis elülső lebenyében termelődik, s ahogy neve is mondja, a pajzsmirigy működését tudja serkenteni a hipotalamuszban termelődő, a TSH felszabadulását serkentő TRH (Thyrotropin Releasing Hormon) hatására. A TSH a pajzsmirigy TSH-receptoraihoz kötődik, és így ott serkenti a T3 (trijód-tironin) és T4 (tetrajód-tironin vagy tiroxin) hormonok termelődését. Ezek gyakorlatilag egész anyagcserénket, a szervezet víz-, oxigén- és ásványianyag-forgalmát, hőháztartását és még számos szerv működését befolyásolják. A pajzsmirigy-hormonok termelődése szigorú szabályozás alatt áll. Basedow-kórban a TSH-receptorokat nem a TSH stimulálja, hanem a receptorok ellen termelődő autoantitestek, és ez a serkentés szabályozatlan, független a szervezet hormonszükségletétől.

A Basedow-kór hátterében genetikai hajlam és környezeti tényezők állnak: ilyen a dohányzás, a stressz és a szülés utáni időszak, illetve bakteriális vagy vírusfertőzések. Amennyiben a fertőző kórokozó antigénjei hasonlóak a szervezet bizonyos sejtfelszíni molekuláihoz, az antigén ellen termelt antitestek tévedésből a saját sejtek, ez esetben a pajzsmirigy sejtjei ellen támadnak. A reakció miatt a pajzsmirigy megnagyobbodik, fokozott hormontermelését a TSH-elleni antitest, a TRAK (TSH Rezeptor Antikörper) okozza.

Tünetek, kórlefolyás:
A pajzsmirigy túlműködésének tünetei általában a tiroxin és a trijód-tironin hormonok anyagcserére gyakorolt hatására vezethetők vissza. A pajzsmirigy az esetek 70-90%-ban megnagyobbodik. A szívre gyakorolt serkentő hatás miatt a szívfrekvencia felgyorsul, esetleg ritmuszavarok lépnek fel. Egyes esetekben nőhet a vérnyomás, emelkedik a testhőmérséklet, élénkebbek a bélmozgások. Jellemző a napi többszöri, lágyabb székletürítés, esetleg valódi hasmenés. A fokozott anyagcsere miatt a gyakori éhségérzet ellenére is fogyás tapasztalható.

Az idegrendszer érintettsége miatt a végtagokon, különösképp a kinyújtott ujjakon finom hullámú remegés léphet fel, jellemző az idegesség, az alvászavar.

Izomgyengeség is kialakulhat, főleg a törzshöz közelebbi izmokon (felkar, comb). A bőr meleg, nedves. A beteg a meleg környezetet nehezen viseli. Fogamzóképes korú nőknél előfordulhat a menstruáció ritkábbá válása és a libido csökkenése is.

A Basedow-kórhoz a pajzsmirigy túlműködés tünetein kívül egyéb jellegzetes tünetek is kapcsolódnak.

A betegek 60%-nál a szem érintettsége, ún. endokrin oftalmopátia alakul ki. Ekkor a szemgolyó mögötti kötőszövetet aktivált T-sejtek (a fehérvérsejtek egyik alcsoportja) lepik el. Ezek a sejtek különböző olyan anyagokat termelnek, melyek a kötőszöveti sejteket aktiválják. A kötőszöveti sejtek által termelt anyagok pedig vizet kötnek meg, ez okozza a szemgolyó mögötti izomszövet jellegzetes duzzanatát: a szem ily módon kidomborodik üregéből, kidülled. Ezt hívják exoftalmusznak. A szempillák súlyos esetben nem fedik tökéletesen a szemgolyót, a pillacsapások lelassulnak, ami miatt az állandó irritációnak van kitéve: a kötőhártya kiszárad és viszket. A szem fehér ínhártyája a pupilla felett is kilátszik a felső szemhéj alól (Dalrymple-jel). A szem nem képes összetartani, kancsalítani (Möbius-tünet).

Jellemző a szemöldök külső részének duzzanata - gyakran ez a legkoraibb jel -, a fénykerülés, az idegentest-érzés, a szem mögötti fájdalmas nyomás, a kettőslátás és a látásromlás.

A betegség gyógyultával a szemtünetek nem fejlődnek automatikusan vissza, ezért olykor szemészeti műtétre is szükség lehet. A betegek 50%-nál megfigyelhető a "merseburgi triász" néven ismert három fontos tünet - Basedow ugyanis merseburgi orvos volt -, amely a pajzsmirigy megnagyobbodását, az exoftalmuszt és a szívfrekvencia növekedését jelenti.

A betegek kevesebb, mint 5%-nál lép fel a sípcsont előtti terület megvastagodása, amely a szervezet bizonyos anyagai - a glükóz-aminoglikánok - bőr alatti lerakódásának következménye. Ez ritkán az alkar és a vállak területén is előfordul. Ugyancsak ritka tünet a kéz- és a lábujjak végpercének bunkószerű megvastagodása. A pajzsmirigy-túlműködés legsúlyosabb formája a tireotoxikus krízis, amely a betegség extrém súlyosságát jelenti. Kialakulhat spontán vagy gyógyszeres kezelés hirtelen leállítását követően, illetve a beteg más súlyos betegsége vagy műtéte következtében. A krízis tüneteit három stádiumra osztják:

Az első stádiumban a szívfrekvencia 150/perc fölé emelkedik, és akár 41°C-ra emelkedő lázzal, izzadással és kiszáradással jár. Az idegrendszeri érintettség miatt a remegés erősödik, a nyugtalanság félelemmé fokozódik. Hányás, hasmenés, izomgyengeség lép fel.

A második stádiumban a fent említett tünetekhez tudatzavar, aluszékonyság vagy pszichotikus állapot társul.

A harmadik stádiumot a kóma és a keringési rendszer, illetve a mellékvesekéreg elégtelensége jellemzi.

Nem minden betegnél észlelhető a tünetek teljes skálája. Főleg idősebbeknél fordul elő, hogy a betegség tünetei közül csak a fáradékonyság és a fogyás, esetleg csak a szívritmuszavar van jelen.

Diagnózis:
Szemtünetek jelenléte esetén a kórisme felállítása nem nehéz, de ennek hiányában is gondolni kell a betegségre.

A laboratóriumi vizsgálatok eredményei Basedow-kórra utalnak, ha a vérben kimutatható ún. szabad T3 és a szabad T4 hormonok értéke magas, a hipofízis pajzsmirigyműködést serkentő hormonjának (TSH) szintje alacsony, és a pajzsmirigy ellenes antitest (TRAK) szintje is kimutatható a vérben.

Miután a pajzsmirigyhormonok jódot tartalmaznak, izotópos vizsgálat segítségével a megnagyobbodott pajzsmirigy és a fokozott jódfelvétel 99Tc szcintigráfiával (gammasugárzásra felvillanásokat mutató képernyő segítségével) láthatóvá tehető.

A képalkotó vizsgálatoknak (CT, MRI) a pajzsmirigy-megnagyobbodás mértékének és terjedési iránya meghatározásában, és ezáltal a műtét megtervezésében lehet jelentős szerepe. Magyarországon leginkább a pajzsmirigy-ultrahang használata terjedt el. A megnagyobbodott pajzsmirigy nyomhatja a légcsövet és a nyelőcsövet, ennek diagnosztizálására a nyelésröntgent és a légcső légsávjának röntgenvizsgálatát alkalmazzák.

Kezelés:
Gyógyszeres kezelés: A tireosztatikumok a pajzsmirigyhormonok termelődését gátolják. Basedow-kórban a tireosztatikus terápiát körülbelül 1 évig folytatják, de az esetek felében a betegség a kezelés leállítása után visszatér. Fontosabb mellékhatásaik: nőhet a golyva mérete, valamint ritkán nagyon alacsony fehérvérsejtszám alakulhat ki. Ez utóbbi miatt fontos a kezelés során nemcsak a pajzsmirigy-működés, de a vérkép követése is. Kiegészítő kezelésként gyakori a béta-blokkolók adása, egyrészt azért, mert csökkenti a felgyorsult szívfrekvenciát, másrészt gátolja a tiroxin átalakulását trijód-tironinná, a két pajzsmirigyhormon közül ugyanis az utóbbi lényegesen erősebb hatással rendelkezik.

Radiojód-kezelés: Radioaktív izotóp adásával történik, 131-es tömegszámú sugárzó jódot juttatnak a szervezetbe, amely a pajzsmirigyben halmozódik fel, és így a kellő helyen hat, csökkenti a pajzsmirigy-állomány mennyiségét és működését. A betegeknél előzetesen gyógyszeres kezelés szükséges (kezeletlen esetben tireotoxikus krízis léphet fel), de a radiojód kezelés előtt néhány nappal a tireosztatikumot el kell hagyni, mert csak az aktív pajzsmirigy képes jól felvenni az izotópot. A kezelés nem végezhető terhesség és szoptatás idején, de 6 hónappal utána már nincs akadálya a gyermekvállalásnak. A kezelés után a radioaktív izotóp miatt néhány napig nem javasolt gyermekek, terhesek közelébe menni. Radiojód kezelés után az első évben a betegek 10-20%-ában alakul ki pajzsmirigy alulműködés, ezt követően évente kb. további 5%-ban. A betegek figyelmét erre fel kell hívni, és a pajzsmirigy működését folyamatosan ellenőrizni kell.

Műtéti kezelés: A műtéti beavatkozás célja a beteg pajzsmirigy részleges eltávolítása, legalább 4 ml pajzsmirigyszövetet meghagynak. Az esetek felében így is a pajzsmirigy alulműködése alakul ki, amelyet hormonpótlással kell kezelni. Műtéti kezelés akkor jön szóba, ha a gyógyszeres kezelés után a betegség visszatér, vagy a gyógyszer mellett mellékhatás alakul ki, és a beteg nem szeretne izotópos kezelést. A műtét egyértelműen javasolt, ha a nagy golyva nyomja a légcsövet és/vagy a nyelőcsövet. A túlműködő pajzsmirigy vérellátása is fokozott, a vérzésveszély megnőhet, ezért a műtét előtt a pajzsmirigy működését lehetőség szerint normalizálni kell. Erre a tireosztatikus gyógyszereken kívül a kálium-jodid (Lugol-oldat) használatos. A műtét jelentősebb szövődményei a mellékpajzsmirigyek vagy a gégét ellátó ideg sérülései lehetnek, ezek azonban gyakorlott sebésznél alig fordulnak elő.
A tireotoxikus krízis kezelése intenzív osztályos kezelést igényel. Tüneti kezelésként elsődleges a folyadékpótlás, az ionok és a kalória pótlása, a béta-blokkolók adása, a testhőmérséklet csökkentése, szükség esetén nyugtatók, valamint a tireosztatikum adása.

Hasznos tudnivalók:
Oftalmopátia esetén a szem állandó irritációjának kivédésére műkönny rendszeres használatát javasolják mindaddig, amíg az exoftalmusz fennáll. Ha a szem nem záródik, az éjjeli alvás idejére a szem bekötése, leragasztása javasolt. Súlyos esetben gyógyszeres (szteroid) kezelés is szóba jön. Ritkán műtéti megoldása is sor kerül.

A kórkép első leírója feltehetően a híres perzsa orvos, Sayyid Ismail Al-Jurjani volt, aki már 800 évvel ezelőtt megemlíti a strúma és az exoftalmus összefüggését. A modern orvostudomány történetében az első leíró 1786-ban Caleb Hillier Parry volt, de feljegyzéseit nem publikálta, így azok csak halála után váltak ismertté.

A betegség hazánkban és német nyelvterületen egyik leírójáról, Karl Adolph Basedowról kapta szerzői nevét. Angol nyelvterületen Graves betegségnek nevezik, mivel Graves már Basedow előtt öt évvel, 1835-ben leírta ezt a kórképet. Basedow részletes leírása tartalmazza a merseburgi triászt (exoftalmusz, golyva, szapora szívverés), a társuló fogyást és idegességet is. A kezelésre jódtartalmú gyógyvizeket ajánlott.

Rövid leírás:
(másnéven: törés, fractura)
Törésnek nevezzük a csontszövet folytonosságának megszakadását, amikor a szilárd szövetben törési rés keletkezik. Ez történhet direkt erőbehatásra vagy spontán, valamely társbetegség - daganatos elváltozás, csontritkulás, vitaminhiányos állapot - következményeképp. A csonttöréseknek két alaptípusát, a nyílt és a zárt törést különböztetjük meg.

Előfordulás:
A csonttörés előfordulása a világ minden táján nagy változékonyságot mutat. Kétségtelenül gyakrabban fordul elő a csontritkulás kísérőjelenségeként, amikor kisebb erőbehatásra is a csontok súlyos sérülése következhet be, illetve 65 év felett, amikor az esetleges kísérőbetegségekhez jelentős mértékben hozzájárulnak az egyensúlyi zavarok és a reflexidő csökkenése. A csontképzést segítő ásványi anyagok - elsősorban a kalcium - hiánya esetén a csonttörés szintén gyakrabban fordul elő.

Csontritkulás következtében Magyarországon évente 16 ezer súlyos combnyak-törés, 35 ezer csigolya-összeroppanás, és 21 ezer alkar- és csuklótáji törés következik be.

Okok:
A csonttörések felosztása szerint négy jellegzetes törési formát különböztetünk meg. A traumás törések egyszeri, hirtelen ható, a csont rugalmasságát kimerítő erőbehatásra jönnek létre. A patológiás töréshez nincs szükség különösebb erőbehatásra: a csont valamely társbetegség következtében meggyengül, elvékonyodik, és a törés ezen a kóros csontszerkezeten gyakran "spontán" következik be. Ez előfordulhat csontritkulásban, rosszindulatú daganatos megbetegedésben, hormonális betegségekben, illetve besugárzáskor vagy immunhiányos állapotban. A csontállomány elvékonyodása esetén fenyegető törésről beszélünk: ez az állapot igen gyakran vezet patológiás töréshez. A fáradásos törés akkor jön létre, amikor a csontfelszínre erőltetett hajlító, nyíró vagy húzóerők irányulnak, rendkívül hosszú ideig. A fáradásos törés egy típusos példája a súlylökők szakításos törése az aktív kéz egy kéztőcsontjának alapján. A zöldgally-törés típusos sérülés a gyermekek hosszú csöves csontján.

A törések keletkezési mechanizmusai jellegzetes sérülési formákat hozhatnak létre a csontokon, kivéve direkt erő esetén, amikor a sérülés típusát a hatóerő nagysága szabja meg. A indirekt erőbehatásra kialakuló töréseket öt osztályba soroljuk. Hajlító erő hatására a törés leggyakrabban haránt irányú vagy rövid, ferde lesz. A csavarás spirális lefutású törési felszíneket hoz létre a csonton. A nyírás úgy hat, hogy az elmozdulás rögzített csont - testrész - mellett jön létre, ezért a csonton letörés vagy csipkés törési végek alakulnak ki. A kompressziós törés szivacsos csonton hoz létre jellegzetes sérülést, a csont formája az "összeroppanás" következtében teljesen megváltozik. Ha az indirekt erő jellege szakításos, akkor ennek eredményeképp az izom, az ín vagy a szalag tapadása válik le. A csontvégek között ilyenkor húzás érvényesül. A különböző törési mechanizmusok jellegzetes elmozdulást okoznak a törtvégek között.

Tünetek:
A csonttörés nemcsak a csontszövet, de a csontot borító csonthártya, a környező erek és idegek sérülésével, az izmok bevérzésével és duzzanatával is jár. A törés felismeréséhez vezető tüneteket alapvetően három nagyobb egységre oszthatjuk.

A csonttörés biztos jelének számít nyílt törés esetén a tört csontrészek kibukkanása a bőrön keresztül. Fedett törés esetén biztos jelnek tekinthető, ha a végtag alakja megváltozik, deformálódik, illetve mozgathatósága kórossá válik. Szintén ebbe a csoportba tartozik a törött csontvégek ropogása - a krepitáció -, és koponyaalapi törés esetén a liquor - az agyat és a gerincvelőt körülvevő folyadék - csorgása a fülből illetve az orrból.

A csonttörést valószínűsíti az érintett testrész fájdalma, élettani működésének zavara illetve teljes kiesése, és a törést körülvevő duzzanat vagy vérömleny.

A törések legfontosabb általános tünetei közé tartozik a vérvesztés, illetve a vérvesztés mértékének tünetei. A vérvesztés mértéke nyílt törés esetén egyértelmű lehet, különösen, ha a helyszínt egészségügyi szakember méri fel, zárt törés esetén viszont az adott csontot érintő átlagértékekkel kell számolni.

Diagnózis:
A kórisme felállítása a kórelőzmény felvételével kezdődik, amelynek során az eszméletén lévő beteg vagy annak hozzátartozója, esetleg a baleset, sérülés szemtanúja beszámol a történtekről. A kórelőzmény felvételének szerves részét képezi a kísérő betegségek, illetve az ezt megelőző sérülések és műtétek felsorolása. A fizikális vizsgálat során a traumatológus elsősorban a csonttörés biztos jeleit kutatja, majd megvizsgálja a lágyrész-sérüléseket, ellenőrzi a keringés jeleit - a pulzust és a végtag hőmérsékletét - a törés környezetében, és megvizsgálja a mozgató- és az érzőidegek működését. Az eszközös vizsgálatok legegyszerűbbike a kétirányú röntgenfelvétel, amelynek során két, egymásra merőleges irányból készítenek felvételt. Ez nélkülözhetetlen diagnosztikai eljárás, amelyet szükség esetén speciális felvételekkel egészítenek ki. A röntgenfelvétel készítésének alapvető követelménye, hogy a csontokat határoló ízületek is jól ábrázolódjanak rajtuk. A CT-vizsgálat a csontok, az MRI-vizsgálat a lágyrészek pontosabb szemléltetésére ad lehetőséget. Ha a törés kapcsán felmerül a folyadék- vagy a léggyülem lehetősége - például bordatörés kapcsán kialakuló mellkasi folyadékgyülem -, ezt ultrahanggal lehet igazolni. Ha komoly ér- illetve idegsérülés gyanúja merül fel, ezt kontrasztanyagos vizsgálattal mutatják ki. A patológiás törések hátterében a csontszerkezet kóros elvékonyodása állhat, ezt szcintigráfiás vizsgálattal lehet igazolni.

Kezelés:
A csonttörések kezelésének célja a legrövidebb idő alatt és a legkevesebb szövődménnyel járó gyógyulás, amelyet követően a csont funkciója a lehető legnagyobb mértékben áll vissza. A kezelés módja az esetek döntő többségében konzervatív vagy műtéti lehet.

Ha azonban a törés stabil - nem mozdult el -, akkor alkalmazhatunk funkcionális kezelést, amelynek lényege a pihentető kötésben vagy anélkül történő gyógyítás. Ezt irányított mozgatókezeléssel lehet kiegészíteni.

A konzervatív kezelés előnye, hogy a gyógyulás műtéti beavatkozás nélkül történik. Ez többek közt azért lényeges, mert így kiküszöbölhető a műtéti feltárásból kialakuló esetleges fertőzéses szövődmény. Hátránya többek közt, hogy a tartós rögzítés fokozza a vérrög kialakulásának kockázatát. Feltárás nélkül a törtvégek anatómiai helyzetének rekonstruálása sem lehetséges maradéktalanul, és a hosszú gyógyulási idő miatt a mobilizálás csak későn kezdhető el. A konzervatív töréskezelés három alapszabálya a 3 R: repozíció, azaz az anatómiai viszonyok helyreállítása - a rögzítés - és a rehabilitáció, vagyis a sérült terület működésének visszaállítása. Az első lépés a törött csont törtvégeinek összeillesztése az eredeti állapot szerint, ekkor helyreállítják az anatómiai szituációt. Erre csak akkor nincs szükség, ha a törés nem mozdult el, vagy minimális elmozdulással járt. A következő lépés a rögzítés: a végtagtöréseket általában alápárnázott gipszsínekkel rögzítik az első ellátás során. A gipszet - amennyiben lehetséges -, ma már műanyag rögzítők váltották fel. A hosszú csöves csontok rögzítésénél fontos, hogy a gipsz fixálja a csontot határoló ízületeket is. A kezelés utolsó lépése a törött végtag rehabilitációja, fokozatos terheléssel.

A csonttörések műtéti kezelésére számos lehetőség adott. Előnyei közé tartozik a törtvégek anatómiailag kifogástalan illesztése, a korai mozgathatóság illetve terhelhetőség. Hátránya a műtéti feltárásból eredő esetleges fertőzésveszély, az újabb műtét a rögzítő fém eltávolításakor, a rögzítő fém törése, lazulása, és az erre kialakuló allergia. Mindenképp műtéti kezelést kell alkalmazni többek közt az ízületbe hatoló és ízület közeli törések esetén, nyílt törések esetén, és akkor, ha a csonttörést ér-illetve idegsérülés is kíséri.

Az implantátumok elhelyezkedése szerint megkülönböztetünk intramedulláris - csontvelőüregen belüli -, extramedulláris - a csontfelszínen elhelyezkedő -, és vegyes típusú csontrögzítő eljárást. A vegyes típusú csontrögzítések az említett két eljárást ötvözik.

A csontvelőn belüli implantátumok lényege a törött csont belülről történő rögzítése. Az Ender-szegezés és a velőűr-sínezés instabil csontegyesítő eljárásnak számít, ma már ritkán alkalmazzák, ha mégis, akkor a felső végtagon, illetve gyermekkorban. Ennek tökéletesítésére alkották meg a stabil csontegyesítő eljárásokat, amelyek alapja a velőűr-szegezés. Ebben az esetben a "velőűrszeg" szorosan a csöves csont belsejében található csontvelő üregébe illeszkedik, és megakadályozza az oldalirányú mozgásokat. Ha a törés még stabilabb rögzítést igényel, a velőűrszegen található furatokba a csontvelőbe történő bevezetés után a csont külső felszíne felől csavarokat illesztenek, ezt az eljárást reteszes velőűr-szegezésnek hívják.

Az extramedulláris módszereken belül két technika jutott kiemelkedő szerephez. A lemezes csontegyesítés lényege a csont sajátosságaihoz alkalmazkodó lemezek és változó menetsűrűségű csavarok alkalmazása. A speciális lemezek nyomást gyakorolnak a törtvégekre, így megteremtik az elsődleges csontgyógyulás lehetőségét. A "tűződrótos feszítőhurkos" eljárás az aszimmetrikusan terhelt törések esetében hasznos. Érdemes megemlíteni a külső rögzítéses technikát, a fixateur externe-t: ebben az esetben a sérüléstől távol, ép csontrészekben rögzítik a csavarokat, amelyek végei áthatolnak a bőrön, és végeit fémkeretek tartják össze. Ilizarov nevéhez fűződik az a módszer eredete. Ennek az eljárásnak a segítségével a hosszú csöves csontokon pótolható a csonthiány, vagy végezhető csonthosszabbítás.

Gyógyulási esélyek:
A csonttörés gyógyulásának alapvető feltétele a csontszövet regenerációs képessége, amely szoros kapcsolatban áll a csontnak és környékének jó vérellátásával és az érintett rész szöveti nyugalmával.

A csonttörés gyógyulásának alapvetően két fajtáját különböztetjük meg. Ideális esetben elsődleges csontgyógyulás következik be. Ez egyrészt abban az esetben jöhet létre, amikor a törtvégek nem mozdultak el, vagy az elmozdult törtvégek repozíciója - visszahelyezése - maradéktalanul következett be, és a törési rés zárt. Ezt a traumatológia kontakt gyógyulásnak hívja.

Ha a törtvégek között kisebb-nagyobb rések maradnak, a törési vérömlenybe a környezet felől sejtes elemek vándorolnak, majd kapilláris erek nőnek bele. Ezt a folyamatot másodlagos csontgyógyulásnak hívjuk. Ebben az esetben a kialakuló hegszövet rögzíti a törtvégeket, az eredeti csontszerkezet később differenciálódik. Ha a szöveti nyugalom nem teljes, a növekvő kis erek elnyíródhatnak, és a törési rést érszegény kötőszövet tölti ki, a törési callus.

A töréskezelésnek számos általános szövődménye ismert. A mozgásképtelen állapot kiváltképp az időseket veszélyezteti, ezért míg fiatalabb korban a törés gyógyulásának optimális és tartós elérése a cél, időseknél akár a szerényebb végleges gyógyítási eredményt is mérlegelni kell. A trombózis leggyakrabban a tartós inaktivitás eredménye, ezért megelőzése különös jelentőséget kap az alsó végtagi és a medencetöréseknél. Előfordulását csökkenti a műtétet követő korai mobilizálás, illetve a véralvadásgátló kezelés. Szintén az inaktivitásból adódik az idősek tüdőgyulladásos szövődménye, amely esetükben életet veszélyeztető állapotot eredményezhet. Gyakori szövődmény a felfekvés - a dekubitusz - a nyomásnak kitett területeken, elsősorban a keresztcsont és a sarkak tájékán, vagy a gipsz által nyomott bőrterületeken. A fertőzés és a szeptikus szövődmények bármely életkorban, de nyílt törések után lényegesen gyakrabban fejlődnek ki, kiindulásuk lehet a felfekvés is. A "törésbetegség" a csont és a lágyrészek sérülése után bekövetkező inaktivitási sorvadást jelenti, létrejöttében a sérült testrész tartós külső rögzítés által létrehozott mozgáshiánya játszik szerepet. A kontraktúra a törést határoló ízületek kóros zsugorodása. Érdemes megemlíteni az ún. poszttraumás reflexdisztrófiát: az idegi működés és a vérellátás zavarát jelenti a sérült végtagon, kialakulásának eredete ma még ismeretlen.

A csontgyógyulás átlagos időtartama testtájanként változó. Amennyiben a gyógyulás nem következik be, a folyamatot elhúzódó gyógyulásnak nevezzük. Ha a törésben nem következik be végérvényes javulás, a törés helyén álízület marad vissza. Az álízület a csontgyógyulás elmaradását jelenti. Kialakulásának okai között szerepel a nem adekvát kezelési terv, hibás technika a gyógymód alkalmazásában, az elért gyógyulási eredmény hibás értékelése, vagy a terápia során fellépett fertőzés.

Hasznos tudnivalók:
Az implantátumok szövetbarát, acélötvözetből készült anyagát ma már egyre inkább a titánból készült eszközök váltják fel. Ennek egyik oka a fémallergiák növekvő arányú előfordulása, fontos előnye viszont, hogy a titán használata csökkentette a fémeltávolító műtétek számát. Mivel az alapanyag nem allergizál, és szövetbarát, kivételére sokszor nincs szükség. Ha acélötvözetből készült implantátumra lenne szükség a kérdéses ízületet érintő erős terhelés miatt, de a betegnél fémallergia lép fel, ezt titán, vagy kerámia implantátummal lehet helyettesíteni. A kerámia implantátumokat Európában már kísérleti jelleggel alkalmazzák.

Rövid leírás:
(másnéven: Krón-betegség)
A Crohn-betegség (ejtsd: Krón-betegség) a bél rohamokban jelentkező, krónikus gyulladása. Jellemzően a vékonybél utolsó szakaszának és a vastagbélnek a gyulladása, de a szájüregtől a végbélnyílásig a tápcsatorna bármely szakaszán előfordulhat. A gyulladás a bél több, egymástól elkülönült szakaszát érinti, szegmentálisan jelentkezik. Az érintett területeken viszont nemcsak a nyálkahártya, de az egész bélfal, annak valamennyi rétege gyulladt.

Előfordulás:
A Crohn-betegség főként fiatal felnőtt korban (14-24 éves kor között) jelentkezik, de előfordulhat gyermekeknél is. Az esetek kb. harmada 20 éves kor előtt kezdődik. Gyakorisága férfiaknál és nőknél azonos, a lakosság mintegy 0,18%-át sújtja.

A családi halmozódást éppúgy megfigyelték, mint az etnikai hovatartozás szerepét. A fehérbőrűek között kétszer annyi beteg van, mint a színesbőrűknél. Az utóbbi évtizedekben egyre több a felfedezett beteg.

Okok:
A betegség eredete ismeretlen. Valószínűleg autóimmun folyamatról van szó. Lelki megterhelés nem játszik szerepet a betegség létrejöttében. Genetikai tényezők szerepére utal, hogy vérrokonok között 20% az ismétlődési kockázat. Esetleges kórokozók szerepe vitatott. A betegek egyéni megfigyelése alapján a táplálkozás valószínűleg szerepet játszik.

Tünetek:
A betegség klasszikus tünetei a hasmenés, a hasi fájdalom és a felszívódási zavarok.

A legfontosabb tünet a hasmenés, a betegek több mint kétharmadánál folyékony, vizes széklet formájában jelentkezik. A hasmenést gyakran kíséri görcsös, különösen a jobb oldalon érzett hasfájás. A nyákos, véres széklet ürítése viszonylag ritka tünet. A felszívódási zavar másodlagos tünetekben nyilvánulhat meg. A vitaminok és ásványi anyagok hiánya vérszegénységet okozhat. A beteg általános állapota romlik, étvágytalanság, fáradékonyság jelentkezik. A fehérje felszívódásának zavara miatt a betegek gyakran lefogynak. Emiatt kevéssé lesznek ellenállóak más betegségekkel, pl. fertőzésekkel szemben.

A rohamokat olykor láz, a fehérvérsejtek felszaporodása kísérheti.

Gyakori, hogy a klasszikus tüneteket megelőzően a beteg kórelőzményében végbélberepedés (Fissura ani - fisszúra áni) vagy végbélsipoly (Fistula ani - fisztula áni) kialakulása szerepel. Az sem ritka, hogy vakbélgyulladás tünetével megoperálják a beteget, és a szövettani vizsgálat eredményéből derül ki a valódi diagnózis.

Kórlefolyás:
A betegségnek négy kórtani stádiumát különítjük el.

Rövid leírás:
(másnéven: oszteoporózis)
Oszteoporózisnak nevezzük a csontok tömegének és mésztartalmának csökkenését, amely fokozott törékenységgel, a kóros és spontán törések kockázatának fokozódásával jár. A betegség neve is azt jelenti: porózus, lyukacsos, üreges csont.

A felnőttkori csontszövet megfelelő szerkezetét, tartását a csontképzési és csontbontási folyamatok összehangolt működése biztosítja. A csonttömeg az életkortól függően változik, fiatalkorban a csont tömegét növelő építő folyamatok vannak túlsúlyban, később az arány megfordul. A csontszövet állománya 25-30 éves korig gyarapszik, majd tömege fogyni, gyengülni kezd. Az élettanilag normális csontvesztés ekkor mintegy évi 3-5%.

Ha a csontépítő sejtek (oszteoblasztok) és a csontlebontást végző sejtek (oszteoklasztok) működésének egyensúlya megbomlik, akkor ennél nagyobb mértékű csontvesztés következik be, és csontritkulás alakulhat ki.

Előfordulás:
A betegség világszerte több százmillió embert érint, Magyarországon a lakosság 7-10%-át sújtja. Az érintettek száma az átlagéletkor kitolódásával nő, a diagnosztikai és terápiás módszerek fejlődésének köszönhetően a felismert esetek gyakorisága is nő. A változás korában szinte minden harmadik nő és az időskorúak jelentős része szenved ebben a betegségben. Nőknél négyszer gyakoribb, mint férfiaknál.

Évente ezer nő közül 50-70-nél következik be csonttörés, ami a férfiak eseteinek 8-10-szerese. Élete során kb. a nők fele szenved el csontritkulásra visszavezethető jelentős csonttörést. E nők mindössze negyede-fele épül fel teljesen csonttöréséből.

Okok:
A csontritkulásos esetek 80%-át elsődleges oszteoporózis adja, két formája a posztmenopauzális és a szenilis (öregedéssel összefüggő) csontritkulás, ez utóbbi mindkét nemnél bekövetkezik.

Az ivarmirigyek eltávolítása mindkét nemben rövid időn belül jelentős csontritkuláshoz vezet, az érintett szteroid hormonok pótlása viszont ezen csontvesztést gyorsan meg tudja állítani.

Másodlagos oszteoporózis számos betegséghez társulhat, de viszonylag ritkán fordul elő.

A csontritkulás a nőknél legtöbbször hormonális okokra, változókori (posztmenopauzális) vagy egyéb eredetű ösztrogénhiányra vezethető vissza. Az ösztrogénhiányhoz kötődő csontritkulás a menopauza idején felgyorsítja a csontvesztést.

A későn, a 16. életév után jelentkező első havi vérzés hormonháztartási problémákat jelezhet, ami szintén hátrányosan befolyásolhatja a fiatalkori csontépítést. A nőknél a 40 éves kor előtti menopauza, a rendszertelen havi ciklus, a túl hosszú, több éves szoptatás, illetve, ha valaki egyáltalán nem szül az ösztrogénhiánnyal összefüggésben hajlamosítanak a csontritkulásra.

A fiatalkori csontritkulás az alábbi állapotokra vezethető vissza:

Rövid leírás:
(másnéven: klamidia)
A Chlamydia trachomatis nevű baktérium által okozott húgy-ivarszervi fertőzések és azok szövődményei a leggyakrabban előforduló szexuálisan terjedő megbetegedések (STD=sexually transmitted disease) közé tartoznak. A fertőzések különösen a szexuálisan aktív, fiatal korosztályt érintik. A sokszor csekély tünetekkel vagy tünetmentesen zajló fertőzések viszonylag gyorsan és gyakran vezetnek a nemzőképességet jelentősen befolyásoló szövődményekhez. A fertőzés felismerése célzott mikrobiológiai vizsgálatokkal, a kórokozó direkt kimutatásával lehetséges. A felismert fertőzés kellő ideig és mennyiségben adott baktérium elleni gyógyszerekkel kezelve eredményesen gyógyítható. A sikeres kezeléshez a sokszor panasz és tünetmentes partner vagy partnerek kezelése is szükséges.

Előfordulás és okok:
A C. trachomatis világszerte elterjedten húgy-ivarszervi megbetegedéseket okoz. Bizonyított, hogy a szexuálisan aktív fiatal felnőttek 1/3-a egyszer vagy többször átesik a fertőzésen. A kórokozók főleg nemi úton terjednek, de nem zárható ki a nemi váladékokkal történő direkt és indirekt terjedés másféle útja sem. A 17-23 éves korosztály fertőzöttsége 5-10-szer nagyobb, mint a hasonló szexuális szokásokat mutató 32-35 éves korosztályé. Rizikófaktort jelent a fertőzés szempontjából a gyakori partnercsere, az alkalmi kapcsolatok létesítése, de a kórokozó tünetmentes jelenléte a szervezetben esetenként monogám párkapcsolat idején megjelenő megbetegedést is eredményezhet.

Tünetek, kórlefolyás:
Mindkét nemben, de különösen nőknél gyakori, hogy a fertőzés kevés tünettel vagy tünetmentesen zajlik, a fertőzés útjának követése nehéz. A megbetegedések elterjedtségén túl magas a súlyos szövődmények előfordulási aránya is (meddőség, méhen kívüli terhesség, sterilitás). Nőknél 50-70%-ban fordul elő tünet nélküli vagy csak kevés tünettel járó fertőzés. Férfiaknál ez kisebb arányú. Mivel a fertőzés sokszor nem jár olyan fokú "betegségtudattal", hogy a beteg orvoshoz forduljon, így a kórkép túlnyomó többségét nem ismerik fel, nem kezelik. Ennek nagy kockázata a gyakori szövődmények kialakulása.

Rövid leírás:
(másnéven: diabetes mellitus, diabétesz, édes vizelés)
A cukorbetegség (magyarul: édes vizelés) a világon a leggyakoribb anyagcsere-betegség, mely szövődményei révén rontja a beteg életminőségét és életkilátásait.
Cukorbetegségben az inzulinhatás csökkent vagy hiányzik, emiatt a szervezet egyes sejtjei nem képesek a vérből a szőlőcukrot felvenni, így éheznek. A vérből a szőlőcukor a vizelettel kiürül, sok vizet vive magával, innen a betegség neve. Az inzulinhatás csökkenése vagy hiánya kialakulhat inzulinhiány vagy inzulinrezisztencia miatt. Ilyenkor ugyanakkora inzulinhatáshoz magasabb inzulinszintre van szükség.
A jelenleg érvényes meghatározás szerint cukorbetegség akkor áll fenn, ha az éhgyomri vércukorérték ismételten 7,0 mmol/l vagy magasabb, és/vagy a cukorterhelés során a 120 perccel későbbi érték 11,1 mmol/l vagy magasabb. Ha az éhgyomorra mért vércukor 6,1 - 6,9 között van, azt károsodott éhomi vércukorértéknek nevezzük. Ha a cukorterhelés során a 120 perces érték 7,8 - 11,1 mmol/l között van, az a csökkent cukortolerancia. Ez a két eltérés még nem azonos a cukorbetegséggel, bár már fokozott érrendszeri rizikót jelentenek. Az ilyenkor bevezetett életmódváltozások hatására még van esély a cukorháztartás normalizálódására.

Előfordulás:
A cukorbetegségben szenvedő betegek száma világszerte rohamosan emelkedik, s ez alól hazánk sem kivétel. A 2004-es adatok alapján mintegy félmillió diabeteszes egyénnel számolhatunk Magyarországon. A kezelt betegek számának többszöröse lehet a fel nem ismert cukorbetegség.

Rövid leírás:
Az unipoláris depressziót a hangulati és az érzelmi élet zavara, a gondolkodás meglassulása és az aktivitás csökkenése jellemzi. Olyan állapot, amelyben az élet sivárnak, terhei nyomasztónak tűnnek. A hangulati élet zavarait testi tünetek jelentkezése kíséri. Elnevezésében az "unipoláris" azt jelöli, hogy a hangulat csak egy, méghozzá negatív irányban tér el, és nem kíséri időszakos felhangoltság.

Előfordulás:
A felmérések szerint az Egyesült Államok felnőtt lakosságának 5-10%-a szenved unipoláris depresszióban, további 3-5% a betegség enyhébb tüneteit produkálja. Az előfordulási adatok hasonlóan alakulnak a többi fejlett ipari országban is: míg gyermekkorban az unipoláris depresszió előfordulási aránya fiúknál és lányoknál még csaknem egyforma, felnőttkorban a nők kétszer olyan gyakran betegednek meg, és az átlagos életkor, amelyben a depresszió kialakul - ma 27-30 év között van -, egyre korábbra tolódik. A különböző etnikai csoportoknál a betegség előfordulásában gyakorlatilag nincs különbség.

Hazánkban a depresszió élettartam-előfordulása a felnőtt lakosság körében 15,1%. Az életkori eloszlásra jellemző, hogy gyakori a megjelenés 15-19 év 45-50 éves korban.

Okok:
A depresszió okairól számos magyarázat született, amelyek mind más szempontból közelítenek a problémához. A biokémiai magyarázat a neurotranszmitterek egyensúlyának felborulását tartja elsődlegesnek. A neurotranszmitterek olyan agyi vegyületek, amelyek üzeneteket szállítanak egyik idegsejttől - neurontól - a másikig. A depresszió esetében a figyelem a noradrenalinra és a szerotoninra irányult. A vélemények megoszlanak a tekintetben, hogy ezek a vegyületek milyen módon hozzák létre a tünetegyüttest: egyesek szerint a noradrenalin- és szerotoninrendszer, illetve a többi neurotranszmitter-rendszer kölcsönhatása a fontos, mások szerint a szerotonin a "karmester" szerepét tölti be: alacsony aktivitása felborítja a kényes egyensúlyt, és depresszió alakul ki.

A genetikai kutatások fényt derítettek arra a nem elhanyagolható tényre, amely szerint a depressziósok rokonainál 20%-ban fordul elő a megbetegedés; egypetéjű ikrek esetében ez az arány 43%, tehát a betegségnek mindenképpen van örökletes tényezője.

A hormonális tényezőket tekintve a kortizolnak, a mellékvesekéreg egyik hormonjának - vagy közismertebb nevén a stresszhormonnak - van kiemelkedő szerepe. A depressziós embereknek általában igen magas a kortizolszintjük, ami nem meglepő, hiszen az epizódokat gyakran előzik meg komoly stresszhelyzetek. Fontos hangsúlyozni a negatív életesemények szerepét, amelyek gyakori elindítói a depressziós epizódnak. A beteg nem képes egyedül alkalmazkodni a kudarchoz, ezért ezekben az esetekben a pszichoterapeuta segítsége különös jelentőséget kap.

A jelentős pszichológiai iskolák elméleteinek gyakorlati haszna a pszichoterápiák során mutatkozik meg. A pszichodinamikus nézőpont szerint a gyermekkorban elszenvedett veszteség a döntő; a viselkedéslélektan a pozitív megerősítések hiányára helyezi a hangsúlyt. A kognitív iskola a negatív gondolkodás depresszióban betöltött szerepére mutat rá: a betegek jellemzően negatívan gondolkodnak önmagukról, az élményeikről és a jövőjükről, miközben alábecsülik a pozitív események jelentőségét és felnagyítják a negatívakét. Érdekes elméletet takar a tanult tehetetlenség fogalma: a betegek úgy érzik, hogy nincs hatásuk életük alakítására, a kontrollhiányt stabil belső tényezőknek tulajdonítják, ezért alkalmatlannak érzik magukat a negatív események elhárítására.

Tünetek:
Az érzelmi élet zavarai a vezető tünetek közé tartoznak, és intenzitásuk széles skálán mozog: az enyhe kedvetlenségtől a mély lehangoltságig. A betegek arca rendszerint állandóan tükrözi a gondterheltséget, jellemzőek a homlokráncok, a szemhéjak kettős redője és a lefelé hajló szájzugok. A kifejező mozgások szegényebbé válnak, a gesztikuláció megszűnik, a hang gyenge, elhaló. A beteg könnyen elsírja magát, de az előbb említett súlyos állapotban a sírás készsége is megszűnik.

Az érzelmi állapotot a kilátástalanság jellemzi, a beteg szomorúnak érzi magát. Saját magáról kialakított képe negatív, általában értéktelennek, alacsonyabb rendűnek, visszataszítónak tartja magát, az önértékelési zavarok rendszerint igen súlyosak. Jövőjét sötétnek és reménytelennek látja, és az érzelmi állapotot a betegségre jellemző szorongás mértéke is befolyásolja. Érdeklődése beszűkül, gondolkodása lelassul, tanácstalanná válik. A depresszió jellemzően korai tünete a figyelemzavar. A depressziós beteg gyakran panaszkodik az intellektuális képességek romlásáról, de egyes kutatások szerint ennek hátterében a csökkent motiváció figyelhető meg.

Az érdeklődés beszűkülése először a lendület, a kezdeményezőkészség elvesztésében nyilvánul meg. Enyhe esetben a beteg mindig fáradtnak, lassúnak érzi magát, de előfordul, hogy egész nap fekszik, és nem látja értelmét felkelni az ágyból. A depresszió motivációs tünetei közt tartják számon a közömbösség ellentétjét, amikor a beteg a szorongás következtében erős motoros nyugtalanságot él át: kezét tördeli, jajgat, testét ingatja, ezt agitált depressziónak hívják. A depressziós az élet terhétől való szabadulás végső eszközének az öngyilkosságot tartja.

A depresszió egyik leggyakoribb tünete az alvászavar, amelynek mindhárom változata előfordul: az elalvás zavara, a gyakori felébredés és korai ébredés. A beteg akkor is fáradtnak érzi magát, ha a szokottnál többet alszik. Ugyancsak gyakori kísérő tünet az étvágyzavar, az emésztési zavarok, a székrekedés, a szédülés és a társult testi fájdalmak. A szexuális késztetés minden esetben csökken.

Meg kell említeni az atípusos depresszió tüneteit is: ebben az esetben az étvágytalanság helyett fokozott étvágy, ennek következtében hízás lép fel, illetve az alvászavart a fokozott alvásigény jellemzi. Gyakori, hogy a depressziós tüneteket szorongás és pánikrohamok fedik el, de az atípusos depresszióra a hangulati ingadozás is jellemző: a betegek képesek örülni bizonyos pozitív életeseményeknek. Előfordul a depressziónak olyan súlyos változata, amelyben a beteg már nem képes átélni a lehangoltságot (depressio sine depressione), ebben az esetben az érzelmi élet nagyon súlyos gátlása van jelen.

Diagnózis:
Lévén a hangulati élet zavarait szervi betegségek is előidézhetik, még a legenyhébbnek tűnő depressziós tünetekkel jelentkező beteget is gondos kivizsgálásnak kell alávetni. A diagnosztikai útnak a tüneti elemzésen túl ki kell terjednie a kórkép hosszmetszeti elemzésére is, amely így a betegség lefolyásának ismeretében nyújt támpontot a klinikusnak. A gyakorlatban megtalálható depressziós kérdőívek és skálák tájékozódó képet nyújthatnak, de a diagnózis felállítása pszichiáter vagy klinikai pszichológus feladata.

A major depresszív zavar kórisméjének felállításában a következő állapotok megléte nyújt segítséget:

Rövid leírás:
(másnéven: epekő-betegség, cholelithiasis, kolelítiázis)
Az epekövesség az epe leggyakoribb betegsége. Az epekövek a máj által elválasztott epét tároló epehólyagban és a közös epevezetékben képződhetnek. Az epeváladék vizet, epesavas sókat, lecitint, koleszterint és egyéb anyagokat tartalmaz, melyek a máj méregtelenítő funkciója során keletkeztek. Ha az epe összetétele megváltozik, belőle kövek csapódhatnak ki. Nagyságuk általában a homokszemnyitől a galambtojás nagyságig igen változatos.

Előfordulás:
40 év felett, különösen nőknél, nagyon gyakori állapot. Míg 20 és 29 éves kor közötti populációnak csak 2,5%-ában mutatható ki betegség, a 60-65 éves lakosság körében gyakorisága 25% felett van. Átlagosan a magyar emberek 15%-ának fejlődik ki élete folyamán epeköve.

Okok:
Okai nem teljesen tisztázottak. Képződésüket elősegítik a többszörös epehólyag-gyulladás, az ún. epehólyag-megtöretés, mely miatt epepangás alakul ki, a magas koleszterinszint, az elhízás, a cukorbetegség, májzsugorodás, tartós vénás táplálás, és bizonyos gyomor-patkóbél fekély műtétek, de vélhetően örökletes tényezőknek is jelentős szerepük van, mert gyakori a családi halmozódás.
A magyar táplálkozási szokások mellett az epekő kialakulása arra hajlamos egyéneknél elkerülhetetlen. A betegség gyakoriságának csökkentése főként a testsúly normalizálásával és koleszterinszegény "reformétrend" elterjedésével lehetséges, de megelőzése mai ismereteink szerint nem lehetséges.

Tünetek, kórlefolyás:
Az epekő-betegség, az esetek döntő többségében, tünetmentes, véletlenszerűen ismerik föl egyéb okból végzett röntgenvizsgálat, műtét, máskor csak boncolás során. Egyébként sokszor csak akkor fedezik föl, ha valamilyen tünet vagy szövődmény az epekő meglétét nyilvánvalóvá teszi. Az epekő tüneteket zsíros étkezéskor okoz, ilyenkor az epehólyag többszöri összehúzódásra kényszerűl, hogy az epefolyadék a tápcsatornába ürülhessen, és ha bizonyos nagyságot elér, 8 mm-nél nagyobbra nő az átmérője, és ezért elzárja az epehólyag kivezetőcsövét és/vagy a közös epeelvezető csatornát (ductus choledochus). Az epehólyag kivezető csöve a közös elvezető csatornába nyílik, amelyen keresztül az epe a nyombélbe ürül.

Az epehólyag elzáródása epegörcsben nyilvánul meg. Legjellemzőbb tünete a heves, görcsös jellegű, jobb bordaív alatti fájdalom, mely főként a jobb váll irányába sugárzik. A fájdalom percekkel az étkezés után jelentkezik, zsíros, nehéz ételek válthatják ki. A fájdalom lehet tompa vagy éles, késszúrásszerű is. A görcsök ismétlődnek. Ha az el nem folyt epe elfertőződik, heveny epehólyag-gyulladás (cholecystitis acuta) alakul ki. Ilyenkor a fájdalomhoz magas láz és sárgaság is társul.

A közös elvezető csatorna elzáródása sárgaságban nyilvánul meg. Ha a pangó epe elfertőződik, epeelvezetőcső-gyulladás (cholangitis) alakul ki, mely minden esetben kórházi ellátást igénylő, életveszélyes állapot.

Ha a kő bekerül a hasnyálmirigy kivezető csövébe, heveny hasnyálmirigy-gyulladás (pancreatitis acuta) jön létre, mely szintén életveszélyes betegség.

Az epeutak elzáródása esetén a vizelet sötét színűvé válik, a széklet pedig agyagszürke lesz. Először a szem ideghártyáján, majd a bőrfelület többi része sárga elszíneződést mutat (icterus). Gyakori társuló tünet a hányinger, hányás, belekben a gázok felszaporodása (meteorizmus).

Diagnózis:
A tünetek csak az esetek mintegy harmadában jellegzetesek, és az epekövek az esetek 80%-ában nem okoznak panaszt, így a diagnózisra csaknem véletlen folytán kerül sor. A kő, különösen, ha meszes, azaz kalciumot tartalmaz, képalkotó eljárásokkal jól kimutatható. A legfontosabb diagnosztikus eszközök:

Kezelés:
A tünetmentes epekő nem igényel kezelést, de a diagnosztizált epekőbetegséget csak panasz után ismerjük fel.
A modern technika forradalmasította az epekőbetegség gyógyítását is. Általánosságban elmondható, hogy hagyományos műtétre csak szövődményes esetekben van szükség.

1. Az hagyományos epehólyag-eltávolító műtét meglehetősen megterhelő volt és a beteg felépülése heteket vett igénybe. Ennek megfelelően a műtét szövődményei is gyakoriak és sokszor súlyosak voltak.
2. A laparoszkópiás kolecisztektómia hasi tükrözés során történő epehólyag-eltávolítást jelent, mely műtétet világszerte a nyolcvanas években vezették be. Ma főként tüneteket okozó epekőbetegségek eseteiben használják. Az amerikai kórházakban, szövődménymentes esetben, egy napos kórházi tartózkodást elegendőnek tartanak a beavatkozás elvégzéséhez. A honi ellátás ennél még konzervatívabb. Fontos, hogy az epehólyag eltávolítása a kivezetőcsővel együtt történjék, mert a túl hosszúra hagyott "kacs" újabb epekő kialakulására ad lehetőséget. Gyakorlott kezekben a szövődmények gyakorisága nem éri el az 1%-ot.

Az epekő-betegség megnyugtató gyógyítását a hólyag eltávolítása jelenti, ellenkező esetben a kő kiújulásának nagy a valószínűsége. A műtét előtt és után az orvos diétát rendel el, antibiotikumot rendel a betegnek.

Gyógyszeres kezelés:

• Gyulladás gyanúja esetén olyan antibiotikumok használatára kényszerülünk, amelyek hatékonyak a bélbaktériumokkal szemben.
• Epesavas sók szájon át adagolva feloldhatják a követ, de a siker csak legalább két éven át végzett kezeléstől várható. Ezekkel a gyógyszerekkel (chenediol, ursodiol) legfeljebb az esetek 40%-ában várható teljes gyógyulás, és a kezelés abbahagyását követően gyakori a kiújulás. Ráadásul csak a koleszterinkövek ellen vethetők be.
• Próbálkoztak hasfalon keresztül, egyenesen az epehólyagba vezetett katéter segítségével történő kőoldással, de az eredmények és a beavatkozás fokozott kockázata miatt nem terjedtek el széles körben.
• Kőzúzás: Az elektrohidraulikus shockhullámmal történő kőzúzás (ESWL = electrohydraulic shock wave lithotripsy) hatékonyan roppantja össze a köveket. A módszer nem alkalmazható abban az esetben, ha több apró kő van jelen, a kő túl nagy, vagy gyulladásos folyamat gyanúja merült fel.

Rövid leírás:
Felmérések szerint ma a világon minden második negyven évnél idősebb férfi küzd merevedési problémákkal, vagyis százmilliókat érint a szexuális együttlét élvezetét, minőségét jelentősen csökkentő funkciózavar, az erektilis diszfunkció. A férfi merevedési zavaráról beszélünk, amikor a szervezet különböző szervrendszereinek kóros működésének következtében, megfelelő nemi vágy (libidó) ellenére sem alakul ki elégséges hímvessző-merevség. Vagyis azt az állapotot is erektilis diszfunkciónak hívjuk, amikor merevedés létrejön ugyan, de annak mértéke vagy időtartalma csökkent.

Okok:
A merevedési problémák mögött pszichogén vagy szervi okok állhatnak, de az organikus (szervi) ok miatt fellépő erektilis zavarnak is gyakran van pszichés hatása. Pszichogén eredetű elváltozás túlnyomóan a fiatalabb korosztályban jelentkezik, melynek hátterében neveltetési, szociokulturális tényezők, depressziók, párkapcsolati problémák állhatnak.

Rövid leírás:
Az égési sérülés a testfelületet ért, a testhőmérsékletnél jelentősen melegebb folyadék, gőz, gáz, láng, folyékony fém stb. következménye. Az égési sérülést a kültakaró érintettsége szerint négy fokozatba soroljuk. A kórkép súlyosságát az érintett felület nagysága, az égés foka és az életkor határozza meg.

Tünetek:
Az elsőfokú égésben csak a bőr legfelső rétege, a felhám - az epidermisz - károsodik. Az égett terület vörös, a bőr feszes, sima és igen fájdalmas. A leggyakoribb elsőfokú égésnek a Nap és a szolárium által okozott égési sérülések számítanak.

A másodfokú égés az epidermisz minden rétegét és az irha - a dermisz - több rétegét is károsítja.

A felületes másodfokú égések a dermisz felső rétegéig hatolnak, felszínük nedves, hólyagos és kifejezetten fájdalmas. Küllemére jellemző a vöröses-rózsaszín márványozottság, amely nyomás hatására elfehéredik.

A másodfokú égések mély formája a dermisz mindkét rétegét érinti. A sebfelszín általában fehér és hólyagos. Ha képződött hólyagok megrepednek, a belőlük kiáramló vérplazma - amely befertőződhet, begennyesedhet - nedvessé teszi az égett területet. A fájdalom igen erős.

A harmadfokú égés az epidermisz és a dermisz teljes károsítása mellett a bőr alatti kötőszövetet is eléri. A felszín piszkosszürke vagy nagyon halvány, szenes, pergamenszerű, a képet a szövetelhalás uralja. A seb fájdalmatlan, mert a terület idegvégződései elhaltak.

A negyedfokú égés a szövetek elszenesedése, amely magában fogalja a bőr alatti kötőszövet, az izomszövet és a csontszövet égését. Felszíne nem különbözik a harmadfokú égésétől.

Okok és tünetek:
Hőhatás:

A napégés a leggyakoribb égési sérülés, és noha felületes, rendkívül fájdalmas.
A láng gyakran igen mély sérülést okoz, különösen, ha égő ruha közvetíti a hőt.
Bár a forró folyadékok általában a bőr felső rétegeit károsítják, a forrázás is okozhat mély égési sérülést: a forró víz másodfokú, a nagyobb sűrűségű folyadékok, mint a leves vagy a szósz, harmadfokú égést is produkálhatnak.
Az égés foka a forró tárgyak esetében az azokkal való érintkezés időtartamától és a tárgy hőmérsékletétől függ.
A robbanás okozta égési sérülés általában az arcot és a kezeket érinti, és súlyosságát a sérült robbanástól való távolsága, valamint a detonáció ereje befolyásolja.

Kémiai ártalom:

Amikor a bőr erős savval vagy lúggal érintkezik, a kémiai energia hőenergiává alakul, amely égési sérülést okoz. Az égés foka a kontamináció időtartamától függ.

Elektromos sérülés:

Az elektromos áram szintén hővé alakul a testben, amely elsősorban a bőrön okoz égési sérülést. A bőrrel történő kontaktus, a be- és kilépés helyén gyakran láthatunk úgynevezett áramjegyet vagy "bikaszem" sérülést: a centrális elszenesedett részt egy száraz, szürke gyűrű veszi körül, amelyet egy vörös zóna övez.

Mechanikus ártalom:

Ebben az esetben általában surlódás útján jön létre az égés, Nem ritka sportolás közben, amikor kötél vagy szőnyeg okozza a sérülést.

Diagnózis:
A diagnosztikai folyamat magában foglalja az égési sérülés fokának és az érintett testfelület nagyságának megállapítását. A kisebb kiterjedésű égéseket a sebfelszín külleme alapján osztályozzuk, a nagyobb kiterjedésű sérülések diagnosztikájánál azonban a Wallace-féle 9-es szabályt kell alkalmazni: a test felületének 9%-át teszi ki a fej, egy felső végtag, a törzs elülső, vagy a hátsó felszíne. Egy alsó végtag kétszer 9%-nak számít, a gáttájék és a tenyér 1-1%-ot tesz ki. Gyermekek esetében a fej 18%-nak, a törzs elülső vagy hátsó felszíne 27%-nak számít.

Kezelés:
Az égési sérülés kezelésének első lépése a károsodás tovaterjedésének megakadályozása. Ez elsősorban az égést kiváltó tényező eltávolítását jelenti. A sérült testrészt hideg - nem jeges -, lehetőleg folyó víz alá kell helyezni 15-30 percig, ez megakadályozza a hőhatás szöveteken belüli terjedését. Nagyobb testfelületen, több végtagon történő égés esetén a hidegvizes zuhanyozás vagy kádfürdő a hatékony. A hűtést minél előbb, lehetőleg azonnal meg kell kezdeni. Az égéstől számított kb. 20 percen túl a hűtés már nem enyhíti az égés súlyosságát, de a fájdalmat csillapíthatja. Nagyon fontos, hogy a köztudatban szereplő zsiradék, tejföl, stb. égett területre történő kenését mellőzzük: ez tárolja a hőt és komoly fertőzési forrást jelent.

Ha az égési sérülés elsőfokú, a folyóvizes hűtés után a bőrt hidratáló krémmel védhetjük a berepedezéstől, a hámlástól és a további kiszáradástól. Ha a seb hólyagos, vagyis másodfokú, akkor indokolt lehet a hólyag megnyitása, és a váladék lebocsátása, de ezt csak steril körülmények között, szakember végezze. Steril gézlap felhelyezése és napi kétszeri cseréje vagy még inkább a korszerű, fájdalmatlan és ritkább kötéscserét biztosító hidrokolloid- vagy filmkötszer gyorsítja a gyógyulás folyamatát. A fájdalmat vény nélkül kapható fájdalomcsillapítókkal enyhíthetjük.

A súlyos, nagy kiterjedésű égési sérülések terápiájának alapja - vénabiztosítás után - a folyadékpótlás és a sebellátás. A nagy mennyiségű, ásványi anyagokat és fehérjéket tartalmazó sebváladék vesztése felboríthatja a beteg vérkeringését, ettől sokkos állapotba kerülhet. Ennek kivédése érdekében nagyon fontos az infúziós folyadék- és fehérjebevitel. Az elhalt bőrterületeket, szöveteket műtéti úton kell eltávolítani, ezek későbbi pótlása sorozatos plasztikai sebészeti beavatkozásokkal, bőrátültetésekkel történhet. A bőr létfontosságú védelmet nyújt a fertőzések ellen, ezért roncsolódása esetén antibiotikus kezelés válhat szükségessé.

Gyógyulási esélyek:
Az elsőfokú égési sérülések általában 7 nap alatt, míg a másodfokú égések felületes formái két héten belül, jelentősebb heg hátrahagyása nélkül gyógyulnak. A mély típusú másod- és a harmadfokú égési sérülés esetén a gyógyulás 3-4 hétnél hamarabb nem következik be. Amennyiben a baleset a légutakat is érintette, hosszas lélegeztetés és intenzív osztályos kezelés válik szükségessé a károsodás mértékének függvényében. A sérülés olyan mértékben károsíthatja a bőrt, hogy ha hegesedés indul meg, akkor szinte azonnal szükség van gyógytornász segítségére is. A fertőzés kiküszöbölése után a legnagyobb veszélyt a zsugorodó hegek jelentik, amelyek - ha az ízületek felett helyezkednek el - gátolják azok mozgását. A mozgáshiány és a bőr zsugorodása a több hónapig tartó rehabilitáció kihívásai közé tartoznak. A gyógyulás nagyban függhet a család közreműködésétől és segítségétől.

Hasznos tudnivalók:
Amennyiben az égési sérülés nagysága meghaladja a tenyér kiterjedését, illetve ha másodfokúnál nagyobb sérülésre gyanakszunk, azonnal orvoshoz kell fordulni. A mentők érkezéséig fontos az égett felszín folyó vizes hűtése és a szájon át történő folyadékpótlás. Haladéktalanul égési centrumba kell juttatni a sérültet, ha másodfokú égési sérülést szenvedett a testfelszín több, mint 25%-án, 10 évnél fiatalabb gyermekeknél és 45 évnél idősebb felnőtteknél - lévén folyadékháztartásuk labilisabb - már 20%-os érintettség esetén mérlegelni kell a szállítást. Ugyancsak égési centrumba kell juttatni a beteget, ha a harmadfokú sérülés a testfelszín 10%-át érintette, illetve, ha jelentős égési sérülés található az arcon, a nemi szervek tájékán, a kezeken, a lábakon, a kéz- és a lábujjakon, vagy ha az égés a légutakat is érintette. Ezekben az esetekben fontos, hogy a mentőkhöz forduljunk, mert az égési sérültek ellátására nem szakosodott kórházba történő szállítás jelentősen ronthatja a beteg gyógyulási eséléyt, még akkor is, ha az adott kórház közelebb volna.

Rövid leírás:
(másnéven: szalmonella-fertőzés, botulizmus)
Ételfertőzés élő baktériumokat (például Salmonella, Staphylococcus, patogén Coli-törzsek) tartalmazó étel, élelmiszer fogyasztását követően hosszabb-rövidebb lappangási idő után alakul ki. Ételmérgezés esetén nem élő baktériumok, hanem az általuk termelt toxinok (mérgező anyagcsere-termékek) okozzák a betegséget (például a Clostridium Botulinum toxinja által okozott kolbászmérgezés).

A különböző ételekben, élelmiszerekben a helytelen vagy hosszabb tárolás közben belekerült kórokozók szaporodásának kedvezőek a feltételei. Ételfertőzés leggyakrabban a házi disznósajt, tejszínes vagy tojásos krémek, fagylalt, főtt tészta, hal- és gombás ételek, nyitva hagyott konzervek fogyasztása után jelentkezik, ezek ugyanis optimális táptalajt biztosítanak a kórokozók számára. Nyolc-tizenkét órás lappangási idő a gyakoribb baktériumok közül a Salmonellákra, az 1-5 órás pedig az egyéb baktériumokra, baktériumtoxinokra jellemző (például Staphylococcus).

Előfordulás:
Igen gyakori emésztőrendszeri megbetegedés. Az enyhébb, csak gyomorrontásos tünetekkel járó esetek - különösen, ha csak egy-egy család tagjaira korlátozódnak a megbetegedések -, gyakran nem is kerülnek orvoshoz, így pontos statisztikák nem állnak rendelkezésre. Az ételfertőzés vagy -mérgezés gyanúja akkor merül fel, ha azonos ételt, italt fogyasztók hasonló tünetekkel, közel azonos időben - a jellemző lappangási idő letelte után - betegednek meg. Az esetek számától függően lehet egyedi (1-4 megbetegedés), csoportos (5-30), vagy tömeges (30-nál több). A fertőzés fő szezonja a táborozások, nyaralások ideje: nem telik el egyetlen nyár sem tömeges ételfertőzés nélkül.

Okok:
Az ételfertőzések, ételmérgezések hátterében baktériumok, vírusok, gombák és egysejtű vagy többsejtű paraziták is állhatnak.

Bakteriális, például a Staphylococcus aureus mérgezés esetében a baktérium által termelt, hőtűrő enterotoxin okozza a megbetegedést. Tojásos ételek, tejszínes krémek, fagylaltok, főtt tészták, belsőségekből készített ételek (pl. a disznósajt) adja leggyakrabban a táptalajt a kórokozó számára. Gyakran fordul elő az is, hogy az étellel kapcsolatba kerülő személy, mondjuk a tálalókonyhán dolgozó alkalmazott hordozza a fertőzést légúti hurut vagy gennyes seb formájában, és a szükséges személyi higiéné illetve az ételkezelési szabályok be nem tartása miatt kerül az ételbe a kórokozó.

A Salmonella általi fertőzés a higiénés szabályok be nem tartására vezethető vissza. Baromfi, tojás, hús és húskészítmények, cukrászsütemények fogyasztásával terjed, az elégtelen hőkezelés, illetve nem megfelelő hőfokon való tárolás miatt. A dolgozók kezéről, szennyezett eszközökről is bekerülhet a szalmonella az ételekbe.

Az Escherichia coli baktériumtörzsek fő forrása a széklet. Piszkos kéz, munkaruha, saláta, nyers zöldségfélék közvetíthetik. Tisztasággal, megfelelő hőkezeléssel, szakosított raktározással, hűtőkezeléssel megelőzhető.

A Yersinia enterocolitica a beteg ember vagy állat által fertőz. Terjesztője az emberi kéz, a víz, az élelmiszer (sertés, marha, baromfihúsok, tej és tejtermékek, cukrászsütemények). Jól tűri a hűtött körülményeket.

A Campylobacter jejuni is sokáig életben marad még a fagyasztott élelmiszerekben is, de nem tűri a kiszáradást. Pasztőrözött tejjel, vízzel, salátával, nyers hússal (főleg szárnyasokkal) terjedhet.

A vírusok nem szaporodnak ugyan az élelmiszerekben, de fertőzőképesek, például nyers tejben, tojásban, kagylókban fordulhatnak elő. Alapos hőkezeléssel elpusztíthatók.

A fonalas gombák által termelt mikotoxinok is veszélyesek lehetnek, ilyen például az aflatoxin, a 2004-ben nagy felháborodást keltett paprikabotrány főszereplője. Mikotoxin nem csak a penésszel fertőzött növényi termék, gyümölcs közvetlen fogyasztásával kerülhet az emberi szervezetbe, hanem a fertőzött takarmányt fogyasztó állatok teje által is.

A paraziták egy vagy többsejtűek lehetnek. A fertőzést szennyezett víz, piszkos kéz, nem megfelelően megtisztított zöldségek, saláták közvetíthetik.

Tünetek:
Émelygés, hányás, hasmenés, esetenként láz és gyengeség a leggyakoribb tünet a fertőzés típusának megfelelően.

Az ételfertőzéseknek és -mérgezéseknek az alábbi típusait különböztetik meg:

Gastralgiás típus: gyomortáji nyomó vagy görcsös fájdalom uralja hányingerrel. Hányás, hasmenés rendszerint nincs. A mérgezés enyhe lefolyású, spontán javul, illetve gyógyul. Könnyen összetéveszthető a gyomor túlterhelése vagy étrendi hiba következtében jelentkező hasonló tünetekkel.

Gastritises típus: az előbbi típusnál felsorolt tüneteken kívül hányás jellemzi.

Gastroenteritises típus: többnyire Salmonellák okozzák. Az ételfertőzés klasszikus tüneteit mutatja. Hányinger, hányás, hasmenés, gyomortáji görcsös fájdalom, hidegrázás, gyakran 40 fokig emelkedő láz jelentkezik. Fejfájás, szédülés, vérnyomásesés gyakori, a beteg elájulhat, a vér kalciumszintjének a normális érték alá csökkenése jeleként a keze zsibbad, lábikragörcse van. A heves hányás következtében a nagyfokú folyadékveszteség kiszáradáshoz vezethet, különösen, ha a beteg idős vagy kisgyermek.

Enteritises típus: kólikás panaszok, vagyis görcsös hasi fájdalom közben napokig tartó hasmenés, mely szintén kiszáradáshoz vezethet.

A súlyos folyadékvesztés jelei a beesett szemek, a bőr rugalmatlansága, szomjúság, a száj, illetve az ajkak kiszáradása, ritka vizeletürítés.

Diagnózis:
Az ételfertőzés vagy -mérgezés diagnózisának felállításában körültekintőnek kell lenni. Ételfertőzésre- ill. mérgezésre kell elsősorban gondolni, ha egy azonos ételeket fogyasztó közösség több tagjánál hasonló tünetek: hányás, hasmenés közel azonos időben lépnek fel. Az egyedi eseteket fontos elkülöníteni a hasi katasztrófáktól (ezek sebészi ellátást igényelnek), illetve egy adott közösségben fellépő tömeges rosszullét esetén szénmonoxid mérgezésre is gondolni kell (itt általában a fejfájás, szédülés a bevezető tünet).

A biztos diagnózist az ételminta, illetve a széklet bakteriológiai vizsgálata adja. A szénmonoxid-mérgezéstől a tünetek megjelenési sorrendje megkülönbözteti: ételmérgezésben hányinger - hányás-fejfájás, míg szénmonoxid-mérgezésben fejfájás - szédülés - hányinger - hányás a jellemző. Segíti a megkülönböztetést az is, hogy az ételmérgezés nem okoz tartós eszméletvesztést, míg a szénmonoxid-mérgezés igen, valamint nagyfokú, főleg az alsó végtagokat érintő izomgyengeség is jelentkezhet, ami ételmérgezésben nincs, a szénmonoxid-mérgezésnek viszont egyik jellemző tünete.

Botulizmus: Az ételmérgezések közé szokták sorolni a botulizmust is, ami Magyarországon rendkívül ritka mérgezés, rendszerint téves diagnózisként merül fel. A betegséget a Clostridium botulinum nevű spórás talajbaktérium által termelt hőérzékeny exotoxin okozza. Lappangási ideje hosszabb (8 órától 8 napig is terjedhet). A gyomor-bél tünetek (hányás, néha hasmenés) mellett fellépő idegrendszeri tünetek: kettőslátás, tág pupillák, látászavar, nyelési nehézség, izombénulások jellemzik. Ritka, de kezelés nélkül sokszor halálos megbetegedés. A baktérium házi kolbászban, hurkában, disznósajtban, húsban, halban, húskonzervekben szaporodhat el, miközben toxint termel. Hőkezeléssel a baktérium és a toxinja is elpusztítható. Kezelése speciális antitoxin injekcióval lehetséges.

Kezelés:
Nagyfokú folyadékveszteség esetén szájon át illetve infúziós folyadék formájában ún. elektrolitpótlásra kerül sor, azaz a szervezet az elvesztett sókat is visszakapja. A hypocalcaemia (vagy hipokalcémia, a vér kalciumszintjének a normális érték alá csökkenése) okozta görcsök ellen kalcium-glükonikumot alkalmaznak. Lázcsillapításra is szükség lehet. Ha a hányinger csökkent, akkor az orvosi szén vizes oldatát itatják a beteggel. A diéta a terápia fontos része. Ennek feladata a gyulladt gyomor-bél nyálkahártya izgalmának csökkentése. Ennek érdekében a beteg 12 órán keresztül koplal. Ezután először pirított kenyér, kétszersült, vízben főtt burgonya, rizs, banán, keserű tea lehet az étrend. Ezek alkalmasak a hasmenés megállítására. Mindezek betartásával az ételfertőzés vagy -mérgezés rendszerint 24 órán belül gyógyul.

Megelőzés:
Az ételmérgezések, fertőzések elkerüléséért nemcsak a vendéglátóhelyeken, a közétkeztetésben szerepet játszó konyhákban, hanem a háztartásokban is meg kell tenni mindent. A konyha rendszeres takarításával, a konyhai eszközök és a hűtőszekrény tisztántartásával, a különböző élelmiszerek (esetleg földdel szennyezett zöldségfélék, nyers húsok) gondos elkülönítésével, csomagolásával, a háztartási szemét megfelelő kezelésével elkerülhető a fertőzés.

Alapos hőkezelés - főzés, sütés - az esetleges baktériumokat elpusztítja. Azonban a baktériumok újra elszaporodhatnak az elkészített étel tárolása során, ezért a megfelelő csomagolásra, hűtésre, fogyasztás előtti újbóli hőkezelésre gondosan ügyelni kell. A gombás, tejfölös, tojásos ételek különösen veszélyesek, ezért ezeket csak az elkészülés napján ajánlott fogyasztani. A romlott ételek melegágyai a kórokozóknak, ezért fel kell figyelni arra, ha az élelmiszerek színe, szaga, állaga megváltozik, vagy eltér a megszokottól, például ha a hús kellemetlen szagú; a felvágott felülete nyálkás, tapadós; a tej megsavanyodott; a kenyér penészes vagy az állaga nyúlós; a zöldség- és gyümölcsfélék penészfoltosak vagy rothadásnak indultak. Ilyenkor már nem elég a lemosás, a romlott részek eltávolítása: ezek az ételek az egészségre ártalmasak lehetnek, így nem szabad fogyasztani belőlük.

A megelőzéshez tartozik természetesen a WC használata utáni és az ételkészítés előtti alapos kézmosás is.

Hasznos tudnivalók:
Az ételfertőzés vagy -mérgezés gyanúja bejelentési kötelezettséggel jár. Az ÁNTSZ ezekben az esetekben vizsgálatot indít, melynek célja a mérgezésben gyanús élelmiszer meghatározása, a technológiai és higiénés hiányosságok feltárása, a felelősség megállapítása. A gyanúba fogható ételekből ételmintát kell eltenni vizsgálatra, illetve a megbetegedettek székletének bakteriológiai vizsgálatát is el kell végezni.

Rövid leírás:
(másnéven: demencia, dementia)
Az életkor előrehaladtával agyi idegsejtjeink száma folyamatosan csökken, a felidéző működések meglassulnak. Normál esetben is bekövetkezik a gyors képzettársítás képességének csökkenése, ezt azonban az élet során felhalmozódott tapasztalatok és bölcsesség képes ellensúlyozni. Az életkor előrehaladtával - bár nem törvényszerűen -, előfordulhat feledékenység, de ez normál esetben nem romlik. Demenciáról (értelmi hanyatlásról, elbutulásról) akkor beszélünk, ha az intellektuális képességek betegség következtében hanyatlanak. Maga a kifejezés tehát egy tünetegyüttest takar, melynek fő összetevői az emlékezethanyatlás, az agykérgi működések zavara (beszédzavar, az érzékszervek működésének zavara, az összerendezett mozgások zavara) az ítélőképesség hanyatlása és személyiségváltozás. Ehhez gyakran szorongás, depresszió, téveszmék is társulnak, a magatartás megváltozik, az önellátó képesség többnyire romlik.

Előfordulás:
A demencia legjelentősebb kockázati tényezője az életkor. 65 évnél idősebb lakosság körében 15%-ban enyhe kognitív hanyatlás - a korfüggő feledékenység és a demencia közötti állapot - figyelhető meg. Demencia ebben az életkorban 1%-ban jelentkezik, ez az arány ötévente körülbelül a kétszeresére nő, így 90 éves korra 30-35% a demensek aránya.

Okok:
A betegség hátterében sok esetben szélütés, trauma, agyvelőgyulladás (tehát az agyi működéseket károsító történés), vagy hosszantartó krónikus betegség (magasvérnyomás betegség, cukorbaj, elhízás, emelkedett vérzsírszint) áll, melynek szövődményei mentális hanyatláshoz vezetnek. Egyéb mérgező hatások, alkohol vagy gyógyszerekkel való visszaélés, de a dohányzás is demenciához vezethet. Az okok pontos meghatározása feltétlenül szükséges, hiszen a betegség kimenetele függhet attól, hogy a kiváltó ok megszüntethető-e. Így például a gyógyszer vagy alkohol elhagyása jelentősen javíthat a mentális állapoton, a kialakult demencia tehát még visszafordítható.

Az idős korban bekövetkező jóindulatú feledékenység kialakulásában az ösztrogén hormonok hiánya is szerepet játszhat, ezért a változókori hormonpótló kezelés jó hatású lehet a tünetek csökkentésében.

Előfordulhat, hogy a memóriazavar hátterében nem demencia, hanem depresszió áll. Ha a családban előfordult ilyen betegség, és az emlékezetzavarban szenvedőnél hullámzó teljesítmény, érdeklődéskor elutasító magatartás ("nem tudom" válaszok), kudarcélményre közömbösség, esetleges öngyilkossági gondolatok érzékelhetőek, akkor mindenképpen gondolni kell rá, mert a depresszió kezelésével a tünetek megszüntethetőek. A hypothyreosis (a pajzsmirigy alulműködése) is vezethet demenciához, de idős korban gondolnunk kell a látás és a hallás meggyengülése miatt kialakuló beszűkülésre is. Demenciával, járási ügyetlenséggel és vizelettartási zavarral jár a normál nyomású vízfejűség (hydrocephalus), mely agyhártyai vérzést követően, esetleg fejsérülés után jön létre, és sönt-műtéttel gyógyítható.

A betegség kialakulásában szerepet játszó kockázati tényezők közül nem befolyásolható, de a legnagyobb jelentőségű az életkor. Úgyszintén jelentős, ha a családban kettő vagy több demens beteg van, ami genetikai hajlamra utal.

A REVERZIBILIS DEMENCIÁK LEGFONTOSABB OKAI

Drog Korszerutlen altatók, antiparkinson-szerek, régi típusú antidepressznsok, egyes antiepileptikumok, stb. Emocionális betegségek Depresszió, szorongás Metabolikus és endokrin betegségek Diabetes mellitus, hypo/hyperthyreosis, hypo/hyperparathyreosis, Addison-kór, stb. Érzékszervi betegség Látás- és halláscsökkenés Neurológiai betegségek Pl. normotensiv hydrocephalus Trauma, tumor Infekció Meningitis, syphilis Alkoholmegvonás, alkoholos encephalopathiák

(átvéve: Rajna-Tariska: Az idős kor neuropszichiátriája)

Tünetek, kórlefolyás:
A memóriazavar mellett fennálló egyéb tünetek, mint például az érzékszervi úton történő ingerek komplex felismerésének zavara (agnózia), a beszéd megértésének vagy a kifejezésnek a zavara (afázia), az összerendezett mozgások zavara (apraxia) vagy az absztrakt gondolkodás (ítéletalkotás, cselekedetek következményeinek előrelátása, előretervezés) zavara miatt az érintett egyén szociális funkciói is károsodnak. A két leggyakoribb demencia típus - az Alzheimer-kór és a vaszkuláris demencia - tünetei között már kezdetben különbségek mutatkoznak. Míg az előbbinél kezdeti stádiumban nehéz a meghatározás, mert nagyobbrészt hangulati eltérések jelentkeznek, gondolkodásbeli zavar csak később alakul ki, addig a vaszkuláris demenciára a hirtelen kezdet, a hullámzó lefolyás, lépcsőszerű rosszabbodás jellemző, gyakran előforduló éjszakai zavartsággal, nyugtalansággal. A hangulati és testi panaszok mellett azonban a személyiség változása nem kifejezett.

A betegség lefolyását alapvetően a kiváltó ok határozza meg. Alzheimer-kór esetén fontos a korai felismerés, de oki terápiára egyelőre nincs lehetőség, a cél a betegség rosszabbodásának lassítása specifikus terápiával. Szekunder demenciák esetén a kiváltó ok kezelésével, megszüntetésével jelentősen csökkennek a tünetek, javul az állapot, bár előfordulhat, hogy a javulás mértéke nem éri el a kiindulási szintet.

Diagnózis:
A diagnózis felállításában fontos a panaszok és tünetek részletes feltérképezése, melyet a beteg mellett a hozzátartozóktól nyer az orvos. Az ezt követő pszichiátriai vizsgálatok után, melyek a beteg kognitív funkcióit térképezik fel, részletes neurológiai vizsgálat, majd belgyógyászati kivizsgálás következik, melynek célja a kiváltó ok feltérképezése. Alapvető szerepe van a laborvizsgálatnak, mely az esetlegesen fennálló anyagcserezavarok, toxikus állapotok, endokrin kórképek, vitaminhiány és fertőzéses eredet kizárásában segítenek. Emellett nagyon fontosak az agyi képalkotó vizsgálatok melyek az agy szerkezetében és működésében beállt változásokat mutatják. A demenciák 90%-át az Alzheimer-kór, a vaszkuláris demencia vagy a kettő együttese adja. A fennmaradó 10% az ún. reverzibilis demenciák csoportja, melyeknél a kiváltó ok kezelésével a tünetek megszüntethetők vagy legalábbis jelentősen javíthatók.

Kezelés:
Gyógyszeres kezelés: különböző célok szerint zaljik a megfelelő gyógyszer kiválasztása: ha elsősorban az emlékezést, tanulást (kogníciót) szeretnénk javítani, akkor az ún. nootrop szerek közül választhatunk. Ide tartoznak a gingko biloba, piracetam, vinpocetin, nicergolin, cerebrolysin hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek. Ha kellő dózisban 3-4 hónapon át alkalmazva nincs hatás, akkor érdemes az alkalmazott szer helyett ennek a csoportnak egy másik tagját kipróbálni. Ha a progressziót (az állapot romlását) akarjuk lassítani, akkor Alzheimer-kórral együtt jelentkező egyéb demenciák esetén az E-vitamin és selegilin terápia jön számításba. Ha depresszió súlyosbítja a beteg állapotát, akkor korszerű antidepresszánsok vagy orbáncfű-kivonat adható a tünetek javítására. A depresszió mellett ezek a szerek a szorongásoldásban is szerepet játszanak. Alvászavar esetén csak a legkorszerűbb altatókkal szabad próbálkozni. Ha téveszmék, hallucinációk és ezeket kísérő agitáció, agresszió jelentkezik, akkor a beteg számára antipszichotikumokat ír fel az orvos.

Természetesen a nem gyógyszeres terápiának is fontos szerepe van a gyógyulás elősegítésében. Ez minden esetben egyénre szabott kell legyen, és a beteg mellett az őt gondozó hozzátartozókra is ki kell terjedjen! Enyhe demenciában a kognitív terápiával a beszéd- és memóriazavar kezelhető, a magatartásterápia pedig egy jól kiválasztott tünet (inkontinencia, éjszakai elkóborlás) kezelésében lehet hangsúlyos. A hosszantartó gondozás, az állapot nem kellő javulása felemésztheti a gondozó hozzátartozót is, akinél kialakulhat testi (pl. lumbágó) vagy lelki (pl. depresszió) betegség egyaránt. Fontos, hogy aki ilyen beteget ápol, a maga egészségét is vegye kezébe, ezért a hasznos információk címszó alatt néhány szemponttal megpróbáljuk megkönnyíteni az ő helyzetüket is.

Megelőzés:
A befolyásolható kockázati tényezők közül a szélütés kilencszeresére fokozza a demencia kockázatát! Ez is mutatja, hogy az olyan krónikus betegségek, mint a magas vérnyomás, magas vérzsírszint és a cukorbetegség, az erek károsítása révén hozzájárulhatnak demencia kialakulásához. Az alkohol, drogok (beleértve a központi idegrendszerre ható gyógyszereket is) és a dohányzás szintén hozzájárulhatnak a szellemi hanyatláshoz. Ezért nagyon fontos az egészséges életmód kialakítása már fiatal korban, a rendszeres orvosi kontroll vizsgálatok, és a tüneteket nem okozó krónikus betegségek kezeltetése is!

A gondolkodási képességek megtartását, védelmét segítő tényező az iskolai végzettség. A nyolc általánosnál kevesebbet végzettek esetén 75 éves korra kétszer gyakoribb a demencia kialakulása, mint a magasabb végzettségűeknél, ezért nagyon fontos a szellemi aktivitás.

Gyógyulási esélyek:
A gyógyulási esélyek a kiváltó októl függően igen különbözőek lehetnek. A demenciák 90%-ában az elsődleges cél az állapotromlás megállítása, az életminőség javítása. Vannak azonban olyan kórképek, melyeknél jelentős javulás várható (reverzibilis demenciák, 10%). Előfordul, hogy a demencia kialakulásában gyógyszerhatás játszott közre, ilyenkor a gyógyszer elhagyásával az állapot javítható, megszüntethető. Depresszió mellett is gyakran kialakul mentális hanyatlás. Alkoholfogyasztás, toxikus állapotok, trauma (fejsérülés), agyvelőgyulladás során is számolnunk kell demencia kialakulásával, mely a kiváltó ok felszámolásával megszüntethető. Speciális reverzibilis forma az ún. normál nyomású hydrocephalus is.

Hasznos tudnivalók:

Rövid leírás:
(másnéven: atherosclerosis, ateroszklerózis)
Az artériák (verőerek) oxigént és tápanyagokat szállítanak a sejtekhez, szövetekhez. Az egészséges artériák hajlékonyak, rugalmasak és erősek. Az érbelhártya sima, így a vér áramlása akadálytalan. Idővel azonban, a verőerek elveszítik rugalmasságukat, érbelhártyájuk megvastagodik, és merevvé válik. Az érelmeszesedés legjellemzőbb formája az atherosclerosis. Ilyenkor az érbelhártya alatt először kásaszerű anyagot tartalmazó, később kalcium lerakódása miatt megkeményedő plakkok akadályozzák a szervek vérellátását. Az arteriosclerosis és atherosclerosis fogalmát gyakorta egymás szinonimájaként használják.

Előfordulás:
Az érelmeszesedés - idővel - mindenkit érint. A koreai háborúban 18-20 éves halottak boncolásakor figyelték meg először, hogy már ebben az életkorban is fordulnak elő meszes plakkok, a folyamat tehát fiatalkorban is elkezdődhet.

Okok:
A vérben a zsírok természetesen nem oldódnak. Ezért szállításukhoz olyan fehérjemolekulákra (apolipoproteinek) van szükség, melyek egyik vége vízoldékony, a másik pedig zsíroldékony. A zsíroldékony molekulavégek burokba zárják a zsírokat, a vízoldékony végek, melyek a szállító gömb (lipoprotein komplex) felszínén helyezkednek el, így tartják vizes oldatban a zsírokat. A lipoprotein gömbök más anyagokat, főként antioxidánsokat (A-, C-, E-vitamin, szelén, glutation, glutation reduktáz és lipoportein lipáz enzimek, stb.) is szállítanak.

A fizikokémiai tulajdonságaik alapján elkülönítünk nagyon alacsony sűrűségű (VLDL =very low density lipoprotein), alacsony sűrűségű (LDL = low density lipoprotein) és magas sűrűségű (HDL = high density lipoprotein) zsír-fehérje komplexeket (lipoproteineket).

A HDL-t a máj termeli. Feladata, hogy a vérben szabadon keringő zsírokat megkösse és a májba transzportálja. A HDL-koleszterin magas szintje tehát védő hatású érelmeszesedéssel szemben.

A VLDL zsírjaiból a lipoprotein lipáz zsírsavakat hasít le, amelyek a vérbe jutnak, majd az anyagcserében energiává hasznosulnak.

A LDL-koleszterin a májsejtek LDL-receptorain keresztül a májsejtekbe jut, ahol részben újra hasznosul, részben kiválasztódik az epével. Az atherosclerosis képződésének alapja, hogy az LDL-koleszterin nem tud hasznosulni a májban. A rendellenesség szülőről gyermekre 50% valószínűséggel öröklődik, a beteg férfiak 85%-a, a beteg nők 65%-a negyven éves kora előtt, szív- és érrendszeri betegségekben hal meg. Jóval gyakoribb azonban, hogy az LDL-koleszterin szerkezete megváltozik - például cukorbetegségnél cukor kötődik hozzá, vagy toxikus kémiai szabadgyökök hatására károsul.

A lipoproteinben található vitaminok és a glutation - a szelént tartalmazó glutation-reduktáz enzimek - lényegében a toxikus szabadgyökök ellen védik a lipoproteineket. Stressz esetén a kiserek összehúzódnak, ennek következtében a szövetek oxigénellátása csökken, és úgynevezett szuperoxidok szabadulnak fel. Ezek is károsítják az LDL-koleszterint, sőt, közvetlenül az érfalat is. Ha a károsodás mégis megtörténik, módosult LDL-koleszterin keletkezik, melyet a máj LDL-receptorai nem képesek felismerni. A lipoproteineket ilyenkor az érfal falósejtjei próbálják meg eltávolítani. Ezeket "habos sejteknek" nevezzük, mert sejtplazmájuk telve van zsírbuborékokkal. A habos sejtek az érbelhártya párnaszerű kiemelkedését, tulajdonképpen "kásadaganatát" (= atheroma) okozzák. Ez például hirtelen vérnyomás-emelkedésre megrepedhet, és a törmelékes anyag a kiserekbe juthat, míg a sérült atheroma helyén vérlemezkék csapódnak ki, és vérrög keletkezhet. Ez a szívinfarktus leggyakoribb oka.

Az érfalba került zsírok idővel kalciumot kötnek meg, ilyenkor már meszes plakkról beszélünk. Érelmeszesedésre hajlamosító állapotok a magas vérnyomás, kóros vérzsírértékek, bizonyos kórokozók (Chlamydia pneumoniae), allergiás reakciók, dohányzás, a vér magas homocisztein tartalma, cukorbetegség, idült vesebetegség, elhízás, stressz, genetikai hajlam.

Érelmeszesedés a szervezetben bárhol bekövetkezhet.

Tünetek:
Az érelmeszesedés tünetei attól függnek, hogy melyik artériát szűkíti be az atheroma, illetve a meszes plakk.

Leggyakoribb megjelenési formák

A koszorúerek szklerotikus beszűkülése szívér-görcsöt (angina pectoris, e: angina pektórisz), szívinfarktust és a szívizmok lassú de folyamatos pusztulását eredményező cardiosclerosist (kardioszklerózis) okoz, melynek során a szívizmok helyét fokozatosan kötőszövet veszi át. Tünetei a ritmuszavarok és a fokozódó szívelégtelenség. Főként szívbetegségek vagy agyi elhalás miatt a fejlett országokban az érelmeszesedés a vezető halálok.

Az agyi erek meszesedése értelmi leépülést, heveny formájában agylágyulást okoz, mely maradandó bénulást hagyhat maga után. Máskor az agy állományának elhalását közvetlenül trombózis, embólia vagy roncsoló agyvérzés okozhatja.

A végtagok artériáinak elmeszesedése végtagelhalást eredményezhet. Az alsó végtag esetében járásra fokozódó, megállásra enyhülő fájdalom (claudication intermittens, e: klaudikáció intermittens = változó súlyosságú sántítás) formájában mutatkozik meg az érelmeszesedés, később az alsó végtag részben vagy egészben elhalhat (gangréna), ha a sérült eret időben nem operálják meg.

Sajnos tehát a meszes érelzáródás legtöbbször heveny életveszélyes betegség formájában jelentkezik. Ha a szövetek oxigénellátása helyreáll, a szövetelhalás elkerülhető. Ilyen betegség, pl. a TIS (tranzitórikus iszkémiás attak = átmeneti oxigénhiányos roham), amely agyérkatasztrófa képét mutathatja, de a beteg felépül. Az érelmeszesedés az erek falának zsákszerű kiöblösödésében, aneurizmában is megmutatkozhat.

Az érelmeszesedés tünetei a belek működésében is megmutatkoznak: kezdetben étkezés utáni görcsös fájdalmak ("hasi claudicatio"), melyet a bélfal elhalása, perforációja, majd hashártyagyulladás, szepszis követ.

Diagnózis:
Az érelmeszesedés, sajnos, legtöbbször érszűkületes, szövetelhalásos betegségek jelentkezésekor válik nyilvánvalóvá. Olykor azonban korábban is felismerhető.

1. A vérnyomásmérés egyszerű módszerével akkor valószínűsíthető érelmeszesedés, ha a végtagokban különbözik a vérnyomás.
2. Elektrokardiográfiás vizsgálattal súlyosabb esetben fizikai terhelés nélkül, enyhébb esetben fizikai terhelésre koszorúér-szűkület jelei mutatkoznak.
3. Egyszerű röntgenvizsgálattal is láthatóvá válnak az erek a bennük felhalmozódó kalcium miatt.
4. Kontrasztanyagos röntgenvizsgálatok (angiográfiák) alkalmával az artériába adott kontrasztanyag segítségével a röntgenfelvétel-sorozaton jól láthatók a beszűkült szakaszok. Legelterjedtebbek a szív, az agy és a végtagok kontrasztanyagos röntgenvizsgálatai. Más radiológiai vizsgálat (CT, MRI) inkább már a szervkárosodások megítélésében játszanak szerepet.
5. Ultrahangos ("Doppler") áramlásméréskor a sebességmérő radar elvén működő áramlásmérő eszközökkel az érszűkületek jól detektálhatók.
6. További lehetőséget kínálnak a laboratóriumi vizsgálatok: érelmeszesedés gyanúja esetén fontos megmérni a vér homocisztein-szintjét és a vérzsír-értékeket. A vizeletvizsgálat inkább a hajlamosító vesebetegségek kizárását célozza.

Kezelés:
Mivel az érelmeszesedést legtöbbször már a szervkárosodás periódusában ismerik fel, a kezelés célja is a célszerv működésének rendezése (infarktus, agylágyulás, stb. gyógyítása).

Az erek meszes belhártyáját érsebészeti műtéttel lehet eltávolítani (endarterektómia), ha az ér elég nagy. Kisebb erek esetében a szűkült szakaszt érprotézisekkel cserélik ki. A koszorúér-elzáródások kezelésében központ helyet foglal el a "coronaria by-pass" műtét. Ilyenkor a beteg lábszárából vett saját érrel kerülik meg az elzáródott szakaszokat.

Olykor speciális eszköz segítségével (pl. felfújható ballonnal rendelkező érkatéterrel) a szűkült ér mechanikus tágítása is elegendő lehet. A beavatkozás az értágító műtét. A koszorúér tágítására alkalmas módszer a PTC, a perkután transzlumináris koronária-plasztika. Máskor az elzáródás megelőzésére apró csövet ("stent") ültetnek a szűkült szakaszba.

Természetesen bármilyen műtéti beavatkozást történik is, nem szabad megfeledkezni azokról az életmódbeli szabályokról és gyógyszerekről, amelyek az érelmeszesedés progressziójának lassítására alkalmasak, és amelyeket a megelőzésnél részleteztünk.

Életfontosságú szerv károsodása (pl. szívinfarktus, agylágyulás) esetén a prognózist a szervkárosodás mértéke szabja meg. Sajnos a károsodások következménye általában komoly. Időben végzett sikeres érsebészeti beavatkozások esetén a beteg életkilátásai és életminőségét lehet még normalizálni.

Megelőzés:
A betegség progressziója többféle módon is lassítható, bár a folyamat nem gyógyítható. A megelőzés legfontosabb eszközei:

• Fordítson gondot a helyes, koleszterinszegény táplálkozásra.
• Ha magas az LDL-koleszterin szintje, ne hanyagolja el a gondozást, szükség esetén szedjen gyógyszert.
• Tartsa rendben a testsúlyát.
• Sportoljon rendszeresen.
• Kerülje a dohányzást és a drogokat.
• Az esetleges hajlamosító alapbetegségek gondozása létfontosságú (pl. cukorbaj)
• Kerülje a stresszes életformát.
• Gondoztassa a vérnyomását.

Hasznos tudnivalók:
Az atherosclerosisban az érelzáródás folyamata lassan zajlik, de már korai stádiumban is vannak figyelemfelhívó jelei. Az alsó végtag artériás elzáródását jelzik a hideg lábak, lassan gyógyuló apró sebek, fekélyek, zsibbadás. Ilyen esetben érdemes mielőbb orvoshoz fordulni, hogy az esetleges műtétre elegendő idő maradjon. Műtétre várva fontos, hogy kerüljük a vérhiányban szenvedő végtag sérüléseit, csak kényelmes, puha lábbelit használjunk. Fontos lehet az érintett testfelületek melegpakolása is, részben az értágító hatás miatt, részben a szövetek életképességeinek javítására.

Régi hiedelem, hogy az alkohol véd az érelmeszesedéssel szemben. Az igazság, hogy napi legfeljebb 3 dl bor növeli a máj HDL-termelését, de e fölött már májkárosodással kell számolni, aminek hatására csökken a HDL-termelés.

A változókori ösztrogénpótlás javítja a vérzsír-értékeket, és közvetlenül is védi az érfalat. A változókor szakszerű gondozásával az érelmeszesedés folyamata jelentősen lassítható.

Rövid leírás:
(másnéven: caries dentium)
A fogszuvasodás kifejezés onnan ered, hogy régen azt gondolták, a fogat az azt rágó fogszú betegíti meg. Ezzel szemben a folyamat lényege, hogy a fogak ásványianyag-tartalmának kioldását eredményező hatások túlsúlyba kerülnek az ásványi anyagokat beépítő tényezőkkel szemben. Ennek következtében a fogzománc fokozatosan elveszti ásványi anyagait, majd elvékonyodik és áttörik.

A fogszuvasodás tehát nem egyetlen kórokozó műve, hanem többtényezős, összetett folyamat eredménye.

Előfordulás:
A fogszuvasodás egyike a világ legelterjedtebb betegségeinek. A fejlett országokban a felvilágosító kampányok és a helyes szájápolás terjedése következtében gyakorisága jelentősen csökkent, de összességében a föld lakóinak 95% -a érintett kisebb vagy nagyobb mértékben. 12 éves korban a magyar gyerekeknek általánosan már négy rossz foga van. A középkorúak fogainak fele szuvas, hiányzik vagy tömött.

Sajnos a leggondosabb ápolás ellenére is keletkezhetnek azonban szuvas lyukak, hiszen a fogak egészsége genetikai adottságainktól, a nyál összetételétől is függ.

Nem mindenkinek egyformán erős tehát a fogzománca. Bizonyos életszakaszokban is sérülékenyebbek a fogak. Ezért nem véletlen, hogy a legtöbb tömésre gyermekkorban, a növekedés időszakában kerül sor, az idősebbeknek már inkább a fogágybetegségek okoznak gondot.

A gyerekek a szülők gondatlanságából fakadóan lehetnek veszélyeztetettebbek. Az édes italok cumisüvegből való lassú szopogatása miatt még mindig gyakran találkozhatunk az ún. cumisüveg-fogromlással, ami valójában fogszuvasodás.

Okok:
A fogak elleni "támadás" erőssége öt tényezőtől függ, a lepedékképződéstől, a táplálék szénhidráttartalmától, szájban lévő ételmaradékoktól, az étkezések gyakoriságától, valamint a természetes védőtényezők hiányától.

Lepedékképződés: A szájban jelenlévő szénhidrát-bontó baktériumok savat és ragadós, lepedékképző anyagot termelnek. A lepedékben a baktériumok tovább élnek és termelik a fogzománcot megbontani képes savakat.

Szénhidrátok, savak: Az erjeszthető szénhidrátokat tartalmazó ételek és italok azáltal járulnak hozzá a savtermeléshez, hogy tápanyagot biztosítanak az említett baktériumoknak. A savas ételek maguk is oldják a fogzománcot, és kedvező környezetet teremtenek a baktériumoknak.

Ételmaradék a szájban: Az időtartam, ami alatt a táplálék a szájban marad, befolyásolja a fogszuvasodást. Minél hosszabb ideig vannak a táplálékból származó szénhidrátok a szájban, annál nagyobb károsodást okozhat.

Étkezések gyakorisága: Minél gyakoribb a savtermelést fokozó táplálékok fogyasztása, annál nagyobb a fogszuvasodás mértéke. A gyakori savas támadások növelik az ásványi anyagok kivonásának idejét és csökkentik a helyreállítás esélyét. Ezért annyira káros a nassolás, hiszen minden falat után nem moshatunk fogat, és nem marad ideje a szervezetnek, a szájüregnek a regenerációra; a megfelelő kémhatás helyreállítására, nyállal a szájüreg átmosására.

Védő tényezők hiánya: A kariogén tényezőket különböző védő tényezők ellensúlyozzák. A megfelelő mennyiségű nyál enyhén lúgos kémhatásával semlegesíti a savasságot, ellensúlyozza a baktériumok tevékenységét. A fluorid erősíti a fogzománcot, elősegíti az ásványianyag-tartalom helyreállítását, megakadályozza a baktériumok szaporodását és savtermelését.

Tünetek és diagnózis:
A fogszuvasodás leggyakrabban a nehezen tisztítható örlőfelületi barázdákban, a fogak közeiben, a fognyaki és a fog legnagyobb domborulata közötti területen jelentkezik. Először fehér foltok mutatkoznak, amelyek az ásványi anyag kioldódását jelzik - ez még nem jár üregképződéssel -, majd apró, barnás, sötét foltok, végül egyre mélyebb lyukak formájában válik láthatóvá a fogszuvasodás.

Sajnos a fogszuvasodás önmagában nem jár fájdalommal, sokáig teljesen tünetmentes marad. Ha nem így volna, idejében fordulnánk orvoshoz. Figyelmeztető jelek lehetnek, amikor a fogzománc sérülése miatt a kinyílt dentincsatornák érzékennyé teszik a fogat. Édességek, cukor fogyasztása után az ozmotikus nyomás fokozódása miatt jelez a beteg fájdalmat.

Ekkor még nem feltétlenül látszik a fogzománc sérülése, az csupán enyhe és felszíni.

Ha a két fog között kezdődik a szuvasodás, az is figyelmeztető jel lehet, hogy egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy rendszeresen bent marad az étel a két fog között.

Kezelés nélkül a fogban keletkező szuvas rész a fogidegig terjedhet, a fog begyullad és fájdalmas lesz. Késői tünet az elhanyagolt szuvas fog érzékenysége a hidegre vagy melegre. A hideg ingerre jelentkező fájdalom már a következményes fogbélgyulladás tünete, a meleg ingerre jelentkező fájdalom pedig már az elhalt fog sajátja.

Akár a beteg fedezi fel, akár csak fogorvosi ellenőrzés alkalmával derül ki, a legkisebb fogszuvasodást, a legkisebb lyukat is azonnal be kell tömni.

Kezelés:
A fogszuvasodás egyetlen ismert és hatékony kezelése a lukas fog kitisztítása és betömése. A fogfájás ellenszereként adott fájdalomcsillapító nem gyógyítja meg a fogat, csupán a fogorvosi kezelés megkezdéséig a tünetek enyhítésére alkalmazható.

Húzásra csak akkor kerülhet sor, ha a fog valamiért töméssel már nem menthető meg, gyökérkezelésre - fogideg elölése - nem jön számításba, és a destrukció (fogromlás) olyan mértékű, hogy a fogkoronát nem lehet felépíteni.

A tömés előtt a biztonság kedvéért - akkor is, ha csak felszíni szuvasodásról van szó - érzéstelenítik a területet. Az érzéstelenítő injekciót a nem szabad minden áron elkerülni, mert olykor csak megfelelően érzéstelenített területen lehet biztonságosan a szükséges mélységig kitisztítani a szuvas részt. Érzéstelenítésben - ha csak nincs valami komoly gyulladás - a sérült fogszövetet eltávolító fúrás, majd a tömés nem fáj.

A fogászati fúróval kitisztított lyukat ezután betömik. A tömés nagysága az eltávolított romlott fogszövet mennyiségétől függ.

Ha a fog ennek ellenére tovább fáj, gyökérkezelést végeznek, melynek célja a fog idegének elpusztítása. A kezelés több alkalmat is igénybe vehet. Ezután kerülhet sor a gyökértömésre, amellyel a gyökércsatornában keletkezett üreget szüntetik meg.

A gyökértömés megfelelő méretét röntgennel ellenőrzik, és csak ezután tömik be a fog koronai részét, vagy szükség esetén ún. betétet készítenek bele, esetleg koronával pótolják a fog íny fölötti, hiányzó részét.

A tömőanyag lehet többek között polimerizált műanyag vagy higanytartalmú amalgám. A higany-ötvözetből kioldódó kevés higany egészségre káros volta sok vitát váltott ki. A tömés anyagának megválasztását az orvos általában megbeszéli a beteggel. Elsősorban a szuvasodás mértéke dönti el.

A tömést időnként fel kell újítani, azaz cserélik, mert a fog a tömés vonala mellett szuvasodni kezdhet. Minden egyes töméscserénél áldozatul esik némi fogszövet.

A legmodernebb eljárás a fogszuvasodás kezelésére az ózonkezelés, ami az ózon fertőtlenítő hatásán alapul. A kezelés előtt a fogfelület megtisztítják, majd lézerrel bemérik a szuvasodás mértékét. Maga a kezelés ennek megfelelően 20-60 másodpercig tart. Az erős oxidáns hatású gáz a fogszövetbe hatolva csaknem az összes szuvasodást okozó baktériumot elpusztítja, lebontja a savakat és fehérjéket is úgy, hogy ehhez a fogállományt nem kell eltávolítani, így a beteg megússza az érzéstelenítést és a kellemetlen fogfúrást. A kezelés után speciális folyadék segítségével megfelelően nagy koncentrációban ásványi anyagokat és fluoridokat kell a foghoz juttatni. Ezt a beteg maga végzi otthon speciális fogkrém, szájöblítő és szájspray segítségével, valamint szigorú diéta betartása mellett. A fogszövet ásványi anyagainak visszaépülése, ún. remineralizációja 4-12 héten belül megtörténik. Az eljárás a viszonylag kis kiterjedésű, felszíni károsodások, például a barázda- és a gyökérszuvasodás kezelésének jelenleg ismert legkíméletesebb módja, de a mélyebb szuvasodásokra is alkalmas, sőt meg lehet vele előzni a gyökérkezelést is, ha a károsodás ugyan mély, de a gyökércsatorna még nem fertőzött.

Megelőzés:
A fogszuvasodás legjobb ellenszere a helyesen végzett napi fogmosás és a fogorvos által végezhető barázdazárás, amivel a legnehezebben tisztítható, és emiatt legsérülékenyebb helyeket, az apró barázdákat lehet megvédeni.

A fogorvosi kezelés megelőzésképpen kiterjedhet az időnkénti foglepedék- és fogkő-eltávolításra.

A fluor jelenléte elősegíti az ásványianyag-tartalom helyreállítását, megakadályozza a baktériumok szaporodását és savtermelését. Az ivóvízből és a táplálékkal fölvehető fluorid nem mindig és nem mindenhol fedezi a fogszuvasodás megelőzéséhez és a csontépítéshez szüksége mennyiséget. A fluor-apatit - kalcium-foszfátból, calcium fluoro-apatitból, kalcium-fluoridból és kalcium-hidroxidból álló ásványi anyag - formájában épül be a fogakba, erősíti a fogzománcot. Különösen gyermekeknél, ahol a fogak még aktívan fejlődnek, a fluorid a fogakba való beépülésével hatékonyan véd a fogszuvasodás ellen. Lehetőleg külsőleg - fluoridos fogkrém használatával - és belsőleg is - fluorozott sóval ízesítve ételeinket - juttassunk fluort a fogaknak. Ügyelni kell arra, nehogy túladagoljuk. Felnőttek ne fogyasszanak napi 5 mg-nál többet. A túladagolás épp ellenkező hatású, puhítja a fogzománcot, és megsárgítja a fogakat. A tablettás adagolás csak orvosi ellenőrzés mellett történhet.

A helyes táplálkozással nagyon sokat tehetünk fogaink épségének megőrzéséért.

Viszonylag kevés édességet együnk, közülük is a legjobb a csokoládé, mert a benne lévő kakaóvaj bevonja a fogat, és bizonyos értelemben még védi is a savak ellen.

Nem tesznek jót a fogaknak a ragadós, tapadós ételek. Az agyonfőzött és pépes ételek fogyasztásával kevesebbet kell rágni, így elmarad a fogak ezzel együtt járó tisztítása. Lehetőleg kevés savas ételt és italt együnk. A szénsavmentes ásványvizet és az édességeket a főétkezések után fogyasszuk. A gyümölcsök közül a kis cukortartalmú, kevéssé savasak ajánlottak, és ezeket is étkezés után együk.

Hasznos tudnivalók:
A fogyókúrázók különös veszélynek teszik ki fogaikat, mivel az étrendjük általában sok savas nyers zöldséget, gyümölcsöt, gyümölcslevet és gyógyteát tartalmaz, ami bizony koptatja, oldja a fogzománcot.

A megfelelő, cukormentes, xillit tartalmú rágógumi a kémhatás savasságának megszüntetésével valóban védi a fogakat.

A fogak esküdt ellenségei a cukros italok, különösen lassan szopogatva őket. Ugyanezért rendkívül károsak az étkezések között elfogyasztott rágcsálnivalók, édességek. Nem az édességek általános tiltása a célravezető a gyerekfogak védelmében, hanem a főétkezésekhez kötődő, szabályozott édességfogyasztás, majd az utánuk 15-20 perccel végzett fogmosás.

Rövid leírás:
(másnéven: ulcusbetegség, fekélybetegség, helicobacter)
Az ulcusbetegség a gyomor vagy a nyombél (patkóbél, duodenum) nyálkahártya folytonosságának megszakadása legalább 5 mm kiterjedésű területen. A sérülés mélységben a nyálkahártya alá terjed. A folyamat gyakran válik idültté. Jellemzője az égő gyomortáji fájdalom, mely éhgyomorra a legkifejezettebb, az étkezés átmeneti enyhülést hozhat. Szövődményként vérzés vagy a gyomor- illetve bélfal kilyukadása (perforáció) fordulhat elő. A betegség igen elterjedt, az ulcusbetegség kezelésében használatos szerek a legnagyobb mennyiségben forgalmazott szerek világszerte.

Előfordulás:
A nyombélfekély az iparosodott társadalmakban a felnőtt lakosság kb. 10 %-ában fordul elő. A betegség gyakorisága az utóbbi 25 évben nem változott, viszont súlyossága és a komplikációk száma csökkent. Ez lemérhető a halálozás és a sebészeti beavatkozások 50 %-os csökkenésében. A tünetes gyomorfekély előfordulási gyakorisága csekélyebb, és későbbi életkorban (leggyakrabban a 6. évtizedben) fordul elő.

Okok:
A gyomor, valamint a nyombél kezdeti szakaszának nyálkahártyája erőteljes savas kémhatásnak van kitéve, mert étkezéskor (és kismértékben nyugalomban is) a gyomorfal egyes sejtjei sósavat termelnek. Erre a fehérjék emésztéséhez van szükség. Ezen kívül számos egyéb, a bélrendszerben jelen levő vagy oda a táplálékkal bekerülő anyag is megtámadhatja a nyálkahártyát annak ellenére, hogy az természetesen nem védtelen, komplex védekezőrendszere van a savval és egyéb külső és belső károsító tényezőkkel szemben. A károsító tényezők és a védekezőrendszer egyensúlyának megbomlása több okból is bekövetkezhet:

Helicobacter pylori
A fekélyek 60-70%-ának létrejöttében úgy tűnik, fontos szerepe van egy baktériumnak, mely a Helicobacter pylori nevet kapta. Ez a baktérium a gyomornyálkahártyán él. Az emberek 30 - 80 %-ában kimutatható a jelenléte, melyhez rendszerint idült gyomorhurut is társul. A fertőzöttség a fejlődő országokban gyakoribb. Fekélybetegség csak az érintett személyek 10-15%-ában alakul ki. Ebben szerepet játszanak a baktériumok egy része által termelt fehérjék, amelyek nyálkahártya-károsodát okoznak. A fekély kialakulásához hozzájárul a gazdaszervezet által a fertőzésre adott reakció is. Felmerült az a lehetőség is, hogy a baktérium jelenléte egyes személyekben fokozottabb savtermelésre serkenti a gyomrot, és a nagyobb savkoncentráció okozná a fekély kialakulását a gyomorban vagy a nyombélben.

Gyógyszerek
Több olyan gyógyszer is ismert, amely a nyálkahártya védő fehérjéinek (a prosztaglandinoknak) a termelődését csökkenti. Ilyenek a mellékvesekéreg-szteroidok (ezeket többek között asztmában, allergiában, autoimmun-betegségekben alkalmazzák). Ezek a gyógyszerek számos egyéb mellékhatást is okozhatnak, ezért alkalmazásuk mindig alapos megfontolás után, szoros orvosi felügyelet mellett történik, megfelelő óvintézkedések, például gyomorvédő gyógyszerek alkalmazása mellett. Több gondot okoznak azok a fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő gyógyszerek, amelyeket a szteroidoktól való elkülönítés céljából nem szteroid gyulladáscsökkentőknek nevezünk. Ebbe a csoportba nagyrészt vény nélkül kapható gyógyszerek tartoznak, szedésük gyakran orvosi javaslat és ellenőrzés nélkül történik. Ilyenek többek között a "pirinek" (pl. aspirin) vagy a diclofenac.

Dohányzás
Dohányosokban gyakrabban fordul elő fekélybetegség, és megfelelő kezelés mellett is nehezebben gyógyul. A szövődmények száma is magasabb. Ennek oka nem tisztázott.

Zollinger-Ellison-szindróma (gastrinoma)
Ez a ritka kórkép a fekélybetegség kevesebb mint 1 %-át okozza. A háttérben egy rendszerint a hasnyálmirigyben előforduló aprócska daganat (gastrinoma) áll, mely felügyelet és szabályozás nélkül termeli a gasztrin nevű, gyomorsav-termelést serkentő hormont. Gyakran jellemző ebben az állapotban a többszörös fekélyek megjelenése olyan helyeken, amelyek egyébként nem tipikusak. A gastrinoma a hasnyálmirigyen kívül egyéb helyeken is előfordulhat a hasüregben.

Stressz
Az előzőekben ismertetett okok rendszerint idült betegséget okoznak, de a szervezet számára stresszhelyzetet jelentő történések (súlyos baleseti sérülés, fejsérülés, égés, sokk, súlyos fertőzések) esetén 2-3 nap alatt is keletkezhetnek fekélyek. Ezek kialakulásában mind a védekezőrendszer károsodása, mind pedig a fokozott savtermelés szerepet játszik.

Tünetek:
A fekélybetegségre jellemző tünet az égő gyomortáji fájdalom, mely éhgyomorra a legkifejezettebb, étkezésre enyhül, majd az étkezés után 1-3 órával újra jelentkezik. A fájdalmat a nyálkahártyát irritáló fűszeres ételek, illetve az alkohol fogyasztása is kiválthatják. Gyakran előfordul a hajnali órákban a beteget felébresztő, égő, hasi fájdalom is. A tünetek azért jelentkeznek, mert a gyomor által termelt sav irritálja a károsodott gyomornyálkahártyát. A fájdalom egyébként fekély nélkül, a gyomor gyulladása (gastritis) esetén is előfordulhat. A nyelőcsőbe visszaáramló gyomornedv (reflux) is okozhat gyomorégést. Ilyenkor a panasz rendszerint kevésbé erős, gyakran mellkasi fájdalomként jelentkezik, innen az angol neve: heartburn - szívégés.

A fekélyes fájdalom jellegének megváltozása szövődmények fellépésére figyelmeztethet. Ha a fájdalom állandóvá válik, étkezésre vagy savkötők hatására már nem enyhül, az utalhat arra, hogy a fekélykráter a hasnyálmirigybe terjed. Hirtelen erős fájdalom a gyomorfal átfúródására utal. Ez előfordulhat megelőző fekélyes tünetek nélkül is. Az átfúródást (perforáció) rendszerint általános tünetek (vérnyomásesés, verítékes, sápadt bőr) is kísérik, de fedett perforáció esetén (amikor a hashártya az átfúródás helyét lezárja), előfordulhat, hogy csak a fájdalom jellege változik meg. Ha a panaszok étkezésre romlanak, hányinger, hányás lép fel, az a gyomorszájat szűkítő fekélyt jelezhet. Vérzésre utalhat az emésztett vér jelenléte miatt a széklet színének feketévé válása vagy a kávéaljszerű hányadék.

Diagnózis:
Égő gyomortáji fájdalmat nemcsak fekélybetegség okozhat. Hasonló panasz fordulhat elő a gyomornyálkahártya gyulladása esetén is. Ritkábban bár, de az epeutak és a hasnyálmirigy gyulladása is okozhat ilyen tüneteket. Előfordulhat, hogy az alsó fali szívinfarktus fájdalma is a gyomortáji fájdalomként jelentkezik.

Típusos tünetek esetén - éhezéskor égő, étkezésre enyhülő gyomortáji fájdalom - 45 éves kor alatt a fekély képalkotókkal történő igazolása nem szükséges, megkezdhető a kezelés. Kivizsgálás csak akkor indokolt, ha a tünetek megfelelő gyógyszeres kezelés mellett sem szűnnek. A Helicobacter pylori kimutatása ilyenkor is fontos, melyhez kilégzési vagy szerológiai vizsgálatot végeznek (lásd később).

A fekély igazolása történhet kontrasztanyagos röntgenvizsgálattal vagy endoszkópiával. Ha a röntgenvizsgálat fekélyt igazol, azt is endoszkópia kell kövesse, így sokszor hasznosabb, ha alapos gyanú esetén rögtön első vizsgálatként endoszkópia történik. Ez azért fontos, mert ilyenkor lehetőség nyílik szövettani mintavételre. Erre azért van szükség, mert a gyomorfekélyek egy részében rosszindulatú daganat fordul elő, és ennek kimutatása csak így történhet.

Ezen kívül a mintából kimutatható a Helicobacter pylori is. A baktérium jelenléte különböző tesztekkel azonnal igazolható, nem szükséges a szövettani feldolgozás eredményére várni. Az esetlegesen megkezdett gyógyszeres kezelés a gyorstesztek álnegativitását okozhatja, de a szövettani vizsgálat ilyenkor is kimutatja a Helicobactert. A Helicobacter pylori kimutatása endoszkópos vizsgálat nélkül is lehetséges. Ezek közül az egyik a kilégzési vizsgálat, amelynek során a baktérium egyik anyagcseretermékét mutatják ki a kilélegzett levegőből. Ez a vizsgálat álnegatív lehet megelőző antibiotikus vagy fekélyellenes kezelés esetén. A másik ilyen lehetőség a szerológiai vizsgálat, amely során a vérből mutatják ki a baktérium ellen termelődött antitesteket. Ez utóbbinak a hátránya, hogy sikeres kezelés után is még egy ideig pozitív marad, így a kezelés eredményességének ún. utánkövetésére nem alkalmas.

Megfelelő kezelés ellenére sem gyógyuló többszörös fekélyek Zollinger-Ellison szindróma gyanúját vetik fel, ilyenkor vérből történő gasztrin meghatározásra van szükség. Ha az emelkedett gasztrinszint a diagnózist alátámasztja, a daganat helye hasi CT-vel kereshető meg.

A gyomorfal átfúródásának gyanúja esetén hasi röntgenfelvétel történik, ami kimutatja az ilyenkor a hasüregbe kerülő levegőt. A gyomorszájat szűkítő fekély esetén kontrasztanyagos gyomorröntgen igazolhatja a gyomor lassult ürülését. Endoszkópos vizsgálat esetén ilyenkor még 12 órás koplalás után is lehet ételmaradék a gyomorban.

Kezelés:
A fekélybetegség kezelésében, a tüneti kezelés mellett, ha a kiváltó ok felderíthető, az oki kezeléstől várható a legjobb eredmény. Ez Helicobacter pylori esetén a baktérium kiirtását jelenti, gyulladáscsökkentők szedése esetén azok abbahagyását. Ezzel együtt igaz a régi mondás: ha nincs sav, nincs fekély sem.

A fekély tüneti kezelésében használatos szerek közé tartoznak a savelválasztást gátló szerek, az elválasztott savat közömbösítő anyagok és a nyálkahártyát védő bevonószerek.

A savelválasztást gátló szereknek két csoportját alkalmazzuk. Az úgynevezett protonpumpa-gátlók (ide tartozik az omeprazol, az esomeprazol, a lansoprazol és a pantoprazol) a savszekréciót erőteljesebb gátolják, mint az ún. H2-receptor-antagonisták (cimetidin, ranitidin, famotidin). A kezelés során a heveny tünetek megszüntetésére célszerű az erősebb készítményt alkalmazni, míg a fenntartó kezelés során a kevésbé intenzív gátlás célszerű.

Amíg a savelválasztás folyamata nem volt ismert, a kezelés főleg savközömbösítésből állt. Manapság ezeket a szereket a fekélybetegség kezelésében ritkán alkalmazzák, de gyomorégés ellen sokan használják. A leggyakrabban használt közömbösítő szerek az alumínium-hidroxid és a magnézium-hidroxid, illetve ezek kombinációja. Ezek az anyagok egyes gyógyszerek hatását csökkenthetik.

A nyálkahártya-bevonószerek az elválasztást gátló szerekkel történő kezelést egészítik ki. Magyarországon a sucralphate használatos. A sucralphate nem szívódik fel, a sérült nyálkahártyán védőréteget képez, és elősegíti a fekélygyógyulást.

A Helicobacter pylori kiirtása hármas gyógyszer-kombinációval történik. Magyarországon a legelterjedtebb az omeprazol + clarythromycin + amoxicillin, de a kombináció tartalmazhat metronidazolt, tetraciklint vagy bizmutkészítményt is. Rezisztens esetben négyes kombináció alkalmazása is szóba jön.

Sebészi kezelés a gyógyszer mellett nem gyógyuló esetekben, illetve szövődmények esetén jön szóba.

Előbbi esetben választott időpontban történik a műtét, szerencsére a korszerű gyógyszerek alkalmazás esetén csak elvétve kerül rá a sor. A műtéti lehetőségek közé tartozik a gyomorsav elválasztását serkentő idegek átvágása (vagotómia, nyombélfekély esetén végzik) vagy a gyomor savtermelő nyálkahártyája egy részének eltávolítása (Billroth I. és II. műtét). Gyakoribb, hogy szövődmények miatt kerül sor nem gyógyszeres beavatkozásra.

A vérzés gyakori szövődmény, a betegek mintegy negyedében előfordul. Az esetek nagyobb részében (koplalás és gyógyszeres kezelés mellett magától megszűnik. Nem szűnő vérzés esetén endoszkópos kezelés jön szóba, célja a vérzés helyének megtalálása és a vérzés elállítása. Műtétre abban az esetben kerül sor, ha gyógyszeres és endoszkópos kezelés ellenére sem uralható a vérzés.

A gyomorfal átfúródása esetén mindenképpen azonnali sebészeti beavatkozás szükséges.

A gyomorszájat szűkítő fekély esetén lehet próbálkozni koplalás, gyomorszonda és vénásan adott gyógyszerek alkalmazásával. Amennyiben 1 hét alatt nincs javulás, műtétre van szükség.

Megelőzés:
A fekélybetegség kialakulásának esélye csökkenthető a dohányzás abbahagyása, rendszeres táplálkozás és a stressz kerülése esetén. Orvosi előírás nélkül lehetőleg ne szedjünk fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő szereket tartósan vagy nagy mennyiségben. Amennyiben ilyen szerek tartós szedése orvosilag indokolt, valamilyen savelválasztást csökkentő gyógyszer párhuzamos alkalmazása is javasolt.

Gyógyulási esélyek:
A korszerű gyógyszeres kezelés mellett a fekélyek gyógyulása az esetek közel 90 %-ában bekövetkezik. A Helicobacter pylori kiirtásával az esélyek tovább javíthatóak, illetve a kiújulás megelőzhető. Baktériumellenes kezelés nélkül a kiújulás esélye 60%. Megfelelő gyógyszer-kombináció 7-14 napig történő alkalmazása esetén a baktérium az esetek 85-90 %-ban kiirtható.

Hasznos tudnivalók:
A Helicobacter pylori fertőzésnek nemcsak a fekélybetegség kialakulásában van szerepe, de elősegítheti gyomorrák vagy gyomor-lymphoma (egy fehérvérsejt-daganat típus) létrejöttét is. Kóroki tényezőként felmerült számos más betegségben is (allergiás kórképek, érelmeszesedés), de ezekre egyértelmű bizonyíték még nincsen. Kiirtása egyértelműen ajánlott fekélybetegség (különösen vérző fekély esetén), gyomor-lymphoma és súlyos elváltozásokkal járó gyomorhurut (gastritis) esetén, valamint gyomorrák eltávolítása után. A baktérium kiirtása tanácsos még, ha a családban gyomorrák fordult elő, vagy tartós gyulladásgátló kezelésre van szükség. Egyéb esetekben a gyógyszerkúra haszna nem egyértelmű.

A Zollinger-Ellison szindrómát két ohio-i sebész, Robert Milton Zollinger és Edwin Homer Ellison írta le. A többszörös, atípusos helyen levő fekélyek és a hasnyálmirigyben elhelyezkedő hormontermelő daganat összefüggéséről szóló cikkük 1955-ben jelent meg.

A Billroth-műtétek Christian Albert Theodor Billroth porosz származású sebészprofesszor nevéhez fűződnek. Billroth 1829-ben született, apja református lelkész volt. Zenei tehetsége is kiderült középiskolai évei alatt, de anyagi megfontolásból anyja az orvosi pálya felé terelte. Zürichben, majd Bécsben volt sebészprofesszor. A modern hasi sebészet atyjának tartják, bélműtéti technikák kidolgozása után 1880 körül végezte először a nevéhez fűződő gyomorcsonkolást.

Rövid leírás:
A glaukóma -, melynek igen félrevezető, magyar neve zöld hályog - a látóideg megbetegedése. Egyik vezető tünete általában a szem belső nyomásának akut vagy krónikus megemelkedése. A szembelnyomás normál tartománya 10-21 Hgmm közé esik. Az elnevezés mind a tüneteket, mind pedig a kiváltó okokat tekintve több igen eltérő betegség gyűjtőneve.

A látóideg szállítja az agyba a szemünkbe érkező képet. Finom idegrostokból áll össze, valahogy úgy, ahogyan az elektromos vezetéket vékony rézhuzalok alkotják. Az idegrostok pusztulása apró kieséseket okoz a látótérben. Ezek általában mindaddig észrevétlenek maradnak, míg végül összefolyva jelentős látótér-kiesést, látótér-szűkületet nem okoznak a betegnek. Amennyiben a látóideg összes rostja elpusztul, a szem megvakul.

A felnőttek elsődleges - tehát nem valamely más betegség nyomán kialakuló - glaukómája két fő megjelenési formában jelentkezik: nyitott zugú glaukóma, illetve akut vagy krónikus zárt zugú glaukómaként. Elsődleges glaukóma a veleszületett glaukóma is.

A másodlagos glaukóma fennálló szemészeti alapbetegség (például szivárványhártya-sugártest gyulladás, a szemben elhelyezkedő daganat vagy duzzadó szürke hályogos lencse) következtében kialakuló állapot.

Előfordulás:
A glaukóma a súlyos látásromlás második leggyakoribb oka. A Földön mintegy 65 millió ember szenved ebben a betegségben, csaknem 6,7 milliónyian mindkét szemükre vakok, és további 6 millió ember szenved másodlagos glaukóma miatt.

A fejlett egészségüggyel rendelkező országokban is csupán a glaukómás betegek felét diagnosztizálják helyesen, a világ elmaradottabb vidékein pedig valószínűleg ennél is sokkal rosszabb a helyzet. A fel nem ismert esetek nagy számáért elsősorban a panaszok késői jelentkezése, a glaukóma nem egységes definiálása és a glaukóma szűrés nehézségei felelősek.

Okok:
Az okok megértéséhez meg kell ismerni a szem felépítését, és tisztázni kell az alapfogalmakat, a szem részeit.

A szem elülső csarnokának nevezzük a szaruhártya és a szivárványhártya által határolt térfogatot, csarnokzugnak pedig a szaruhártya széle és a szivárványhártya gyöke által közrefogott területet. A sugártest az a körkörös izomgyűrű, amely a szemlencse mozgatásáért, valamint a szem első csarnokában keringő folyadék termeléséért felelős. A csarnokvíz "elhasználódva" a csarnokzugon át hagyhatja el a szemet, és az elvezető vénákon át a vérkeringésbe jut.

A glaukómák osztályozásában elsődleges szempont a csarnokzug állapota. A zug "zárt", illetve "nyitott" volta két jól meghatározott, a tünetek és a kezelési lehetőségek szerint igen összetartó csoportra osztja ezt a nagy betegségcsaládot.

Az elsődleges, zárt zugú glaukómának egyfajta anatómiai téraránytalanság lehet a kiváltó oka. Ez azt jelenti, hogy a csarnokzug igen szűk, és bizonyos körülmények - például pupilla-tágulat, félhomályban vagy szemfenék-vizsgálat céljából kivitelezett pupillatágítás nyomán - között el is záródhat.

Az elzáródás következményeként a szemfolyadék keringése leáll, a sugártest által termelt csarnokvíz a szemben felhalmozódik, és extrém magas értékre emelkedik a szembelnyomás.

A nagyon magas szemnyomás miatt a látóideg keringése, vérellátása zavart szenved, és kezelés nélkül idegrostja igen rövid idő alatt vissza nem fordítható módon károsodhatnak. Ennél fogva az akut zárt zugú glaukóma - más néven "glaukómás roham" - vaksággal fenyegető, szemészeti sürgősségi állapot. A beteg kezelése ugyanúgy nem tűr halasztást, mintha szívrohamról vagy akut vakbélgyulladásról volna szó.

Az elsődleges nyitott zugú glaukóma kóroki tényezői igen bonyolultak, azok összefüggései még távolról sem tisztázódtak. A betegség valószínűleg genetikailag meghatározottan jelenik meg az érintetteknél, és több egymástól eltérő mechanizmus együttes fennállása hozza létre.

A szemben, pontosabban a csarnokzugban, valamint a látóideg rostjait befogadó rostos lemezben valamitől megváltozik a sejtek között elhelyezkedő, azoknak támasztékot és térbeli szerkezetet biztosító anyagok minősége és összetétele, valamint romlik a szem, különösképpen a látóidegfő vérkeringése. Ezen túl, a betegség kialakulásában szerepet játszik a "programozott sejthalál" nevű biológiai jelenség is. A magas szembelnyomás ebben az esetben vezető tünet lehet, de a normál nyomású glaukómában ez nem észlelhető.

A másodlagos nyílt zugú, valamint másodlagos zárt zugú glaukómák a fentiekhez hasonló mechanizmussal alakulnak ki, azzal a jelentős különbséggel, hogy kialakulásukat egy szemészeti alapbetegségre lehet visszavezetni.

A glaukómák részletes leírása és típusaik eltérő kezelésük miatt a Kezelések c. részben találhatók.

A krónikus nyitott zugú glaukóma kialakulásának számos kockázati tényezőjét tartják számon. Ezek a következők:

Rövid leírás:
(másnéven: carcinoma ventriculi)
A gyomor horog alakú, a nyelőcső és belek között helyet foglaló tágulat. A gyomor főbb részei: a gyomorszáj, a rekesz bal kupoláját kitöltő ún. fundus, mely mindig tartalmaz levegőt (ezt nevezzük gyomorléghólyagnak), majd a gyomortest, végül a gyomor antrum (antrum=üreg, barlang) és pylorus (pylorus=gyomorzár) része következik.
A gyomor két fala a gyomor két élében találkozik egymással, így megkülönböztetünk nagy és kisgörbületet. A gyomorból kiinduló daganatok nagy része a gyomor felső harmadából indul ki, amely sokkal agresszívebb módon terjed, mint a gyomor alsóbb részeiből kiinduló. A gyomorrák Magyarországon nem gyakori, viszont Japánban vezető halálok.

Előfordulás:
Maga a gyomorrák - szerencsére - nem tartozik a leggyakrabban előforduló daganatok közé (4-6. a sorban, megelőzik a tüdő, a prosztata, az emlő, a fej-nyak régió és a bélrendszer daganatai is), de a rákhalálozási statisztikában évtizedekig a világelső volt. Sőt! Japánban -ahol előfordulása is gyakoribb, mint máshol a világon- még ma is vezető halálok! Magyarországon és Európában ma már férfiakban a gyomorrák eredetű rákhalálozás 9., nőknél a 11. helyén áll.

A gyomordaganatok 37%-a a gyomor felső harmadában helyezkedik el,ezek azonban agresszívebbek, rosszabb a lefolyásuk, 5 éves túlélésük jóval rosszabb, mint a lejjebb, a gyomor középső és aló harmadában ülő daganatoké (a középső harmadból indul ki a gyomorrákok 20%-a, az alsó harmadból pedig kb. 30%-a). Ezek mellett ún. diffúz, azaz az egész gyomorfalat beszűrő daganatok is előfordulnak kb.12%-ban, ez utóbbiak prognózisa (azaz kimenetele, lefolyása) a legrosszabb.

A betegek átlagéletkora 60-65 év, de ez sajnos néhány évtizede az egyre fiatalabb korosztályok felé tolódik!

Tünetek:
Sokszor csak nagyon későn jelentkeznek. Általában bizonytalan gyomortáji panaszok, vagy gyomorfájás, savas gyomorégés, súlyosabb esetben étvágytalanság, fogyás, vagy néha (az emésztett vér miatt fellépő) fekete, ún. szurokszéklet viszi a beteget orvoshoz.

Mivel ilyen későn okoz tüneteket, és sajnos azokkal sem megy a páciens (főleg a magyar beteg) mielőbb orvoshoz, a diagnózis idején a gyomorrákok 60%-a(!) már IV. stádiumú, azaz helyileg ráterjedt a környező nyirokcsomókra, egyéb szervekre, vagy már távoli áttéteket ad. Ilyenkor pedig a ma még egyetlen, teljes gyógyulást hozó beavatkozás, azaz a műtét már nem végezhető el!

Diagnózis:
Fő, és szinte egyetlen eszköze a gastroscopia, azaz a gyomortükrözés.
Ez a vizsgálat inkább kellemetlen, mint fájdalmas (hiszen kap a beteg érzéstelenítőt), de - ma még sajnos - az egyetlen pontos és megbízható diagnosztikus módszer a kezünkben. Segítségével nemcsak vizsgálatot lehet végezni (azaz láthatóvá tenni a gyomor belső felszínét), hanem bizonyos beavatkozásokat is (pl. vérzéscsillapítás, szövettani mintavétel).

A kevésbé kellemetlen, kontrasztanyag-ivásos gyomorröntgennel már csak a nagyobb és főleg a környezet felé terjedő daganatok mutathatók ki. Az UH, a CT és az MRI a daganat kiterjedtségének felmérésében segítik az orvost. Ez azért fontos, mert ha a daganat már ráterjedt a környezetére, vagy netán már távoli szervekre is adott áttétet, elkerülhető egy felesleges hasi műtét (mely amúgy is csak ún. "feltáró, felmérő műtét" lenne, hisz úgyis kiderülne a műtét folyamán, hogy a daganat nem távolítható el teljesen) és altatás. Egy műtét pedig köztudottan nagy megterhelés még egy egészséges szervezet számára is, nemhogy egy daganattal is küzdő, egyre rosszabb általános állapotba kerülő betegnek!

Japánban, ahol a gyomorrák még ma is igen gyakori (sőt, mint említettem még ma is a vezető rák-halálok) időszakos (1-3 évenkénti) endoscopos szűréseket is végeznek e diagnózis kizárására, illetve e betegség minél korábbi stádiumban történő diagnosztizálására. Ez azért fontos, mert minél kisebb a daganat kiterjedtsége (főleg a környezet felé), annál nagyobb a végleges és teljes gyógyulás esélye a műtétnek.

Kezelés:
A főszerep a műtété! Minél teljesebb (szaknyelven radikálisabb) egy műtét, annál nagyobb az esély a hosszabb túlélésre, esetleg gyógyulásra is. Amennyiben a műtét nem volt teljes (akár a gyanúja is elég ennek!), vagy esetleg a daganat kiterjedtsége miatt már el sem végezhető, kemoterápiás (azaz sejtosztódás-gátló gyógyszeres) kezelést kap, kaphat a beteg. A sugárterápia pontos szerepét még vizsgálják (az eddigi eredmények és ajánlások szerint kemoterápiával együtt érdemes adni = ez a kemo-radioterápia).

Sajnos a radikális sebészeti műtétek ellenére a betegek 50-70%-ában visszatér a daganat néhány éven belül, és nagyrészük 5 éven belül meghal!

A kemoterápia (a gyomorrák kemoszenzitív daganatnak számít) hatása általában csak átmeneti, a túlélést még a legújabban felfedezett, igen ígéretes cytostatikus (=sejtosztódást gátló) szerek is csak kb. 9-11 hónapra tudják kitolni.

Hasznos tudnivalók:
Amennyiben bármilyen tünetet (vagy állapotváltozást, pl. indokolatlan fogyást) észlelünk, mielőbb forduljunk szakorvoshoz, hogy a még visszafordíthatót vissza is tudja az orvos fordítani! Korán diagnosztizálva a bajt nagyobb eséllyel tudják az orvosok is segíteni a teljes gyógyulást, illetve a minél hosszabb és teljesebb értékű túlélést.

Kockázati tényezők:
Ide tartoznak a gyomor különböző gyulladásos állapotai, a gyomorsav nem megfelelő mértékű termelődése (legyen az akár túl sok, vagy túl kevés!), a sok "füstölt" és "égetett" élelmiszer fogyasztása (a nyílt tűzön való "grillezés" - az ún. "kerti party"- ami Magyarországon is nagy divat lett!) és bizonyos szokások és életmódok is (pl. a dohányzás, vagy Japánban a rizspálinka, a sake ivása).

Rövid leírás:
A gyomorhurut (gastritis) a gyomor nyálkahártyájának gyulladását jelenti. E megnevezés tág és bizonytalan fogalom, és meglehetős jelentészavar övezi. A gastritis lényegét tekintve a gyomornyálkahártya gyulladását jelenti, és ezért általában a szövettani vizsgálat eredményére hivatkozva szokták diagnosztizálni. A gyomor gyulladásos betegségeinél a nyálkahártya gyulladásos sejtjeinek típusa alapján akut vagy krónikus formát állapíthatnak meg:
Akut gyulladás estén nagyobb, lebenyezett magvú fehérvérsejtek, idült gyulladás esetén kis kerek sejtes beszűrődés látszik a szövettani vizsgálat alkalmával.
A krónikus gyulladás a gyakoribb, bár a két típus együttesen is fennállhat.

A gyomrot működésének megfelelően két részre lehet osztani. A gyomor felső kétharmadában (fundus, corpus) termelődik az anyagcsere lebontó folyamataihoz szükséges sósav és a fehérjebontó pepszin nagy része. A gyomor alsó harmadára (antrum) inkább hormontermelő és motoros működés jellemző, innen továbbítódik a táplálék. A gastritis mindkét formája a teljes gyomornyálkahártyán megjelenhet.

Okok:
A gyomornyálkahártya akut gyulladása többnyire átmeneti. A gyulladás fő sejtes elemei a fehérvérsejtek közül a neutrofil granulociták. A súlyosabb esetekben a nyálkahártya izomrétegét meg nem haladó, felszínes sérülések keletkezhetnek, melyekből vérzés is kialakulhat. Az akut gastritis leggyakoribb okai gyakorisági sorrendben a következők lehetnek:

• Az idült gyógyszerszedés, főleg az aszpirin és a mozgásszervi fájdalmakra szedett nem szteroid gyulladáscsökkentők, daganatellenes szerek okozhatnak gyomorpanaszokat. Az aszpirin ugyanis gátolja egy olyan enzim működését (ciklooxigenáz I.), ami szükséges volna a nyálkahártya saját prosztaglandin-szintéziséhez. A gyomor prosztaglandinja védi a gyomornyálkahártyát, hiányában pedig csökken a nyálkahártya természetes védekezőképessége a külső hatásokkal és a saját maga által termelt sósavval szemben.
• Az alkohol mértéktelen fogyasztása, azáltal okoz gyulladást, hogy az etilalkohol károsítja a nyálkahártya kis ereit.
• A dohányzás, a túlzásba vitt kávézás, nagy mennyiségű, fűszeres, forró ételek fogyasztása szintén nyálkahártya károsító tényezők.
• Gyomorhurutot okoznak egyes élelmiszerek, fertőzések (baktériumok, vírusok, gombák).
• Napjainkban ismét előtérbe került egy baktérium szerepe a gyomorhurut kiváltásában, bár már a múlt században ismerték jelenlétét. A Helicobacter pylori spirális ostorokkal rendelkező baktérium, melynek több altípusa is ismert, van, amelyik a gyomorrák kialakulásába is szerepet játszik. A fertőzés és a gyulladás közötti ok-okozati összefüggést viszont csak 1985-ben bizonyította két ausztrál tudós, akik felfedezésükért 2005-ben orvosi Nobel-díjat kaptak. Az orvospáros egyik tagja önmagán elvégzett kísérletben bizonyította feltevésüket, miszerint a baktériumok gyulladást keltenek a gyomornyálkahártyában, és ez az elváltozás antibiotikummal gyógyítható.
• A stressz-állapot helyi érösszehúzódást okoz, és ezáltal csökkenti a nyálkahártya vérátárámlását, ami szintén sérülékenységhez vezet. Hasonló módon, az érösszehúzó hatás révén okoz akut gastritist a dohányfüstben lévő nikotin is. A bőr kiterjedt égési sérülései, mint stressz tényezők vezethetnek gyomorhurut kialakulásához.

• A krónikus gastritis okai között első helyen a már említett baktérium, a Helicobacter pylori áll. A Helicobacter pylori a fertőződést követően a gyomor alsó harmadában, a gyomornyákba süllyedve él. A hámba nem hatol be, de a mirigyek üregében kimutatható. Több patogén törzse is ismert. A kórokozó a nyákban ostorral közlekedik. Ureáz enzimet termel, amivel képes lebontani a gyomornyálkahártya felszínét védőgátként borító nyákot, s így a hámsejtek felszínéhez tapadni. Másrészt fellazítja a nyálkahártya-sejtek közötti kapcsoló struktúrákat, és ezzel lehetővé válik, hogy a sósav bejusson az ott már védtelen sejtek közé, s roncsolja azokat. A fertőzés átvitele emberről emberre történik, de a terjedés pontos módja nem ismert.
• Az autoimmun eredetű idült nyálkahártya-gyulladás főleg a gyomor felső kétharmadában okoz elváltozásokat. Ez a forma az idült esetek 10 százalékát képezi. A betegek savójában ellenanyagot lehet kimutatni a mirigy fedősejtjei ellen. Csökkent vagy teljes sósavhiány alakul ki. Az ellenanyagok hatással vannak az intrinsic factorra is, amely egy, a B12-vitamin felszívódásához nélkülözhetetlen anyag. B12-vitamin hiányában vészes vérszegénység (anaemia perniciosa) alakul ki.
• Idült gastritis alakulhat ki a pylorus funkció károsodásakor, azaz ha a gyomor alsó záró izomgyűrűje (pylorus) nem zár rendesen, illetve tumor vagy fekély miatti gyomorcsonkolásos beavatkozás utáni állapotokban. Ilyenkor lúgos kémhatású vékonybélnedv és epe áramolhat vissza a normálisan savas gyomorba, és ott gyulladást vált ki. Ezt a kóros folyamatot nevezik reflux-gastritisnek. Emellett besugárzásos kezelés és egyéb ritkább kórokok is szerepet játszhatnak a kialakulásában.

Tünetek, kórlefolyás:
Az akut gastritis tüneteinek súlyossága az enyhe, alig észlelhető vagy éppen tüneteket sem okozó képtől a halálos kimenetelű, súlyos vérzésig változhat. A legtöbb eset tünetmentes. Ha előfordulnak panaszok, akkor azok kezdetben étvágytalanság, émelygés, rossz szagú lehelet, hányás és szegycsont alatti fájdalom lehet. Súlyosabb folyamatoknál a nyálkahártyahiányból (erózió) vérezhet a beteg. Ilyenkor a vezető tünet a kávéalj-szerű hányadék (haematemesis) vagy az emésztett vértől fekete széklet (melaena). A heveny gyomorhurutot okozó tényezők kezdetben a nyálkahártya enyhe vérbőségét okozzák, előrehaladott esetben a súlyos eróziókból vérzés alakulhat ki. A vérzés nem feltétlenül áll arányban az elváltozások súlyosságával, viszonylag enyhébb léziók is járhatnak kifejezett vérzéssel.
Az idült gastritis csupán néhány olyan tünetet okoz, amelyek közvetlen módon állnak összefüggésben a gyomorelváltozásokkal. Ilyen tünet lehet a hányinger, a hányás és a felhasi diszkomfortérzés. A krónikus gastritisnek fontos szerepe van az emésztéses fekély és a gyomorrák kialakulásában, ezért kezelése a tumor megelőzésben jelentős.
A hosszan tartó gyulladás folyamán a mirigyállomány pusztulása alakul ki. A változó aktivitású gyulladás idővel, fokozatosan a nyálkahártya mirigyeinek sorvadásához (atrophiájához) vezet. A regeneráció megindul ugyan, de tökéletlen, ún. hyperplasticus mirigycsoportok, egyfajta mirigyszaporulat alakulnak ki, amelyekben vékony vagy vastagbél nyálkahártyára emlékeztető sejtek jelennek meg. Bizonyos estekben metaplázia alakul ki, ami azt jelenti, hogy vékonybél vagy vastagbél típusú nyálkahártya váltja fel a normál hámot. Ezekből a hámelváltozásokból később rosszindulatú daganatos folyamat indulhat ki. Megfigyelések szerint a vastagbél típusú nyálkahártya megjelenésekor nagyobb eséllyel alakul ki rosszindulatú folyamat.

Diagnózis:
A gyomorhurut heveny és idült formájának diagnózisához először is az életmódi tényezők pontos ismerete szükséges. Szed-e a páciens olyan gyógyszereket, amelyek károsíthatják a gyomornyálkahártyát, fogyaszt-e alkoholt, stb. A betegségre hajlamosító tényezők ismeretében és a beteg panaszai alapján merül föl a gyomorhurut lehetősége.
A röntgen olcsó vizsgálatnak számít, de gastritis esetén nem nyújt elegendő információt. A radiológus a látottak alapján inkább csak a nyálkahártya profil durvább elváltozásait képes felismerni. A diagnózis felállításának legérzékenyebb és legcélravezetőbb módszere ezért az endoszkópia. Ez olyan módszer, amellyel egy üvegszálas optikával ellátott, hajlékony csővel egészen a patkóbélig közvetlen vizuális információ nyerhető.
Gastritis esetén az endoszkópos szakember számos finom nyálkahártya-eltérést lát: a nyálkahártya élénk vörös, alatta vérzések, felszínes hámsérülések láthatók.
Bár gastritisnél a vérzés nem jelentős, de sokkal komolyabb okok kizárása végett feltétlenül nyomára kell bukkanni. Például fekély miatti vérzéskor a vérzés forrását 24 órán belül meg kell találni, nehogy belső vérzés okozzon súlyos állapotot, márpedig erre az endoszkópos vizsgálat a legjobb. Idült esetekben a nyálkahártyából endoszkópos mintavétel is történik, lehetőleg több helyről is. Helicobacter fertőzés gyanúja esetén az alsó harmadból érdemes mintát venni, autoimmun-folyamat feltételezése estén pedig a felső harmadból nyerik.
A mintát a patológus mikroszkóppal veszi szemügyre: gyomorhurut esetén nem csak a jellegzetesen sérült sejtek, de a folyamatért felelős kórokozók is beazonosíthatók. A Helicobacter pylori baktériumot a szövettani metszetekben speciális festéssel közvetlenül is ki lehet mutatni, vagy a kivett mintát speciális táptalajra oltják, és ha a szövetdarab Helicobacter pylorival fertőzött, akkor annak ureáz bontó képessége révén, a termelődött ammónia a táptalajt elszínezi.
A betegnek kevésbé jelent megterhelést a radioaktív C14 és C13-mal jelzett urea kilégzési teszt, mert ekkor az endoszkópos beavatkozás elkerülhető.

Kezelés:
A gyomorhurut akut eseteiben érdemes diétázni. Heveny szakban gyakori, egyszerre ki mennyiségű étkezésekkel kell biztosítani a megfelelő energiabevitelt. Tej és tejes ételek fogyasztása javasolt, továbbá nyugodtan fogyaszthatók az olyan közismerten gyomorkímélő ételek, mint a kétszersült, keksz, piskóta, lágy tojás, dara, rizs. A házilag készített krémlevesek, burgonyapüré, puding is ajánlható.
Később szikkadt kenyér vagy zsemle is szóba jöhet vajjal, joghurttal, tejföllel, valamint a paraj, burgonya, kompótok, nem zsíros, főtt tésztás ételek, sovány főtt vagy egyben sütött húsok, a felvágottak közül a prágai sonka, párizsi, virsli is bekerülhet az étrendbe. Tilos szeszesitalt, kávét inni és dohányozni. Kerülendők az erős fűszerek, a bors, az csípős paprika, a hagyma, a mustár, a hüvelyesek és a káposztafélék. Ecet helyett inkább citromot használjunk.
A gyomornyálkahártya ellenállásának növelésére használhatnak bevonószereket (pl. sucralfat), melyek a sérült területekhez tapadva elősegítik a nyálkahártya gyorsabb és hatékonyabb regenerációját. Alkalmazható a gyomorsav szekréció gátlása, ún. hisztamin H2-receptor-antagonistákkal (cimetidin, ranitidin, famotidin).
A gyomorsav közömbösítésére savlekötők szedhetők (Almagél, Nilacid, Tisacid).
A Helicobacter pylori kiirtását két-három antibiotikum kombinációjával és bismuth subsalicylat bevonószerrel lehet elérni, a gyomorfekélynél leírtaknak megfeleően.

Megelőzés:
A heveny gyomorhurut azon formájában, amely tartósan nem szteriod gyulladáscsökkentőket szedők körében alakul ki, a betegég javulhat, ha a szer szedését felfüggesztik, vagy ha az adagot a legkisebb hatékony dózisra állítják be. Ma már léteznek olyan cikloxigenáz-gátló gyulladás- és fájdalomcsillapító szerek, melyek a gyomor ciklooxigenáz enzimére nem hatnak, és így a gyomor belső nyálkahártyavédő mechanizmusait nem károsítják.
A megelőzés fontos lépése a gyomor nyálkahártyáját izgató fűszeres ételek, alkohol, kávé és savas, ecetes ételek, illetve a gyomor sósavtermelését serkentő ételek kerülése.

Rövid leírás:
Hipoglikémiának az alacsony vércukorszintet nevezzük. Ilyenkor a teljes vénás vérből meghatározott cukorszint 3,5 mmol/l alatt van. A hipoglikémia nem egy önálló betegség. Annak a jele, hogy a vérben keringő cukrot - glükózt azaz szőlőcukrot - nagyobb ütemben veszik fel a szövetek, mint ahogy azt a szervezet képes a keringésbe juttatni. A glükózhiány következtében azok a szövetek, amelyek a működésükhöz szükséges energiát alapvetően szőlőcukorból nyerik, éheznek. A legfontosabb ilyen szervünk az agy, így a hipoglikémia gyakran jár eszméletvesztéssel. Ez az állapot számos különféle okból alakulhat ki. A leggyakoribb ok kezelt cukorbetegben a kívülről beadott vagy a gyógyszerek által stimuláltan megtermelt inzulin túlsúlya, ezúttal mégsem erről olvashat, hiszen ez a cukorbetegek kezelésének része, hanem az egyéb okból ("spontán") kialakuló hipoglikémia okairól, kórismézéséről és kezeléséről.

Előfordulás és okok:
Az alacsony vércukorszintet rendszerint valamilyen okból kialakuló túlzott inzulinhatás, ritkábban a máj cukortermelő képességének csökkenése okozza.

A hipoglikémia kialakulhat különféle gyógyszerek, vegyszerek hatására. Előfordulhat cukorbetegség kezelésére szolgáló gyógyszerek véletlen vagy szándékos túladagolása miatt is. Mivel a szervezet számára a glükózt a máj állítja elő - itt találhatóak a cukorraktárak, de újonnan is itt képződik a szőlőcukor -, mindazon szerek, amelyek a májműködést károsítják, előidézhetnek hipoglikémiát is. A mindennapokban legtöbbet használt ilyen szer az alkohol. Ilyen szempontból azok a szeszes italok a veszélyesek, amelyek nagymennyiségű alkoholt tartalmaznak, szénhidrátot viszont nem, vagy alig. Ide tartoznak például a tömény italok, a pálinka vagy a vodka.

Hipoglikémiát okozhatnak különféle, inzulint vagy inzulinszerű anyagot termelő daganatok is. Az inzulint termelő béta-sejtek daganatát inzulinómának nevezzük. Ez egy ritka tumorfajta, 1 000 000 emberben 1 év alatt 2 új eset várható. Általában 30 és 70 éves kor között jelentkezik, nőkben gyakoribb, mint férfiakban. Fiatalabb életkorban is előfordulhat egy öröklődő betegségben, az úgynevezett MEN 1 szindrómában, amelyben többféle hormontermelő daganat is kialakul.

Hipoglikémia kialakulhat nem béta-sejt eredetű, általában rosszindulatú tumorok mellett is. Ilyenkor az alacsony vércukorszintet okozhatja az, hogy a gyorsan növekvő daganat nagy mennyiségű szőlőcukrot vesz fel. Gyakran előfordulhat, hogy a tumor inzulinszerű hatással bíró anyagokat termel. Ezekre az esetekre jellemző, hogy a beteg vérében az inzulinszint alacsony.

Alacsony vércukorszint létrejöhet a vércukrot emelő hormonok kiesése esetén is. Leggyakrabban ilyet Addison-kórban (mellékvesekéreg elégtelenségben) lehet tapasztalni.

Egy külön típusa a hipoglikémiáknak az úgynevezett reaktív hipoglikémia, amikor az éhgyomri vércukorszint normális, viszont étkezést követően leesik. Ez előfordulhat azokban a kórállapotokban is, amelyek éhgyomri hipoglikémiát okoznak, de vannak olyan kórképek, amelyek következtében csak étkezés utáni alacsony vércukorszint fordul elő.

Ez felléphet minden olyan esetben, amikor a gyomorürülés felgyorsul (pl. gyomorműtét után, vagy fekélybetegségben). Ilyenkor a a tápanyagok felszívódása is gyorsabb, és ez nagyobb inzulinválaszt vált ki, ami aztán túlzottan lecsökkenti a vércukorszintet.

Tünetek:
A vércukorszint leesése során először a vegetatív idegrendszer lép működésbe, és ennek hatására olyan izgalmi tünetek jelentkeznek, amelyek az egyént táplálékfelvételre és ezzel a vércukorszint emelésére hivatottak sarkallni: éhség, idegesség, feszültség, izzadás, rossz közérzet mutatkoznak. A tünetek egyénenként változhatnak. (A cukorbetegeket ezért arra biztatja orvosuk, hogy ismerjék meg saját tünetegyüttesüket) Ha nem következik be táplálékfelvétel, és a vércukorszint tovább esik, az agyi glükózhiány tünetei kerülnek előtérbe. Ilyenkor a látás homályossá válhat, a beszéd pedig elkentté, koncentrálási zavar, esetleg zavartság is jelentkezik. Még alacsonyabb vércukorszint esetén álmosság, vagy ellenkezőleg, agresszivitás is jelentkezhet. Nagyon súlyos, elhúzódó hipoglikémia esetén eszméletlen állapot alakulhat ki.

Diagnózis:
A hipoglikémia diagnózisa látszólag egyszerű. A beteg panaszai alatt meg kell mérni a vércukorszintet. Gondot az okoz, hogy a kezdeti tünetek, melyek a vegetatív idegrendszer aktivációjának következtében alakulnak ki, nem specifikusak, azaz ilyen tüneteket számos egyéb dolog is kiválthat, leginkább lelki betegségek: érzelmi labilitás, pánikbetegség, depresszió, kényszerbetegség. Ilyenkor a tünetek általában nem éhgyomorra jelentkeznek, hanem étkezés után néhány órával.

Étkezést követő rosszullét esetén a hipoglikémia kizárására egy szokásos étkezés után, tünetek idején kell vércukormérést végezni. A cukorbetegség diagnózisára használt cukorterheléses vizsgálat étkezési hipoglikémia igazolására nem alkalmas, mivel egészséges önkéntesekben ez alatt a vizsgálat alatt gyakran fordul elő alacsony vércukorszint, ami átmeneti, és nem jár tünetekkel.

A véletlenszerűen mért, alacsony vércukorszint nem tekinthető kórosnak, ha nem jár tünetekkel. Élettani körülmények között, azaz normálisan is előfordulhatnak akár 3 mmol/l-es értékek is.

Ha igazolódott a hipoglikémia ténye, a következő lépés az ok felderítése. Ilyenkor fontos a kórtörténet gondos áttekintése, különös tekintettel a gyomor- és bélbetegségekre, amelyek kóros cukorfelszívódáshoz vezetnek.

Éhezési hipoglikémia esetén az inzulinoma gyanújának megerősítése 72 órás éhezéssel történik. Ilyenkor az éhezést megelőző utolsó étkezés előtt végzendő az első vérvétel, melyből nem csak vércukrot, de inzulinszintet is néznek. Az étkezés után az első 6 órában félóránként történik vérvétel, majd 2-3 óránként. A vizsgálat előbb befejezhető, mint 72 óra, ha tünetekkel járó vércukoresés lép fel. Technikai okokból más menetrend is elképzelhető, a fontos az, hogy párhuzamosan történjen a vércukor- és az inzulinszint mérése, mert azt kell igazolni, hogy az adott vércukorértékhez képest kórosan magas (szabályozatlan) inzulinszintek vannak.

Ha a magas inzulinszintek igazolják az inzulinoma gyanúját, akkor a cél a daganat eltávolítása. Az inzulinomák 99%-a a hasnyálmirigyben található. A műtét előtt megkísérelhető a pontos behatárolás MRI-vel vagy CT-vel, de ez nem mindig sikeres. Ilyenkor lehetőség van már a műtőasztalon, esetleg műtét közben az ultrahangos vizsgálatra.

Kezelés:
Aktuális, panaszokat okozó hipoglikémia esetén a vércukorszint rendezése a cél. Ilyenkor a beteggel gyorsan felszívódó cukrot - ideális esetben szőlőcukrot - kell etetni vagy itatni.

Inzulinoma esetén a végleges megoldást a daganat eltávolítása hozza. A műtét után előfordulhat átmenetileg magasabb vércukorszint, mert a daganat kóros inzulintermelése miatt a normális inzulintermelés visszaszorul, és akár 2-3 hétre is szükség lehet, mire helyreáll. Ha a műtét sikertelen vagy nem kivitelezhető, lehetőség van a diazoxid nevű hatóanyag alkalmazására. Ezzel a kezeléssel a betegek mintegy 60 %-a tehető tünetmentessé, de gyakoriak a mellékhatások: az ödémahajlam és a szőrösödés.

Rosszindulatú inzulinoma vagy egyéb daganat esetén a kemoterápia sikere hozhatja a tünetek enyhülését.

Étkezés utáni hipoglikémia esetén javasolható többszöri kisebb étkezés. Fekélybetegség esetén annak megfelelő kezelése szükséges.

Rövid leírás:
A húgyhólyag a kismedencében elhelyezkedő, a vizelet tárolására hivatott, üreges szerv. A vizeletet a két vese kérgi része termeli. A vesemedencék (pyelon) a húgyvezetékekkel (uréter) együtt a megtermelt és összegyűlt vizelet elvezetésében játszanak szerepet. A páros húgyvezetékeken a vizelet a kismedence területére, a húgyhólyagba (vesica urinae) vezetődik, majd abban gyűlik és tárolódik kiürüléséig.

A kiürülés vizeléskor a húgycsövön keresztül történik.

A vizeletelvezető-rendszer szinte egészét - a húgycső alsó kétharmadának kivételével - átmenetisejtes-hám (uroepithelium vagy urothelium) béleli. Az innen kiinduló rosszindulatú daganatokat (malignus tumorokat) nevezi az orvosi nyelvezet uroepitheliális- vagy urothelium-carcinomáknak.

Az urotélium-karcinóma leggyakrabban, közel 96 százalékban a húgyhólyag területéről indul ki, a vesemedence, a húgyvezeték és a húgycső daganatai ritkák. Ezért esik szó a továbbiakban részletesen a húgyhólyag rákjáról. Mivel azonban ugyanaz a hám béleli a húgyvezető rendszer nagy részét, a húgyhólyagrákról elmondottak a vesemedence-, húgyvezeték- és húgycső-eredetű urotélium-karcinómákra is.

A húgyhólyag daganatait tekintve 98 százalékuk a szervet bélelő hámból, azaz az uroepitéliumból indul ki. A többi szövettani típus (például a kötőszövet eredetű szarkómák vagy a laphám eredetű (planocellularis carcinoma) előfordulása ritka, összesen mintegy 2 %.

Előfordulás:
Az összes rosszindulatú tumorfajta mintegy három százalékát teszik ki a húgyhólyag-rákok. Elsősorban idősebb életkorban jelentkezik, és a férfiakat kétszer-háromszor gyakrabban sújtja, mint a nőket. Kialakulásában az életmód és a káros környezeti tényezők hatása kimutatható.

Afrika, Ázsia és Dél-Amerika trópusi területein halmozottabb előfordulása egy édesvízi csigák által terjesztett egysejtű, a schistosoma mételyek okozta fertőzéssel (schistosomiasis) hozható összefüggésbe. Ennek ellenére az iparilag fejlett országokban gyakrabban lép fel.

Okok:
A dohányzás az egyik legfontosabb oka az urotélium rákjának, ezen belül is főleg a húgyhólyagdaganatnak. Az erős dohányosoknál 20-40-szer nagyobb e betegség kialakulásának kockázata, mint a nemdohányzóknál.

Más mérgező kémiai anyagokkal történő hosszú távú érintkezés is szerepet játszhat e daganattípus kialakulásában, így bizonyos festék- vagy lakkalkotórészek (pl. az aromás aminok, a nitrozo-vegyületek, a polyvinil-klorid) és bizonyos gyógyszerek (mint a phenacetin, cyclophosphamid) is.

A táplálkozási tényezők közül a mesterséges édesítőszereket gyanúsítják, de fontos kiváltó tényező lehet a húgyhólyagot illetve környékét ért sugárhatás is -, ami például lehet egy végbéldaganat terápiájának része. Mindezek mellett szerepet tulajdonítanak az ún. krónikus irritációnak is, amit okozhat például a vese- vagy hólyagkő, de ismétlődő vagy gyakran visszatérő gyulladás is.

Tünetek:
A húgyhólyagdaganat fő és legáltalánosabb tünete a véres vizelet vagy ritkábban a "dysuria" a gyakori kínzó vizelési inger. A legtöbb beteg emiatt fordul orvoshoz, de ritkán visszatérő húgyúti fertőzések, esetleg kismedencei fájdalom miatt kerül a beteg további kivizsgálásra. Előfordulhat, hogy az áttétek okozta tüneteket fedezik fel először.

Diagnózis:
Fizikális vizsgálatot és vizeletvizsgálatot követően a diagnózis fő eszköze a cystoscopia, azaz a húgyhólyag-tükrözés. Ennek során katéter-szerű vékony csövet vezetnek be a húgyhólyagba, melynek segítségével - a többi endoszkópos, azaz tükrözési-eszközhöz hasonlóan - az orvos szó szerint bepillantást nyer a húgycső és a húgyhólyag belsejébe, tehát láthatóvá válik húgyhólyag belső felszíne. Emellett ezen eszköz segítségével a gyanúsnak vélt területekből szövettani minta is vehető, sőt a kisebb elváltozások akár el is távolíthatók. A cystoscopon keresztül történő szövettani mintavételt nevezi a szaknyelv TUR-nak, azaz transuretralis resectionak, magyarul húgycsövön keresztüli kimetszésnek.

Ezen kimetszett szövetek, szövetdarabok mikroszkópos szövettani vizsgálata dönti el a beteg további sorsát. Amennyiben "csak" gyulladás igazolódik, megfelelő specifikus antibiotikus kezelés következik. Ha azonban rosszindulatú daganatot ír le a szövettani értékelés, akkor annak a környező szövetek felé való kiterjedtsége és a sejtek differenciáltsági, érettségi foka (szövettani-grade) dönti el a további teendőket.

A daganat kiterjedtsége (stádiumok):
A húgyhólyagdaganatok 70-80 százaléka felületes (superficialis), azaz nem terjed be a hám alatti izomrétegbe. Sajnos az esetek nagyjából tizedében egyszerre több helyen is fellép daganatos elfajulás, ilyenkor multiplex tumorral állunk szemben.

A prognózist - tehát a betegség lefolyását, kimenetelét - is elsősorban a daganat környező szövetekbe terjedésének (inváziójának) mélysége határozza meg. Emellett azonban fontos prognosztikus tényező az úgynevezett grading, azaz a daganat differenciáltságának (érettségének) foka is.

A "Grade" I-IV jelöléssel a nagyon jól, jól, kevéssé- és nem differenciált daganatokat különítik el a részletes szövettani leírások. A Gr-I. tumor a nagyon jól differenciált, azaz majdnem érett, egészséges sejtekből áll, míg a Gr-IV. daganatsejtek tejesen éretlenek, ami egyben azt is jelenti, hogy igen rosszindulatúak.

A kis kiterjedésű, s már a cystoscopiával is teljes egészében eltávolított, jól differenciált (érett) daganat esetén az urológus háromhavonta kontrollvizsgálatot javasol.

A mélyebbre terjedés illetve differenciálatlan daganat esetén további vizsgálatok szükségesek a további, kiegészítő terápiás beavatkozások - műtét, sugár- vagy kemoterápia - előtt. Ilyenkor meg kell vizsgálni a húgyhólyag környezetét, sőt a kismedencét is, nem csak ultrahanggal, hanem CT-vel vagy akár MRI-vel is. E leletek segítségével zárható ki vagy diagnosztizálható a már szabad szemmel is észlelhető környezeti ráterjedés vagy áttétképződés például a kismedencei nyirokcsomókba. Ezek mellett ki kell zárni a távolabbi áttétek lehetőségét is, így szükséges egy mellkas-röntgen, egy hasi-ultrahang- és egy csontizotóp vizsgálat is.

Kezelés:

1. Amennyiben a daganatot korán sikerült diagnosztizálni, azaz a szövettan nem mutat mély környezeti beterjedést (stádium: Ta), és a daganatsejtek jól vagy nagyon jól differenciáltak (Gr-I.-II.), emellett az összes kiegészítő vizsgálat sem igazolt áttétet, azaz negatív, további kezelést a beteg nem igényel, de kontrollokra, melyek eleinte háromhavonta, később szükség szerint történnek, kötelező visszahívni a pácienst.
2. Amennyiben a daganat mélybe terjed (stádium: T1), illetve differenciáltsága nem jó, netán rossz (Gr-III.-IV.), esetleg multiplex, azaz egyszerre több helyen diagnosztizáltak daganatot, a TUR után helyi, azaz a húgyhólyagba adott (intravesicalis) kezelést végeznek különböző gyógyszerekkel. Ez azt jelenti, hogy a hólyagba katéter segítségével olyan szereket juttatnak be, amelyeket meghatározott ideig, általában néhány percig a kívánt helyen tudnak tartani, és amelyek a visszamaradt daganatsejteket elpusztítják.
   
   Ilyen anyagok a tbc-elleni védőoltásra is használt BCG, adriamycin, mytomycin és interferon. Mindezen kiegészítő beavatkozások nélkül a kiterjedt, éretlenebb daganat visszatérésének esélye 30-85 százalékos. A kiegészítő kezeléssel a kiújulás jelentősen csökkenthető.
3. Amennyiben a daganat mélyre, az izomrétegbe is beterjed (stádium: T2-T3), két lehetőség van:
   
   1. Az ún. radikális cystectomia, azaz a húgyhólyag teljes sebészi eltávolítása. Ilyen esetekben valamilyen módon gondoskodni kell a vesékben termelt vizelet további elvezetéséről. Több megoldás közül választhat az urológus. Főként a beteg alkata, egyéb betegségei és az anatómiai viszonyok befolyásolják a választást:
      Vagy a végbélbe vezetik a húgyvezetékeket - ekkor "kloáka-szerű" ürítést biztosítanak a vizeletnek és székletnek, azaz egyazon kivezetőn keresztül távozik a szervezetből -, vagy a bélből képeznek ún. bélhólyagot, és ezt vezetik ki a hasfalra egy sztómán (hasfali nyíláson) keresztül. A harmadik lehetőség, hogy a bélhólyagot a régi húgyhólyag helyére ültetve a húgycsövön keresztüli vizelést megtartva biztosítják a vizelet-elvezetést.
   2. Amennyiben bármely okból (a beteg kora, általános állapota miatt, vagy, mert a beteg, az életmódját teljesen megváltoztató műtétbe nem egyezik bele!) a húgyhólyag nem távolítható el, még mindig több megoldás létezik. Végezhetnek részleges műtéti hólyagfal eltávolítást (parciális cystectomia), amelyet utána kemoterápiával, sugárterápiával egészíthetnek ki. Ilyen esetekben a műtét során csak a daganatos húgyhólyagfal-részt távolítják el teljes vastagságában, környezetével együtt.
      A másik, hólyagmegtartó módszer: az ún. "extenzív-TUR és kemoradio-terápia" kombinációs kezelés. Ennek során a kiterjesztett, mélyre hatoló cystoscopos műtétet (TUR-t) kemo- illetve sugárterápiával egészítik ki.
4. Amennyiben a daganat már nagyon mélyre, a környező szervekbe is behatolt, netán már áttétet is képzett, radikális, vagyis teljes műtéti eltávolítás nem végezhető. Ilyen esetekben kap a beteg kombinált kemoterápiát, azaz olyan infúziókat, melynek gyógyszerei cytostatikus (sejtosztódást megállító) hatásúak. Többféle gyógyszerkombináció alkalmazható (MVAC, CMV, CISCA, GP, TIP), melyek legtöbbször hónapokra, ritkán évekre is tünet- vagy daganatmentessé tehetik a beteget, s természetesen életük is meghosszabbítható.

Hasznos tudnivalók:
Ha a húgyhólyagot eltávolítják, a megváltozó kémhatás-viszonyok miatt, fontos betartani az urológus által előírt diétát és gyógyszeres kezelést (pl. a végbélbe vezetett húgyvezetékek esetén a szódabikarbóna rendszeres szedését).

Amennyiben sztómán keresztül biztosítják a vizeletürülést, a sztóma-ambulanciák nagyon sok hasznos tanáccsal és segédeszközökkel tudják segíteni a megváltozott életmódú páciensek életét.

Amennyiben a páciens bármely kezelés nyomán daganatmentessé válik, kötelező kontrollok várnak rá. Amennyiben a húgyhólyagot sikerült megtartani, annak cystoscopiás vizsgálata is a kontroll része.

Rövid leírás:
A "hepatitis" szó a görög "hepar" és a gyulladást jelentő "-itis" tagokból áll, és szó szerint májgyulladást jelent. A hepatitist több kórokozó is okozhatja, általában vírusfertőzés következtében alakul. A májgyulladást okozó vírusokat az ABC betűivel jelölik: hepatitis vírus A, B, C, D, E, G, mely vírusok mikrobiológiai tulajdonságaikban, felépítésükben jelentősen különböznek egymástól, különböző mechanizmusokon keresztül betegítenek meg.
A hepatitis B a leghosszabb lappangási idejű fertőző májgyulladás. Az esetek nagy részében, mintegy 90%-ban akut májgyulladás formájában zajlik le a fertőzés, a többi esetben krónikussá válik, bár akut gyulladást is követhet krónikus hepatitis.
A 60-as évek óta lehet kimutatni a HBV-t a vérből. Aktív védőoltás 1981 óta áll rendelkezésünkre.

Előfordulás:
Szerte a világon mintegy 300-350 millió krónikus hepatitis-B-fertőzöttet tartanak nyilván. Ez a világon a legelterjedtebb fertőző megbetegedés. A világ népességének csaknem harmadában kimutatható a lezajlott vírusfertőzés nyomán termelődött HBV elleni antitest. Főként Ázsiában és egyes afrikai területeken fordul elő nagy számban. Az oltás bevezetésének köszönhetően az amerikai kontinensen és Európában a fertőzöttek száma 1%-ra vagy az alá csökkent.
A hepatitis C mellett a B vírus a krónikus májbetegségek, májzsugor és májrák legfőbb okozója. A világon évente hatmillió ember hal meg a hepatitis B vírus okozta kór szövődményében, májzsugorban vagy májkarcinómában.
Hazánkban évente mintegy 350 új fertőzés történik. A vírushordozók aránya 0,5%, legfeljebb 1%, európai átlagban is szerencsésen alacsonynak számít. Az új fertőzések elsősorban az intravénás kábítószeresek és a homoszexuális kapcsolatot létesítők köréből kerülnek ki.

Okok:
A kórokozó egy parányi, 42 nanométer átmérőjű DNS-vírus. Örökítőanyaga részben kétszálú dezoxi-ribonukleinsav. A DNS-t ikozaéder formájú tok (kapszid) veszi körül, aminek az anyaga egy különleges vírusfehérje, angolul "Hepatitis-B-core-Protein" vagy "HBV-core-Antigen" névre hallgat, rövidítése HBcAg. Amikor a vírus főként májsejtekben, illetve kisebb arányban csontvelői sejtekben, fehérvérsejtekben, lépben, vesében és az érfal sejtjeiben szaporodni kezd, a HBcAg oldható formájában (HBeAg) a véráramba kerül. A kapszidot körülvevő membránban helyet foglaló egyik vírusfelszíni fehérje a HBsAg (Hepatitis-B-surface-Antigen). Ez a fehérje sajátos módon sokkal nagyobb tömegben fordul elő a vérben szabadon, mint magában az elkészült vírusban, annak alkatrészeként. Mintegy 10000-szer annyi szabad HBsAg mutatható ki a vérben, mint ahány vírus. A jelenség a betegség lefolyása szempontjából fontos, mert ez az irdatlan tömegű szabad vírusfehérje gyakorlatilag leköti a védekezéssel vesződő sejtek kapacitását, és eltereli az immunrendszer figyelmét.
Fontos továbbá, hogy a vírus, a retrovírusokhoz hasonlóan képes beépíteni örökítőanyagát a gazdasejtekként használt májsejtek DNS-ébe. Ennél fogva, hogyha a fertőzés egyszer megtörtént, akkor a vírus már nem tüntethető el a szervezetből, a lezajlott akut májgyulladás után is ott marad rejtve a májsejtekben. E nyugalmi állapotból az immunrendszer működésének gyengülésekor újból aktiválódni tud.
A vírus további kellemetlen tulajdonsága, hogy örökítőanyagának úgynevezett variábilis régiója révén a fertőzés és kezelés idején a vírus szaporodásával számos változata képződik, amelyek közül sok olyan akad, ami a vírusellenes (antivirális) kezelésnek is ellenáll.
Azoknak a fertőzőképessége, akik HBsAg-pozitív hordozók, a vérben mérhető víruskoncentrációtól függ. A vírus nagyon erősen fertőző, mivel a fertőzött ember vérének egyetlen milliliterében akár több mint 1000 vírusrészecske is található. Ilyenkor a vizelet, a nyál, a sperma és az anyatej is tartalmazhat vírusokat.
A kórokozó főként vér útján, és kisebb-nagyobb hámsérüléseken keresztül jut be a szervezetbe. Korábban vérátömlesztés által is történt fertőzés, ma már ez szűréseknek köszönhetően csaknem kizárt, esélye ma Magyarországon 1:15000. Az egyszer használatos tűk, fecskendők és műszerek bevezetésével a kórházi fertőzések veszélye gyakorlatilag megszűnt.
Problémát jelenthet viszont az azonos tűt használó, intravénás kábítószer-élvezők körében. A közös tű használatával a fertőződés esélye a hordozóban meglévő víruskoncentrációtól függően 10-30% körüli.
Veszélyes lehet a nem kellően tisztán tartott akupunktúrás és tetováló eszközök, a közös manikűrkészlet, borotva, fogkefe használata.
Nemi úton is fertőzhet, mert apró nyálkahártya-sérüléseken keresztül a kórokozó bekerülhet a véráramba. Emiatt fokozott veszélynek vannak kitéve, akik nem monogám párkapcsolatban élnek.
A fertőzöttek közvetlen családtagjai közül a házastársak a nemi kapcsolat miatt veszélyeztetettek, illetve bárki akkor, ha nem ügyelnek a személyes higiéniára, a külön tisztálkodási eszközök használatára.
A fertőzött anya megfertőzi születendő gyermekét is. Ez a fajta fertőzés a nagy átfertőzöttségi arányú ázsiai lakosság körében jellemző. Az újszülött fertőzése esetében az esetek 90%-ában krónikus májgyulladás alakul ki a gyermekben, amit védőoltással lehet megelőzni.

Tünetek, kórlefolyás:
A fertőzöttek kétharmadánál a betegség tünetek nélkül zajlik, így minden további nélkül észrevétlen maradhat. Ritkán a fertőzés lezajlása után az érintett fáradékonyságról panaszkodik, és csak a vérszérumból kimutatható transzamináz májenzim-értékek utalnak lezajlott fertőzésre.
Maradék egyharmaduknál 1-6 hetes lappangási idő után az akut májgyulladás klasszikus tünetei jelentkeznek:

Rövid leírás:
(másnéven: vaginitis, kolpitis)
A hüvely gyulladása a női szervezet leggyakoribb betegsége. Egy életen át minden nőnek több alkalommal kell számolnia a hüvely gyulladásával. A hüvely nem passzív szerv, érzékeny mikrobiológiai egyensúly gondoskodik az antimikróbás védelméről, mely nagyrészt a Döderlein-féle tejsavbacilusoknak köszönhető. Ezek a mikrobák a hüvelyhámban ösztrogének hatására képződő keményítőből (glikogénből) tejsavat állítanak elő, miközben hidrogén-peroxidot szabadítanak fel. A glikogén ösztrogének hatására képződik. A hüvely savas vegyhatása (pH 3,9-4,2), valamint az erős antimikróbás hatással bíró hidrogén-peroxid gondoskodik a kórokozók elleni védelemről.

Előfordulás:
A kolpitis valamennyi életkorban előfordulhat, újszülöttkorban és aggastyánnál is. Leggyakoribb mégis fogamzóképes korban.

Okok:
A hüvelygyulladás okozói lehetnek a sarjadzógombák, a Trichomonas vaginalis, egy egysejtű parazita), típusos baktériumok (Gardenerella vaginalis, Peptococcus, Peptostreptococcus, a Bacteroides genus tagjai - az "anaerobok", Neisseria gonorrhoeae, bélbaktériumok), atípusos baktériumok (Chlamydia trachomatis, Mycoplasma hominis, Ureaplasma urealythicum), vírusok (humán papillómavírus, Herpes simplex, Herpes zooster). A fertőzések egy része ép Döderlein-flóra mellett is képes támadni, más kórokozók "opportunista" fertőző ágensek, azaz csak a védő tejsavbacilus-flóra pusztulásakor képesek támadni.

Hajlamosító tényezők:

• Gyakori partnerváltás
• Felesleges hüvelyöblítések, "kényszeres tisztálkodás"
• Antibiotikumok
• Szteroid gyulladásgátlók szedése
• Cukorbetegség
• Immungyengeséget okozó betegségek (pl. leukémia, AIDS)
• Immunrendszert gyengítő gyógyszerek, pl. transzplantáltaknál
• Daganatellenes kezelés
• Erősen klórozott vizű vagy fertőzött uszoda, termálfürdő
• Anális közösülés
• A férfipartner ivarcsatorna fertőzése, pl. idült prosztata-gyulladása

Tünetek:
A hüvelyhám vörös, duzzadt, bőséges váladékozás (gyulladásos izzadmányképződés), "folyás" figyelhető meg. A folyás jellege jellemző lehet a kórokozóra. Gomba esetén sűrű, szívósan tapadó, szemcsés-túrós, sárgás vagy fehér folyás a jellemző. A hüvely vegyhatása ilyenkor normális, a folyásnak jellemző szaga nincs.

Trichomonas fertőzésnél a folyás zöldes, habos, édeskés szagú (pl. Trichomoniasis).

Chlamydia esetén híg, fehér, jellegtelen, ami mellett a hüvelyhám törékeny, vérzékeny.

Gardnerella vaginalis és az anaerobok szimbiózisából fakadó "nem specifikus vaginózis" esetén a folyás híg, szürkés, gennyes, rossz szagú. Lúggal érintkezve biogén aminok miatt penetráns halszag tapasztalható. Ez figyelhető meg közösülés után is az ondóplazma lúgos vegyhatása miatt.

A férj által hordozott, enterális baktériumok által okozott fertőzések jellegtelenek, a panasz állandó kényelmetlenség, tisztátalanság érzése, de a panaszok nehezen fogalmazhatók meg.

Kórlefolyás:
A váladékozás mellett a beteg viszketést, égő fájdalmat tapasztalhat, mely ráterjedhet a szeméremtestre (vulvovaginitis), gátra és a végbélnyílásra is. Máskor (a kórokozótól függően) a fertőzés ráterjedhet a nyakcsatornára (pl. gonorrea, chlamydia esetén), a méhüregre, a petevezetékekre, sőt a hashártyára is. Ez lezárhatja a petevezetékeket belülről (pl. gonorrea esetén) vagy külső hashártya-összenövés révén (chlamydia). A hasüregben felgyülemlő baktériumok tályogot alkothatnak, amely megrepedve életveszélyes hashártya-gyulladást is okozhat. Ilyennel - szerencsére - ritkán találkozunk. Gyakoriak viszont a méhüregbe feljutó baktériumok, főként chlamydia és ureaplasma miatti vetélések koraszülések.

Diagnózis:

Rövid leírás:
(másnéven: krónikus májgyulladás)
A hepatitis szó a görög "hepar" és a gyulladást jelentő "-itis" tagokból áll, és szó szerint májgyulladást jelent. A hepatitist több kórokozó is okozhatja, általában vírusfertőzés következtében alakul. A májgyulladást okozó vírusokat az ABC betűivel jelölik: hepatitis vírus A, B, C, D, E, G, mely vírusok mikrobiológiai tulajdonságaikban, felépítésükben jelentősen különböznek egymástól, különböző mechanizmusokon keresztül betegítenek meg.
Közülük a hepatitis C egy RNS vírus, mely gyakran krónikus májgyulladás okozója. A gyulladás véglegesen és súlyosan károsítja a májsejteket, így a beteg szerv idővel nem tudja ellátni feladatát. Májzsugor, még később - az onkogén vírus révén - májrák alakulhat ki. A hepatitis C virus core antigénje onkogén hatással bír, bár a szakirodalom szerint nem egyértelmű a direkt onkogenitás. Ha a májsejtek pusztulása már olyan mértékű, hogy a szerv nem tudja ellátni méregtelenítő és fehérjeépítő (albumin, alvadási faktorok) feladatát, ez bizony a beteg halálát jelenti.
A hepatitis C vírus nem csak a májsejteket szaporodik és nem csak azokat támadja; a nyiroksejtekben is megél, valamint ízületi- és bőrpanaszokat, izom- és vesegyulladást is okozhat.

Előfordulás:
A hepatitis C vírussal együtt a betegség az egész világon elterjedt. A WHO adatai szerint 170 millió fertőzöttről tudnak világszerte. Afrika, a Földközi tenger keleti medencéje mentén fekvő országok és a Csendes óceáni szigetek különösen érintettek. Az Európai Unióban mintegy öt millió fertőzött él, becslések szerint 80 százalékuk vírushordozó, de nem beteg.

Magyarországon a vírushordozók aránya 0,7-1,3%-ra tehető. A hepatitis C okozta kór felelős 2000-4000 magyar beteg májzsugorának kialakulásáért és 600 hazai májrákos esetért.

Mivel a kórokozó testnedvvel, elsősorban vér útján terjed, a betegek nagy százaléka kerül ki tűt használó kábítószeresek közül. Továbbá még ma is vannak, akik vérátömlesztés útján vagy dialízis, netán transzplantáció miatt fertőződtek, mielőtt még felfedezték volna a HCV-t, és bevezették volna a gondos szűrővizsgálatot.

A fertőzöttek körülbelül felénél nem lehet tudni, hogyan és mikor fertőződtek. Ennél fogva nem meglepő, hogy sok olyan vírushordozó élhet közöttünk, akik panaszmentes lévén nem is tudják, hogy fertőzöttek, és emiatt maguk is súlyos beteggé válhatnak, illetve veszélyeztetik a környezetükben élőket azáltal, hogy megfertőzhetnek másokat.

Okok:

Rövid leírás:
(másnéven: pancraes-carcinoma)
A hasnyálmirigy a hasüregben, a rekeszizom alatt és gyomor mögött elhelyezkedő, 10-15 cm hosszú 70-100 grammos, lapos szerv.

Belső elválasztású (endokrin) működése révén és külső elválasztású mirigyként (exokrin) kettős funkciót tölt be. Belső elválasztású szigetsejtjei az általuk termelt hormont, az inzulint a vérbe bocsátják, míg a szerv úgynevezett exokrin mirigyei emésztőnedveket termelek, ami közvetlenül a vékonybélhez tartozó patkóbélbe jut. A rosszindulatú tumorok általában az emésztőenzim-termelő, exokrin működésű részekből indulnak ki, gyakran a pankreasz-fejből.
A hasnyálmirigy daganatainak 75%-a adenokarcinóma, azaz mirigyhámrák, és ezek kétharmada a hasnyálmirigy fejéből indul ki.

Előfordulás:
Az összes tumoros betegséget tekintve ritka, a rákok 2-3 százalékát adja. Ennek ellenére az összes tumoros halálozás 5 százalékáért felelős. Halálozása részben késői felfedezése miatt igen nagy, másrészt ez az egyik legkedvezőtlenebb kimenetelű rosszindulatú daganat: 5 éves túlélése nem éri el az 5 százalékot, és ez még az operálható stádiumban lévőkre is igaz. 1 éves túlélése is csak alig 10%.

Hazánkban e daganatféle előfordulása az utóbbi évtizedekben folyamatosan emelkedik, évi mintegy 1500 új beteget regisztrálnak.

Okok:
Kialakulásának okai nem pontosan ismertek, de kockázata korral nő. A dohányzás káros hatása mindazonáltal beigazolódott, az előfordulás arányosan nő az elszívott cigaretták számával.

Olyan genetikai eltéréseket is sikerült már igazolni, melyek növelik a hajlamot a daganat kialakulására. Hat olyan genetikai szindróma ismert, amelyek esetében e betegség gyakoribb.

Tünetek:
A betegség kezdeti stádiumban sajnos tünetszegény, ezért rendszerint sajnos csak későn sikerül fölfedezni, ami a gyógyítás esélyeit nagyban rontja.

Korai tünetek általában ritkán jelentkeznek, s ha vannak is, általánosak, tehát akár egy "banális gyomorrontás" tüneteihez is hasonlíthatnak. A panaszok lehetnek étvágytalanság, viszonylag hirtelen bekövetkező, nem szándékos fogyás, hasi "diszkomfort-érzés" - azaz amolyan "nem fáj, de érzem, hogy valami nincs rendben" jellegű panasz - és a hányinger.

A leggyakoribb tünet a felső gyomortájékon jelentkező fájdalom, ezt majdnem minden beteg érzi. A hátba sugárzó hasi fájdalom ritka, de igen korai figyelmeztető jel is lehet. Legtöbbször csak akkor lép fel, ha a daganat már kiterjed a környezetében futó idegszálakra. E panasz jellemzője, hogy előredőlve, előre hajolva vagy ülve, a lábakat felhúzva enyhül, egyenesen fekve, állva pedig fokozódik.

Főként a hasnyálmirigy-fejben ülő daganatoknál - az esetek mintegy kétharmadában - korai tünet lehet még a sárgaság, ami az epevezetékek közelsége miatt alakul ki, a daganat ugyanis összenyomhatja az epeelfolyás útját.

Később, a betegség terjedésével, romlásával hányás léphet fel, melynek oka lehet a vékonybél kezdeti, felső szakaszának elzárása vagy a daganat szétesése. Áttétek miatt megnagyobbodhat a máj. Az igen előrehaladott esetekben kóros lesoványodás (cachexia) látszik, és kórosan felszaporodhat a hasi folyadékgyülem (ascites).

Diagnózis:
Az esetek sajnos mintegy felében a diagnózis idején már áttétek is képződtek. A diagnózis általános fizikális vizsgálattal kezdődik, melynek során az orvos kitapintja a hasüregi elváltozásokat. A megnövekedett máj és epehólyag a hasnyálmirigyrák jelei lehetnek.

A diagnózishoz mindenképp szükséges a vérvétel, mert a vérben az ún. laborparaméterek egy részében változások lépnek fel: többek között nő az epefesték szintje a vérben (szérum bilirubin), emelkednek a májfunkciót jelző enzimaktivitások. A legjellegzetesebb laboratóriumi jel azonban a CA-19,9 nevű tumor-marker (tumorjelző) molekula megjelenése, mely nem csak, hogy jelzi a hasnyálmirigy rosszindulatú daganatának jelenlétét, de a prognózis becslésében és a kiújulás követésében is szerepet kap.

A diagnózis fő eszközei a képalkotó ultrahang, CT, az MRI és az ún. ERCP (Endoscopic Retrograde Cholangiopancreatography, azaz tükrözéses epe- és hasnyálmirigy-festés). A vizsgálat során az epe és a hasnyálmirigy közös, patkóbélbe vezető szakaszát az endoszkóp segítségével kontrasztanyaggal töltik föl. Az ekkor készített röntgenfelvétellel jól láthatóvá tehetők a járatok tumor okozta szűkületei és elváltozásai, amelyek megakadályozzák az emésztőnedvek ürülését. E vizsgálattal már a korai stádiumban is felfedezhető a betegség, és nem csak a diagnózisban, hanem a kezelésben is fontos szerepet játszhat, mégpedig úgy, hogy a vizsgálóműszer az epevezeték csatornájának merevítésére, úgynevezett stent beültetésére is alkalmas. Ennek segítségével biztosítható az epe újbóli elfolyása az elzáródott epeutakban.

A vizsgálatoknak részét képezi a mellkasi röntgen is, s egyes esetekben a tumor kiterjedését vizsgálandó laparoszkópiát is végeznek.

Azoknál a betegeknél, akik nem operálhatók, tűbiopsziával szövetmintát is vesznek, a mintavétel helyét CT-vel ellenőrzik.

Kezelés:
Az egyetlen lehetséges gyógyító kezelési mód a radikális műtét, vagyis a daganat teljes kiirtása. Sajnos ez csak az esetek 10-15 %-ában végezhető el, valószínűleg egyszerűen azért, mert hiányoznak a betegségre jellemző korai tünetek. Ha a tumor, illetve áttétei átlépték a hasnyálmirigy szöveti határát, kicsi a sikeres műtét és a gyógyulás esélye. A műtéttel eltávolítandó részek nagysága a tumor kiterjedésétől függ, de rendszerint a teljes hasnyálmirigyet kiveszik (totális pankreatektómia), olykor a gyomor, a vékonybél és a lép egyes részeit is eltávolítják.
A műtétet követően a hiányzó emésztőnedv- és hormontermelést gyógyszeresen pótolják, s a betegnek a diabéteszesekhez hasonlóan meg kell tanulnia vércukorszintjének méréssel és helyes inzulinadagolással történő karbantartását.

Úgynevezett palliatív műtétet végeznek, ha a hasüreg felnyitása során kiderül, hogy a tumor túlságosan kiterjedt, és a teljes gyógyulásra nem látszik esély. Célja nem elsősorban a gyógyítás, hanem a tünetek enyhítése (azáltal, hogy a hasnyálmirigy fej daganat okozta nyomási tünetek, az epeút elzáródása vagy a vékonybél-elzáródás, esetleg a környező idegek nyomása miatti csillapíthatatlan fájdalom enyhíthető vele).

A műtéteket megelőző (neo-adjuváns) kezelés haszna - legyen az kemoterápia vagy sugárkezelés - még vizsgálat tárgya. A műtét utáni (ún. adjuváns avagy biztonsági) kezelés előnye azonban már bizonyított, tehát minden esetben alkalmazandó. Célja az áttétképződés megakadályozása, az esetleges áttétek elpusztítása.

Amikor a daganat már nem operálható vagy már áttétes, csak a kemoterápia, azaz a citosztatikus vagy sejtosztódást leállító gyógyszeres kezelés marad reményként. Sajnos nagyon kevés ilyen gyógyszert találtak eddig alkalmasnak arra, hogy segítsenek vele a betegeken, és életük meghosszabbítható legyen. A standard kemoterápiás kezelést jelenleg a gemcitabin nevű citosztatikum jelenti 5-fluorouracillal kombinálva, a kezelés átlagosan 5-6 hónapos túlélési előnyt jelent.

Rövid leírás:
(másnéven: cystitis acuta, akut hólyaggyulladás vagy hólyaghurut)
Köznyelvben gyakran felfázásnak hívják a heveny húgyhólyag-gyulladást, mely a vizelésnél jelentkező kellemetlenségei, jellegzetes tünetei alapján a beteg által is könnyen felismerhető.

Előfordulás és okok:
A heveny, nem komplikált húgyhólyag-gyulladás szinte kizárólag nőknél fordul elő. Ezekben az esetekben a megbetegedés nem társul az alsó húgyutak kóros anatómiai, vagy élettani rendellenességével. A betegség leggyakrabban a végbél körüli kórokozók gátra, majd a külső húgycsőnyílásba kerülésével, onnan felszállva a húgycsőbe és húgyhólyagba jutásával alakul ki. Nőknél a rövid húgycső fokozza a gyulladás kialakulásának veszélyét. A betegség kialakulásának legnagyobb valószínűsége nemi érintkezés során van, amikor a hüvely normálisan savas vegyhatásának megváltozása táptalaja lesz a kórokozók hüvelybe és húgycsőbe való elszaporodásának.

A férfiak esetében a hosszú húgycső és a prosztata által kiválasztott baktériumellenes hatású váladék védelmet jelenthet.

A húgyhólyag-gyulladást az esetek döntő többségében jól meghatározható kórokozók okozzák (leggyakrabban Gram-pozitív aerob mikroorganizmusok és bélbaktériumok).

A húgyhólyag gyulladása más betegségekhez is társulhat (pl. szülési sérülések, rendszeres katéterezés szükségessége, prosztata megnagyobbodás, hólyagbénulás, stb.). Ekkor az alapbetegség gyógyítása nélkül tartós eredmény nem érhető el.

Tünetek:
A heveny hólyaggyulladás tünetei leginkább a vizeléshez kapcsolódnak. Ez lehet hirtelen kezdődő irritatív vizelési inger, például gyakori, sürgető vagy parancsoló vizelési inger, nehéz vizelés, felléphet vizeléskor égő, csípő érzés, alsó háti és/vagy alhasi fájdalom, előfordul, hogy a vizelet zavarossá, a szaga bűzössé válik, és súlyosabb esetben vérvizelés alakul ki.

A nem komplikált gyulladásra vesetáji fájdalom vagy láz felnőtt korban nem jellemző.

Amennyiben fenti panaszok egyike vagy több együttesen jelentkezik, akkor javasolt urológus felkeresése. Sokszor a nőbetegek a jellegzetes vizelési panaszok, vagyis húgyúti eltérés ellenére is nőgyógyászt keresnek fel urológus helyett. Ennek olyan esetekben lehet előnytelen következménye, ahol nem egyszeri, hanem visszatérő alsó húgyúti gyulladás alakul ki.

Diagnózis:
A heveny hólyaggyulladás gyanúja esetén általános vizeletvizsgálatot végeznek, amely ilyenkor gennyvizelést mutat, és a vizeletben baktériumok és vörösvértestek is megfigyelhetők. A vizelettenyésztés a középsugaras vizeletben szignifikáns mennyiségben (legalább 100 ezer baktérium/ml) kórokozót mutat ki. A tenyésztést nem komplikált esetekben nem mindenképpen kell elvégezni, de a későbbi komplikációk megelőzésében komoly jelentőséggel bírhat, komplikált vagy visszatérő gyulladás esetén pedig elengedhetetlen. A fizikális vizsgálat nem komplikált egyszeri gyulladás esetén szintén nem feltétlenül elvégzendő, de visszatérő esetekben a női gát vizsgálata és a húgycső áttapintása mindenképpen szükséges.

Komplikált gyulladás esetén speciális urológiai vizsgálatok is szükségessé válhatnak.

Ilyen például az ultrahangvizsgálat a húgyutak állapotának felmérésére, és, amennyiben felmerül a húgycsőnyílás, vagy a húgycső szűkülete, akkor vizeletáramlás vizsgálat is. Húgycsőkalibrálás, a húgycsőváladék bakteriológiai és speciális vizsgálata, húgyhólyag-tükrözés és a húgyúti kövesség kizárására röntgen és intravénás urográfia (a vese és a húgyutak festése intravénásan adott kontrasztanyaggal) is szükségessé válhat.

Néhány betegség hasonló tünetekkel jár. Ilyenek például a heveny vulvovaginitis (hüvely és szeméremtest gyulladás), a húgycső-gyulladás, a húgyhólyagkő, a heveny petefészek-gyulladás. Az alhasi fájdalmat heveny féregnyúlvány-gyulladás és uréter (húgyvezeték) kő is okozhatja. Abban az esetben, amikor az uréterkő a húgyhólyagba való átmenetébe ér, akkor az irritatív panaszok a gyulladáséval teljes mértékben megegyeznek. Az elkülönítést nehezíti a véres vizelet, mely a húgyúti kövességre jellemző. Alsó húgyúti daganatok visszatérő gyulladást és véres vizeletet tarthatnak fenn, melynek kizárására hólyagtükrözés szükséges.

A heveny húgyhólyag-gyulladás oka nemegyszer a gyakran váltott partnerrel folytatott nemi érintkezés. Sokszor nagyon makacs, nehezen gyógyítható gyulladást okoz az anális közösülés (férfiaknál is). A betegséget kiválthatják a húgyúti idegentestek, kövek, az eszközös urológiai vizsgálatok, és rizikótényezők között szerepel a terhesség, a cukorbetegség és az immunbetegség.

Kezelés:
A terápiás cél a kórokozó teljes kiirtása, a panaszok mielőbbi megszüntetése és kiújulás megelőzése. Ennek olyan antibiotikum felelhet meg, mely a vizeletben, nagy koncentrációban választódik ki, és hatékony a bélbaktériumokkal szemben. A gyógyszert általánosságban legalább 3 napig kell szedni, de van egyszeri alkalommal elégséges antibiotikum is. Lehetőség szerint érdemes a vizelettenyésztést elvégezni, mert amennyiben a gyógyszer ellenére sem szűnnek meg a panaszok, akkor az antibiotikum váltása válik szükségessé. Ilyenkor tenyésztés nélkül a következő gyógyszert is csak a korábbi tapasztalatok alapján adhatják. Az akut gyulladás gondos és alapos kezelése, az esetleges anatómiai és élettani eltérések kizárása feltétlenül szükséges további gyulladások megelőzésére, valamint a betegség idültté válásának megelőzésére.

Tekintettel arra, hogy a gyulladás a fentiekben leírt módon a nemi érintkezés során alakul ki leggyakrabban, rendkívül fontos azt követően a zuhanyozás mellett a vizelet kiürítése. Ezúton a normálisan steril vizelet mintegy átmossa a húgycsövet, és ez által megnehezíti a kórokozók feljutását.

Rövid leírás:
(másnéven: pancreatitis)
A hasnyálmirigy gyulladásának számos kiváltó oka lehet, melyek hatására az ott termelődő emésztőenzimek már a mirigyen belül aktiválódnak, és károsítják a sejteket. Az erre a károsodásra kialakult gyulladásos reakciót nevezzük hasnyálmirigy-gyulladásnak. Jellemző tünete az övszerű hasi fájdalom és a hasnyálmirigy-enzimek szintjének megemelkedése a vérben. Súlyossága változó, az enyhe, spontán szűnőtől a sebészeti beavatkozást és intenzív osztályos megfigyelést szükségessé tevőig. Súlyos esetekben a hasnyálmirigy működése a gyulladás lezajlása után is károsodott maradhat.

Előfordulás és okok:
A heveny hasnyálmirigy-gyulladás előfordulási gyakorisága országonként, népcsoportonként eltérő lehet. Leggyakoribb kiváltó okai olyan tényezők, amelyek gátolják a hasnyál kiürülését, vagy lehetővé teszik az enzimek aktiválódását már a hasnyálmirigyen belül, és kilépését a sejtek közé a hasnyálmirigy-vezetékből. Normál körülmények között az emésztőenzimek ugyanis előenzim (proenzim) formájában termelődnek, és csak a bélbe érve aktiválódnak. A heveny hasnyálmirigy-gyulladás gyakori kiváltó okai az alábbiak:

Rövid leírás:
Az irritábilis bél szindróma (IBS) a gyomor-bél rendszer funkcionális rendellenessége, amelyet hasi fájdalom, kellemetlenség-érzés, diszkomfort, a székürítés zavara (hasmenés, székrekedés vagy a kettő váltakozása) és hasi feszülés jellemez, és a hátterében részletes vizsgálatokkal sem lehet igazolni szervi vagy laboratóriumi rendellenességet.

Előfordulás:
Magyarországon gyakorlatilag népbetegséggé lett az irritábilis bél szindróma, az IBS: a lakosság mintegy 15-20%-a, azaz 1,5-2 millió ember szenved a tünet-együttesétől. Leggyakrabban fiatalabb felnőtt korban kezdődik, de gyakori már serdülőkorban is, és előfordulása nem ritka idősebb korban sem. A betegséget civilizációs kórképnek tartják: a nyugati civilizációkban gyakoribb, és például az afrikai őslakos fekete népcsoportoknál nemigen diagnosztizálták. Orvoshoz a panaszaival az IBS betegeknek csupán egynegyede fordul, a többiek látott vagy tanult módszerekkel kísérlik meg a panaszaikat uralni. A nők-férfiak aránya az orvoshoz forduló betegek között átlagosan 3-4: 1. Minél súlyosabbak a tünetek, annál magasabb a nők aránya.

Okok:
Az irritábilis bél szindróma oka pontosan nem ismert. Lehet, hogy az abnormális bélmozgásokat éli meg a beteg fájdalomként, vagy a normális ingerekre reagál másként a szervezete. A tünetek kialakulásában a bél fokozott érzékenysége (irritábilitás), az összerendezett bélmozgás zavara és a fokozott fájdalomérzés játszik szerepet. A külső hatások is befolyásolhatják: gyanítható, hogy az állandó stressz, a személyes lelki problémák, a helytelen étkezési szokások, a dohányzás, a drog és az alkohol lényegesen felerősíti az IBS kialakulásának lehetőségét, amihez az öröklött és szerzett tényezők, a családi modell is hozzájárulhat.

Tünetek és diagnózis:
Az IBS idült bélműködési rendellenesség, funkcionális probléma, amely krónikus vagy visszatérő emésztőszervi tünetek jellegzetes kombinációja, görcsös hasfájás, székrekedés vagy heves hasmenés, illetve ezek váltakozása jellemzi, valamint puffadás, teltségérzet, esetleg gyomorégés, fehéres nyák megjelenése a székletben. Olykor gyulladás, fekély- vagy epebetegség tüneteit mutatja, de ezek a laborvizsgálatokkal kizárhatók: az IBS kimutatható szervi eltérés nélküli betegség. Ez azonban nem könnyíti, inkább megnehezíti az orvos és a beteg dolgát egyaránt: sok orvos ma még nem ismeri fel az IBS-t, nem tud vele mit kezdeni, a beteg pedig elégedetlen az orvossal, teli van szorongással, súlyosabb betegségtől, pl. ráktól fél. Bagatellizálni a betegséget már csak azért sem lehet, mert gyakran az IBS-es beteg súlyosabbnak éli meg az állapotát, az életminőségét rosszabbnak, mint egy súlyos szervi bajban szenvedő: fokozott fájdalomérzésről számol be, a napi aktivitása csökken, egyre nő az orvosi vizitjeinek és a betegállományban töltött napjainak száma, és ami a legelképesztőbb: élete folyamán akár több feleslegesen elvégzett műtéten is áteshet. Van, aki epe-, más nőgyógyászati műtét vállal a visszatérő fájdalmai miatt, de ezek nem enyhítenek a panaszain.

Rövid leírás:
(másnéven: szívinfarktus, akut myokardiális infarktus, AMI)
Szívinfarktus akkor következik be, ha a szív oxigénigénye jelentősen meghaladja a koszorúerek oxigénkínálatát, és ennek hatására a szívizom általában egy területen elhal. Az oxigénkínálat alacsony voltának legfőbb oka a koszorúerek ateroszklerotikus (érelmeszesedéses) beszűkülése. Gyakori, hogy az ún. ateroszlerotikus habossejtek által az érbelhártya alatt okozott zsírpárna (ateróma = kásadaganat) kifekélyesedése és helyén vérrög képződése zárja el a koszorúereket.

Előfordulás:
A tünetszegény, sőt "néma" infarktusok nagy száma miatt gyakoriságát nehéz megbecsülni. Magyarországon évente mintegy 30 000 friss akut miokordiális infarktussal kell számolni, főként a középkorú férfiaknál vezető halálok. Felnőtteknél minden öt halálesetből egy szívinfarktus következménye. Férfiaknál négyszer gyakoribb, a női változókor után a nemi különbségek kiegyenlítődnek.

Okok:
A szívinfarktus okai lényegében megegyeznek az érelmeszesedés okaival, illetve rizikófaktoraival. A legfontosabbak:

• Dohányzás,
• Magas vérnyomás,
• Zsíros étrend,
• Vérzsír-eltérések (alacsony "jótékony" HDL-koleszterin, magas "ártó" LDL-koleszterin szintek a vérben),
• Cukorbetegség,
• Nőknél ösztrogénhiány (változókor, petefészkek eltávolítása),
• Stresszes életvitel,
• Genetikai hajlam, amit jelez, ha a családban korábban már előfordult,
• Elhízás,
• Mozgásszegény életmód,
• Horkolás miatti éjszakai légzéskimaradás,
• Hirtelen szokatlanul nagy fizikai igénybevétel. Ezért tipikus a téli hólapátolás közbeni rosszulléttel bekövetkező infarktus.

Tünetek:
Jellemző tünete a szegycsont (sternum) mögötti fájdalom, aminek intenzitása rendkívül változatos lehet. A kisujj irányába sugárzó, bénító erejű fájdalomtól a teljes tünetmentességig bármi előfordulhat. A "néma infarktus" főként idősekben és cukorbetegeknél fordul elő. A fájdalom kisugározhat a karokba, vállba, állkapocsba, fogakba, vállba, hátba, sőt a hasba is. Az is előfordulhat, hogy a fájdalom csak valamelyik a szívtől távolabbi helyen, a kisugárzásnak megfelelően jelentkezik. A fájdalom jellemzően 20 pernél is tovább tart, és nitroglicerinre - a koszorúér-görccsel (angina pectoris) ellentétben - nem, vagy csak alig enyhül. A fájdalom olykor görcsös, vagy erős nyomásszerű. Társuló tünetek lehetnek: légszomj, köhögés, szédülés, eszméletvesztés, hányinger, hányás, erős izzadás, félelem, szorongás.

Kórlefolyás:
A beteg sorsa attól függ, hogy:

1. mekkora szívizomterületet ért az elhalás. Ez részben attól függ, hogy mekkora ellátási területe van az elzáródott érszakasznak, illetve az is nagyon fontos, hogy milyen gyorsan sikerül újra megnyitni az adott érszakaszt, ha egyáltalán van erre esély, elkerülve ezzel az adott izomterület elhalását. Tehát nagyon fontos a mielőbbi szakellátás, itt a percek is számítanak! "The time is muscle" - az idő izom -, ahogy a kardiológus szakma tartja. Masszív infarktus esetén heveny keringési elégtelenség, szív eredetű ("kardiogén") shock állhat be, aminek halálozási aránya igen magas. Kisebb terület elhalása esetén szívelégtelenség nem következik be, a betegség prognózisa csak a társuló alapbetegség függvénye. Ismétlődő kisebb infarktusok a működő izomsejtek elfogyását, lassan kialakuló keringési elégtelenség következik be.
2. A kilátások másrészt attól is függ, hogy okoz-e a szívizom-elhalás életveszélyes ritmuszavart? Ritmuszavarokat az ingerképző, ingerületvezető rendszer károsodása és a rendellenes helyen kialakuló ingerképző gócok működése ("ektópiás ingerképzés") okozhat.

Diagnózis:

Megelőzés:
A legfontosabb teendők a szívinfarktus megelőzésében:

1. A testsúly normális szinten tartása.
2. Rendszeres testmozgás.
3. Egészséges zsírszegény, többszörösen telítetlen zsírsavakban és vitaminokban gazdag, koleszterinben szegény étrend. A rostos ételek fogyasztása is csökkenti a kockázatot.
4. A dohányzás teljes mellőzése.
5. Mérsékelt kávé- és alkoholfogyasztás.
6. Középkorú férfiaknál és változókorban lévő hölgyeknél rendszeres - legalább évenkénti - vérzsír, vérnyomás ellenőrzés.
7. Stresszkerülő életmód.
8. Az esetleg fennálló hajlamfokozó betegségek (magas vérnyomás, cukorbetegség) fegyelmezett és szakszerű gondozása.
9. A horkolás nyomán esetleg kialakuló éjszakai légzéskimaradás kivizsgálása és kezelése.

Gyógyulási esélyek:
Sajnos, a szívinfarktus közvetlen életveszélyt jelent. Az érelzáródás oldásának bevezetésével a betegség halálozási aránya (letalitása) világszerte 22%-ról 11%-ra csökkent. Az eseteknek mintegy harmadában az infarktus ismétlődésére lehet számítani!

Hasznos tudnivalók:
A stressz által kiváltott hirtelen vérnyomás-emelkedés szakítja fel leggyakrabban az érbelhártya alatti aterómákat. Ezért tartják az infarktust "menedzserbetegségnek". Ezért is rendkívül fontos az életvitel, a célok és lehetőségek racionális felmérése a pályaválasztás és a kitűzött karriercél vonatkozásában.

Bizonyos gyógyszerek csökkentik a szív oxigénigényét (béta-blokkolók, kalciumcsatorna-blokkolók), melyek igen hasznosak lehetnek az ismétlődés megelőzésében.

A megelőzés legfontosabb módszere az egészséges mennyiségű testmozgás. Erre leginkább a jól adagolható mozgásformák javasoltak, melyek gyakorlása során a betegnek nem kell a saját testsúlyát tartani. E céloknak leginkább az úszás és a szobakerékpározás felel meg.

Nőknél az ösztrogének hiánya felgyorsítja az érelmeszesedést. Ezért is szükséges a változókor helyes gondozása.

A szívizomzat mentésére a tünetek fellépését követően az első 6 órán belül újra megnyitott koszorúserek mellett van a legnagyobb esély. Ezért már bizonytalan tünetek esetén is minél hamarabb keressünk fel szakembert, hívjunk segítséget!

Rövid leírás:
Az influenza vírusos megbetegedés, melyet láz, orrfolyás, köhögés, fejfájás, rossz közérzet, az orr és a légutak nyálkahártyájának duzzanata jellemez. Az influenzavírusok az egyéb légúti fertőzések kórokozóihoz hasonlóan a köhögéskor, tüsszögéskor és beszéd közben keletkező légúti váladékcseppecskék révén, cseppfertőzéssel terjednek.

Előfordulás:
Minden évben, késő ősztől tavaszig találkozunk az influenzavírus által okozott, a légutak megbetegedésével járó, széles körben kirobbanó járványokkal. A betegség világszerte előfordul. Magyarországon a 2003 tavaszi influenzajárványban 430 ezer beteget regisztráltak. A korábbi években lezajló nagy járványok közül 1950 és 2000 között tíz járványban egymillióan vagy annál is többen betegedtek meg, három influenzajárványban pedig a kétmilliót is meghaladta a fertőzöttek száma.

Okok:
A klasszikus világjárványok kórokozói közül az influenzavírusok A és B típusai maradtak azok, amelyek változatlanul évről-évre a legnagyobb számú megbetegedést okozzák. Az A típuson belül a szerkezeti adottságokból és állatvilági elterjedtségéből eredően olyan altípusok keletkezhetnek, melyek a 20 millió ember halálával járó 1918/19 évi spanyolnáthához hasonló világjárványt is képesek kiváltani. Mind az A, mind a B típusú influenza vírusrészecskék (virionok) fertőző- és kórokozó-képességét alapvetően a felületükön elhelyezkedő H és N jelű fehérjék (antigének) határozzák meg. Az általuk kiváltott immunreakciók képesek a fertőzés megakadályozására. Ezeknek a fehérjéknek a szerkezete nem stabil. Éppen a fertőzések folyamán kialakuló immunreakciók sorozatos behatása eredményeként csak azok a virionok maradnak fertőzőképesek és tudnak terjedni, amelyek felületén genetikai változások révén némileg módosult szerkezetű antigének keletkeznek. Ebből ered az influenza A és B vírusok állandó változása és ennek következménye, hogy egy adott évben átvészelt influenzafertőzés vagy védőoltás eredményeként kialakuló immunitás nem véd a fertőzésektől a következő években. Az állandó kisfokú változékonyság mellett az influenza A vírus felületi antigénjei teljesen ki is cserélődhetnek az emberi és állati influenza A vírusokkal történő kettősfertőzések kapcsán. Az ilyen genetikai kölcsönhatás eredményeként alakult ki az influenza A vírusnak az az altípusa, mely a fentebb említett spanyolnátha kórokozója volt, és azok az altípusok, melyek jelenleg is emberi megbetegedéseket okoznak (H3N2 és H1N1 altípusok). Az egyéb légúti fertőzések kórokozóihoz hasonlóan az influenzavírusok is a köhögéskor, tüsszögéskor és beszéd közben keletkező légúti váladékcseppecskék révén terjednek (cseppfertőzés). Az egyéb légúti fertőzésektől azonban az influenzafertőzések általában eltérnek a terjedés gyorsaságában. Közösségek (pl. iskolák, munkahelyek, szociális otthonok) tagjainak többsége eshet ágynak egyik napról a másikra az influenza következtében. Helyi járványok néhány nap alatt kialakulhatnak. Országos járványok hazánkban általában januárban vagy februárban kezdődnek, és 8-10 hétig tartanak.

Tünetek, kórlefolyás:
Klinikai szempontból fontos különbség az influenza és egyéb légúti megbetegedések között, hogy az influenza kezdeti tünetei közül a hurutos tünetek hiányoznak. Hirtelen kezdet, magas láz, erős levertség és izomfájdalmak a jellemzők. A panaszok általában a fertőződést követően 24-48 órával, hirtelen kezdődnek. A hidegrázás vagy borzongás a betegség kezdeti tünete lehet. Az első egynéhány napban gyakori a láz, akár a 39-39,5 C fokot is elérheti. Testszerte, leginkább a háttájon és az alsó végtagban sajgó fájdalom jelentkezik. A fejfájás gyakran gyötrő jellegű, szemkörüli és -mögötti fájdalommal jár, erős fény hatására fokozódhat. A légúti tünetek kezdetben viszonylag enyhék lehetnek, torokkaparással, torokfájással, mellkasi égő érzéssel száraz köhögéssel és orrfolyással. Később a köhögés súlyosbodhat, és köpetürítéssel járhat. A száj és a garat kivörösödhet, a szemek könnyeznek, a kötőhártya enyhén begyulladhat. A betegnek, főleg gyereknek hányingere lehet, és esetleg hányhat is. A panaszok általában 2-3 nap múlva eltűnnek, a láz többnyire megszűnik, de előfordul, hogy 5 napig is eltart. A bronchitis (hörghurut) és a köhögés azonban 10 napnál hosszabb ideig is fennmaradhat, a légutak teljes gyógyulása pedig akár 6-8 hétig is eltarthat. A gyengeség és kimerültség még napokig, néha hetekig is fennállhat. A légutak sejtjeiben szaporodó vírusok nemcsak helyileg alakíthatnak ki akár közvetlenül, akár közvetve (a felülfertőző baktériumoknak kedvező helyzetet teremtve) súlyos elváltozást, hanem a véráramba kerülő toxikus anyagok révén életveszélyesen súlyosbíthatják a már meglevő, kóros folyamatokat (krónikus tüdő, szív és érrendszeri, vese-, anyagcsere-betegségek és immunhiányos állapotok). Az influenza fokozott veszélyt jelent a 60 évesnél idősebb emberekre is a gyengült immunológiai reakciókészség miatt.

Rövid leírás:
(másnéven: krónikus hólyaggyulladás vagy hólyaghurut)
Idült vagy visszatérő húgyhólyaggyulladásról akkor beszélünk, ha a húgyhólyag nyálkahártyájának bakteriális gyulladása tartósan fennáll, vagy a heveny gyulladás egy éven belül legalább háromszor előfordul.

Tünetek:
A panaszok megegyeznek a heveny gyulladásról leírtakkal, de azok kevésbé kifejezettek és nem hirtelen lépnek fel. A tartós sürgető, égő, csípő vizelési inger mellett inkább állandó alhasi kismedencei fájdalom és húgycsőtáji égő érzés jellemző a betegségre. Legjellemzőbb tünete a gennyes, véres, baktériumos vizelet.

Diagnózis:
Az elvégzendő urológia vizsgálatok célja az esetleges anatómiai és élettani eltérések kizárása fizikális vizsgálattal. Ehhez a külső nemi szervek megtekintése, a húgycső áttapintása, a vizelet üledék- és bakteriológiai vizsgálata, a húgycső-váladék bakteriológiai és speciális vizsgálata, ultrahangos és röntgenvizsgálat, valamint cystoscopia (húgyhólyag tükrözés) tartozik hozzá. A visszafertőződés kiküszöbölése érdekében nagyon fontos a partner, esetleg partnerek urológiai szakvizsgálata is.

A fizikális vizsgálat során alhasi érzékenység, esetleg vesetáji fájdalom tapintható. A nemi szervek vizsgálatakor meg kell nézni, van-e hüvelyi folyás, indokolt esetben a húgycső kaliberének vizsgálata is javasolt, különböző méretű katéterek behelyezésével. A vizeletüledékben szignifikáns mennyiségű gennysejt látható, mely mellett baktériumok és vértestek is megfigyelhetők. Az ultrahang-vizsgálaton látható, hogy a húgyhólyag fala megvastagodott. A röntgenvizsgálattal húgyúti kövek jelenléte nagy valószínűséggel megállapítható. Cystoscopiás vizsgálattal kizárható a húgyhólyagban lévő kő, idegentest, vagy daganat lehetősége. Az idült gyulladásra megtört fényű húgyhólyag-nyálkahártya jellemző, mely az átlagosnál több eret tartalmazva vörösebb képet mutat.

Az idült gyulladás kialakulásában rizikótényezőnek számít a kifejezett nemi aktivitás (gyakori partnerváltás), az ismétlődő heveny gyulladás, az alsó húgyúti elfolyási akadályozottság, a húgyhólyag-kövesség, az idegentest, a húgyhólyag-daganat, a kismedencei besugárzás, a cukorbetegség, az immunrendszer csökkent működése (például transzplantált betegek esetében) valamint az eszközös urológiai vizsgálat.

Kezelés:
Cél a betegséget fenntartó kórokozó (leggyakrabban baktérium) teljes kiirtása, a panaszok felszámolása és az esetleges fenntartó anatómiai és élettani elváltozások megszüntetése. Az antibiotikum kezelésnek célzottnak kell lennie és akár több hétig is eltarthat. Javasolt továbbá három hónapig immunválaszt serkentő gyógyszer szedése, mely a húgyhólyag-gyulladást leggyakrabban okozó kórokozók legyengített és elölt formáját tartalmazva, a gazdaszervezetet ellenállóbbá teszi újabb gyulladások kialakulásával szemben. Ezáltal a húgyúti gyulladások előfordulási gyakoriságát, továbbá az antibiotikum rezisztenciát (érzéketlenséget) is csökkenti.

A gyógyulás prognózisa függ a korábbi kezelések számától és a betegség fennállásának idejétől.

Életmódi tanácsként élőflórás joghurtok fogyasztása ajánlott. Amennyiben lehetőség van rá, akkor a beteg fogyasszon áfonyalét is, melyet az egyik legjobb probiotikumnak (antibiotikum hatású természetes élelmiszernek) tartanak.

Rövid leírás:
A progresszív izomdisztrófia összefoglaló név, különböző örökletes, krónikus, a vázizomzatot érintő betegségeket jelöl, melyek következtében fokozatosan csökken a működőképes izomtömeg. Az izomsorvadás oka valamennyi ilyen betegségnél egy izomfehérje károsodása vagy hiánya, ami idővel a teljes izomzat pusztulását is magával hozhatja, és sajnos egyelőre kezelhetetlen. A neurológus szakorvosok foglalkoznak vele.

Előfordulás:
Germekkorban leggyakoribb formája az első leírójáról, Guillaume Duchenne-ről elnevezett típus, felnőtt korban pedig a miotóniás disztrófia.

Rövid leírás:
A kolera heveny, vizes jellegű hasmenéssel, hányással, ennek következtében gyorsan kialakuló, nagyfokú kiszáradással járó bakteriális fertőző betegség.

Előfordulás:
Járványtani szempontból ma már leginkább csak egy adott területen izolált (endémiás) betegséget okoz, elsősorban a fejlődő világban, ahol a szegénység a tisztálkodási lehetőségek hiányával és a tanulatlansággal társul. Az utazások felgyorsulásával a behurcolás veszélye minden országot érinthet.

A WHO 50-60 országból kap ma is bejelentést. Valamennyi földrészen előfordulnak országon belüli járványok, legutóbb Vietnamban és Irakban volt több ezer embert érintő járvány. A leginkább érintett kontinens Afrika, főleg, ahol háborúk dúlnak, vagy menekülttáborokat létesítenek.
Magyarországon 1997-ben 80 év után először regisztráltak egy Indiából behozott esetet.

Okok:
A vibrio család több faja is képes hasmenést előidézni, de a legsúlyosabb betegséget a kolerabaktérium, a Vibrio cholerae okozza, amely leginkább vizes környezetben él. Az ember akkor fertőződik, amikor a kórokozóval szennyezett vizet, tengeri- vagy más, baktériummal fertőzött ételféleségeket fogyaszt. A fertőzött egyén székletével üríti is a baktériumokat, ami főképp olyan helyeken jelent veszélyt, ahol az emberi ürülék elhelyezése nem megoldott, mivel így a fertőzés robbanásszerűen terjedhet.

A kórokozó a Vibrio cholerae ún. enterotoxint termel, amely a vékonybél felső szakaszában megakadályozza a nátrium felszívódását. Ezzel párhuzamosan a vékonybél óriási mennyiségű folyadékot választ ki vizes hasmenést eredményezve, így nagy mennyiségű víz és klórvesztés következik be.

Maga a kórokozó a vékonybélben marad, nem jut el más szövetekhez. Minthogy érzékeny a gyomorsavra, könnyebben megbetegíti azokat, akiknek savtermelése kisebb (például a kisgyermekek és idősek), krónikus gyomorgyulladás, a gyomorpanaszokat okozó Helikobakter baktérium jelenléte hajlamosít a fertőzésre.

Tünetek, kórlefolyás:
A baktériumok bejutását követően a betegség lappangási ideje 4-5 nap.
A betegséget rizslészerű, híg vizes székletürítés jellemzi, hányással vagy anélkül. Láz ritkán alakul ki, hasi görcsök, fájdalom nincs.

A hasmenés-hányás révén elvesztett folyadék mennyisége arányos a fertőzés súlyosságával. Egészen súlyos esetben meghaladhatja az óránkénti 1 litert is, így a folyadékvesztés 1-2 nap alatt elérheti a beteg testsúlyát és pótlás nélkül halálhoz vezet.

A klinikai kép súlyosságát a gyors kiszáradás és annak következményei adják. A folyadék- és sóveszteség néhány óra alatt kiszáradáshoz (dehidráció) vezet, erős szomjúságérzettel, az ásványi anyagok hiánya miatt izomgörcsökkel, gyengeséggel jár együtt. Amennyiben a kiszáradást nem kezelik, a folyadék- és sóveszteség veseelégtelenséghez, keringési elégtelenséghez (sokk), eszméletlenséghez (kóma), majd halálhoz vezethet. Megfelelő folyadékellátás mellett a halálozás veszélye csekély. A halálesetek elsősorban az idősebb korosztályból vagy valamilyen súlyos alapbetegségben szenvedők közül kerülnek ki.
A tünetek rendszerint 3-6 nap alatt múlnak el. A megbetegedettek többsége 2 hét múlva már nem üríti a kórokozót, csak néhányan válnak tartósan hordozóvá.

Diagnózis:
Friss székletből vagy végbéltörlésből származó mintában sötétlátóteres mikroszkóppal a kórokozók láthatók, de a típus meghatározásához - melynek, epidemiológiai jelentősége van - szelektív táptalajon történő tenyésztés kell.

Kezelés, megelőzés:
A klinikai tünetek alapján el kell kezdeni a kezelést, mert a folyadékpótlás életmentő. A kiszáradás fokát a klinikai tünetekből is fel lehet mérni és a kezelést ennek megfelelően kell elkezdeni, de természetesen, ahol erre a lehetőségek adottak pontos laboratóriumi meghatározás kell. (A vér nátrium és kálium ionkoncentrációjának, a sav-bázis egyensúlynak és a vesefunkciónak az ellenőrzése.) A kezelés lényege a kiürült folyadék és ionháztartás (a sók gyors pótlása) rendezése, mert a betegek halálát a kiszáradás okozza, nem a bakteriális fertőzés. A legtöbb kolerás fertőzött tehát hatékonyan kezelhető szájon át adott folyadékkal és sókkal.

A kezelés módja megfelelő összetételű infúzió alkalmazása. Olyan területeken, ahol kolerajárvány lehetséges, illetve nem életveszélyes állapotban van a beteg és nem hány, szájon át adható, a WHO által előkevert orális rehidrációs folyadékot (ORF) alkalmaznak. A nátriumot, káliumot, bikabonátot, cukrot tartalmazó tasakok tartalmát desztillált vagy forralt vízben oldva kell fokozatosan meghatározott ütemben itatni a beteggel folyadékpótlás céljából.

Legegyszerűbb, szegény körülmények mellett is elkészíthető forma: 8 teáskanál cukor, 1 teáskanál só, 1 l forralt kihűlt vízben oldva. Jobb lehetőségek mellett 1/2 csésze narancslé vagy banánpüré adható hozzá (WHO).

Az antibakteriális kezelés csak másodlagos, de az antibiotikum-kezelés lerövidíti a betegség lefolyását, az időben megkezdett kezelés elpusztítja a kórokozókat és általában 48 órán belül megszünteti a hasmenést. Többféle antibiotikum áll rendelkezésre (tetraciklinek, kinolonok stb.). A törzsek azonban gyakran ellenállóak, egy vagy több antibiotikummal szemben, ezért megfelelő körülmények között érdemes érzékenységi tesztet végeztetni.

Ha a kiszáradás már nem fenyeget, a fenntartó kezelés célja, hogy a beteg a hányás és hasmenés révén elvesztett folyadékmennyiséget visszaszerezze. Ha a hányás megszűnt és az étvágy visszatért, a beteg szilárd táplálékot fogyaszthat.

A kolera visszaszorításához elengedhetetlen a vízellátó helyek tisztántartása és az emberi ürülék megfelelő elhelyezése. További intézkedések lehetnek a víz forralása, a nem kellően átsült zöldségek vagy halak, illetve kagylók fogyasztásának kerülése. A kagylók más Vibriofajok hordozói is lehetnek. Ideális vakcina még nem áll rendelkezésre, de létezik hatékony vakcina, azonban az 1-4 hetes időközzel beadott két oltás csak rövid idejű védettséget ad, ezért félévente emlékeztető oltást kell adni. Az epidemiológiai viszonyok figyelembe vételével csak a járványos területre utazókat kell oltani. Fontos a személyi higiénés rendszabályok betartása, és ez általában elegendő a betegség megelőzésére. A gyanú is bejelentésre kötelezett. A betegség gyanújának gyors felismerése, a beteg elkülönítése, megfelelő kezelése lényeges a járványok megelőzésében.

A fejlődő országokban az endémiák felszámolása, a higiénés viszonyok megváltozásának, megfelelő ivóvíz és szennyvíz-hálózat kialakításának függvénye.

Hasznos tudnivalók:
Már az ókorban is ismert betegség volt. 1817 és 1923 között a 01 típus nagy áldozatokat követelő világjárványokat (pandémiákat) okozott, mely Ázsiából kiindulva Indiát érintve terjedt Amerika, Európa felé. Az 1960-ban Indonéziában kialakult hetedik járvány különbözött az addigiaktól. Nem a "szokásos" Gangesz vidékéről indult és a korábban egy-egy megbetegedést okozó ún. El Tor biotípus okozta. Ez és az 1990-es Dél-Amerikában zajló járvány a legnagyobb kiterjedésű és leghosszabb volt az összes között, de nem járt annyi halálos áldozattal, mint a korábbiak.

1992-ben Bangladesh és India területén volt nagykiterjedésű megbetegedési hullám. A kórokozót Robert Koch fedezte fel 1883-ban, bár korábban Pacini olasz orvos tesz említést róla.

Rövid leírás:
(cervikális intraepiteliális neoplázia =CIN) A cervikális intraepiteliális neoplázia egy vírus, a humán papillómavírus által okozott kóros sejtek halmaza a méhnyakban, mely kezeletlen esetben rákot eredményezhet. Három stádiuma létezik:

• a CIN I, enyhe diszplázia (rendellenes szövetképződést jelent), mely spontán gyógyulásra is hajlamos,
• a CIN II, középsúlyos diszplázia, ahol a sejtek fele még egészséges, és a
• CIN III más néven súlyos diszplázia, ahol az érintett szövetrész összes sejtje beteg, de a környező szövetekbe behatoló, ún. invazív rák még nem alakult ki. A betegség nevében a "korai" jelző azt jelenti, hogy a fiatal nők betegsége.

Előfordulás:
Szexuálisan aktív nőknél fordul elő. Valódi gyakoriságát nehéz felbecsülni, mert kizárólag rákszűrő vizsgálat során fedezhető fel, amin a nőknek csak kisebb hányada vesz részt rendszeresen. 25-35 éves kor között éri el a gyakorisági maximumot, amikor az összes sejttani (citológia) vizsgálat kevesebb mint 5%-a utalhat cervikális diszpláziára.

Okok:
Ma már egyértelmű, hogy az esetek többsége humán papillómavírus fertőzésre vezethető vissza, így nem túlzás a szexuálisan átvihető betegségek közé sorolni. Egyéb kockázati tényezők: genitális herpesz, kondilóma, idült gyulladás, bármilyen szexuálisan terjedő betegség, gyakori partnerváltás, korai (16 éves kor előtti) terhesség.

Tünetek:
A CIN-nek nincsenek jellemző tünetei. Az esetek jelentős részében méhszájseb szövettani vizsgálatával állapítható meg. A méhszájon található vörös foltot (eritroplákia) nevezzük méhszájsebnek, melyet három kategóriába szoktunk sorolni.

1. Normális leletek nem igényelnek kezelést. Ezek közé tartozik a cervikalizáció (a nyakcsatorna piros mirigyhámja rákúszik a méhszáj sápadt felületére), az átmeneti hám (ekkor a cervikalizáció foltokban ép laphám szigetek között jelentkezik) és a gyógyult cervikalizáció.

2. Az abnormális leletek utalhatnak rákra.

a. A CIN-re, azaz korai rákra utaló leletek a következők:

• A méhszáj felületének mozaikszerű elváltozása (mozaikosság)
• Apró pontszerű bevérzések ("Grund")
• Fokozott elszarusodás (leukoplakia, fehérfolt)
• Rendellenes érrajzolat
• Felszín-egyenetlenség
• Apró fekély (valódi erózió, erosio vera)

• karfiolszerű növedék
• kifekélyesedés
• kifekélyesedett növedék

• Endometriózis
• Gyulladás
• Sérülés
• Idegen test
• Kondilóma
• Egyéb kóros eltérések

Diagnózis:

Rövid leírás:
Az anyagcsere zavarából adódó betegség, Magyarországon viszonylag ritka. Köszvény esetén megnövekszik a vér húgysavtartalma és húgysavas sók rakódnak le a különböző szövetekben, elsősorban az ízületekben. Típusos esetben rohamokban jelentkezik, leginkább a nagylábujjon keletkező gyulladás formájában (podagra), de más ízületben is előfordul.

Előfordulás és okok:
Igen fájdalmas ízületi gyulladás, amelyet nátrium-urát kristályok lerakódása okoz. Ezek a kristályok azért gyűlnek fel az ízületekben, mert a vérben a húgysav szintje magasabb a szokásosnál. A köszvény kifejlődésében az öröklésnek és a helytelen életmódnak, így a túlzottan bőséges, fehérjében gazdag táplálkozásnak és az alkoholfogyasztásnak is van szerepe. A húgysav szintje akkor lesz rendellenesen magas, ha a vesék nem tudnak elegendő mennyiséget eltávolítani a vizelettel. Nagy mennyiségben képződhet például az enzimműködés bizonyos örökletes zavarai esetén, vagy bizonyos betegségekben, például a vér daganatos betegségeiben, melyek során a sejtek szaporodása és pusztulása felgyorsul. Egyes vesebetegségek és gyógyszerek szintén csökkentik a vese azon képességét, hogy eltávolítsa a vérből a húgysavat. Rendszerint a középkorú férfiak és a változás kora utáni nők betegsége. Hazánkban ritkán fordul elő.

Tünetek:
A köszvényes roham többnyire váratlanul tör a betegre. Kiválthatja egy kisebb sérülés, műtét, nagy mennyiségű alkohol vagy fehérjében dús étel fogyasztása, fáradtság, lelki stressz, betegség. Az akut köszvényes rohamnál valamelyik ízületben, leggyakrabban a láb öregujján gyulladás fejlődik ki, de gyakori a rüszt, a boka, a térd, a csukló és a könyök ízületeiben is. A kristályok inkább ezekben a távolabbi, hűvösebb ízületekben rakódnak le, mert alacsonyabb hőfokon könnyebben kristályosodnak, kevésbé gyakoriak a nagyobb ízületekben, a hátgerincen, a csípőben és a vállon. Az ízület feletti bőr duzzadttá, pirossá, fényessé és meleggé válik, érintése is igen nagy fájdalmat okoz, a beteg - beszámolók szerint - még a takaró nyomását is képtelen elviselni. Néhány óra után a fájdalom enyhül, de a láb duzzanata megmarad. A tompa fájdalom a következő éjszakán ismét erősödhet, és néhány napon át tarthat, egyre csökkenő intenzitással. Egy-egy roham nyomtalanul elmúlhat, de ha többször ismétlődik, maradandó változást okoz az ízületben. Az ízületen látható elváltozást kísérhetik egyéb tünetek is: magas láz (különösen az első éjszakán), hidegrázás, általános rossz közérzet, légcsőhurut, gyomorpanaszok, székrekedés és heves szívverés. A máj rendszerint érzékeny, duzzadt, a vizelet sötét, bőséges, a húgysav mellett urobilinogént is tartalmaz.
A betegség előrehaladtával a kezeletlen rohamok egyre hosszabb ideig tartanak, gyakoribbak és több ízületre is kiterjednek.
Súlyos, idült köszvény esetén gyakori az ízületek deformálódása. A folyamatosan lerakódó kristályok károsítják az ízületet és az inakat, így a mozgás egyre korlátozottabb. Az urát kristályok kemény csomókban rakódnak le, elsősorban az ízületek körül, de más szerveken is, például a fülön. Ha a mozgásszervek érintettek, a diagnózis könnyebb. Sokkal nehezebb a bajmegállapítás, ha a köszvényes roham a vesében, a szemben, a fülben, stb. jelentkezik. A veserohamnál a vese tokja húgysavas sókkal telítődik. Az agyi roham agyvelőgyulladásra emlékeztet, míg a szem köszvényes rohama zöldhályoghoz (glaukómához) hasonló tüneteket mutat a szemhéjak és a szemgolyó megduzzadásával, vérbőséggel. A köszvénnyel foglalkozó orvosok szerint a rohamok főleg ősszel és tavasszal jelentkeznek.

Diagnózis:
A tünetek általában már sejtetik a kórokot. Az orvos az ízületek vizsgálatával és a vér laborvizsgálati eredmények alapján, azaz a magas húgysav-szintből tudja megállapítani a betegséget. Ritkán normális húgysavszint mellett is fennáll a betegség. Az ízületi folyadékból vett mintában kialakult tű alakú urátkristályok mikroszkópos kimutatása viszont egyértelművé teszi a diagnózist.

Kezelés:
A kezelés elsődleges célja a fájdalom csökkentése és a gyulladás megfékezése. Ennek hagyományos gyógyszere a kolchicin, szájon át vagy injekcióban adva. Mellékhatásai (gyomor-bél tünetek, hányás, hasmenés) miatt ma gyakrabban adnak nem-szteroid gyulladáscsökkentő szereket, például ibuprofent, indomethacint, néha pedig kortikoszteridot, például prednisolont. Rossz vesefunkciós vagy idős betegek részére ezek is csak óvatosan adhatók. Mellékhatásuk szédülés, hányinger, fejfájás lehet. Súlyos roham esetén, vagy ha az előbbiek valamilyen ok miatt nem adhatók, kortikoszteroidot ír fel az orvos. A szteroid-készítmények adása 5-7 napig tart, nemcsak szájon át adható, hanem a fájó ízületbe adott injekció formájában is. Mivel az akut köszvényes roham nagy fájdalommal jár, ezért a speciális gyógyszerek mellett fájdalomcsillapítókra is szükség van, de az aszpirin kerülendő, mivel az a húgysavszintet növeli.

A második lépés a betegség visszatértének megakadályozása, amihez sokszor az is elegendő, ha a beteg sok folyadékot iszik, kerüli az alkoholos italokat, és kevesebb fehérjedús ételt fogyaszt. Sok köszvényes egyben túlsúlyos is. A testsúly csökkenésével gyakran a vér húgysavszintje is normalizálódik. Egyes esetekben, ismétlődő, súlyos rohamok mellett a roham megszűnte után is folytatni kell a gyógyszeres kezelést. Akut köszvényes rohamban javasolt a mozgás csökkentése, szükséges az ágynyugalom. A betegek csillapító hatását említik a betegek, de a fizioterápia alkalmazása akut esetben csekély hatással jár.

A tünetmentes állapotban a kezelés abból áll, hogy a visszaesés gyakoriságát mérsékelje, és a legkisebbre csökkentse a húgysav lerakódását a szövetekben. Nagyon fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel, a diéta, vagyis a vitaminban gazdag, energiaszegény ételek fogyasztása.

Megelőzés:
A kutatók a köszvény kialakulásának hátterében életmódi okokat találtak. Abban egyetértenek, hogy a hús és a belsőségek túlzott fogyasztása hajlamosít a megbetegedésre. Az alkohol, elsősorban a sör és a bor túlzott élvezete is elősegíti a köszvény kialakulását. A betegek elhízásának is szerepe lehet benne, és megfigyelték azt is, hogy a migrén, az epilepszia és az asztma is nagyobb számban fordul elő köszvényes betegeknél. A köszvényes roham megjelenését az öregujj-lábközépcsont túlzott igénybevétele, a sok járás, a cipő nyomása is kiválthatja, és a kiterjedt visszértágulat is az okok között szerepelhet. Ez a helyi anyagcsere és vérkeringés megváltozására utal, ami szintén a roham kialakulásához vezethet. A túlzott szellemi munka, a nagyfokú izgalom, de még a betegségtől független műtéti beavatkozás is okozhat akut köszvényes rohamot.

Rövid leírás:
A krónikus veseelégtelenség a vesék szerteágazó működésének többnyire fokozatos, folyamatos és visszafordíthatatlan romlását, végül teljes megszűnését jelenti, ezzel a végállapotú veseelégtelenség kialakulásához vezet. A veseelégtelenség szinte valamennyi szerv, szervrendszer működését befolyásolva, megfelelő kezelés nélkül halálhoz vezető állapot. A már kialakult súlyos veseelégtelenség kezelésében a különböző művesekezelések, a veseátültetés mellett számos kiegészítő terápia szükséges az életminőség javítása érdekében. Az elmúlt évtizedben a vesepótló megoldások rengeteget fejlődtek, a teljes értékű életre egyre nagyobb esélye van a betegeknek.

A vesék szerteágazó feladatát körülbelül 400.000-800.000 azonos felépítésű működési alapegység, a nefron (nephron) látja el. A nefronok száma a korral normálisan is csökken, de egyes veleszületett vagy szerzett betegségek gyorsabb nefronpusztulással járhatnak. A még működőképes, egészséges egységek az elpusztult nefronok funkcióját egy bizonyos határig képesek ellensúlyozni. Ha a nefronok száma annyira lecsökken, hogy a vese alapvető feladatát már nem tudja ellátni, akkor krónikus veseelégtelenségről beszélünk. Szemben az akut veseelégtelenséggel, itt már nem számíthatunk állapotjavulásra, végállapotban az életben maradáshoz feltétlenül szükséges valamilyen vesepótló kezelés (dialízis), vagy veseátültetés. A krónikus veseelégtelenséghez számos különböző betegség vezethet, a vesék működésének romlása azonban mégis egységes, jellegzetes tünetekkel járó szindrómát eredményez.

Előfordulás:
Pontos magyarországi adatok nincsenek, becslések szerint körülbelül 80-100 ezer ember szenvedhet valamilyen fokú krónikus veseelégtelenségben. (Amerikai felmérések alapján egymillió lakosból megközelítőleg 2000 embernél alakul ki krónikus veseelégtelenség.) Sajnálatos, de a művesekezelésre szoruló betegek száma évről évre mintegy 8-10 %-kal nő. Ebben szerepet játszik persze az orvostudomány fejlődése is, hiszen csak a korszerű inzulinpótlásnak és a jó gondozásnak köszönhető, hogy a cukorbetegek többsége megéri azt az időt, amikor már veséik kiserei is károsodnak, és ennek következtében veseállományuk károsodik, veseelégtelenné válnak. Gazdasági szempontból is óriási szerepe van a krónikus veseelégtelenségnek, hisz a vesepótló kezelések és a vesetranszplantáció hatalmas terhet ró a költségvetésre.

Okok:
A krónikus veseelégtelenség kialakulását kétharmad részben a cukorbetegség és a magasvérnyomás-betegség okozza.

Gyakori ok még a különféle immunológiai okból kialakuló vesegyulladások - glomerulonephritisek - által kiváltott veseállomány-károsodás. A veleszületett, illetve örökletes rendellenességek gyermekkori veseelégtelenséget okozhatnak, némely esetben a veseelégtelenség későbbi életkorban alakul ki. A fentiek mellett bármilyen baleset, daganat, visszatérő vesekövesség, a prosztata betegségei, gyakori fertőzések következménye krónikus veseelégtelenség lehet. Fontos megemlíteni a napjainkban egyre inkább terjedő, fájdalomcsillapítók okozta veseelégtelenséget is (analgetikus nefropátia), hiszen ennek kialakulása a túlzott fájdalomcsillapító fogyasztással elkerülhető. Az az ember, aki több éven át naponta szed fájdalomcsillapítót (összesen kb. 3 kg-ot kell elfogyasztani a recept nélkül is kapható szerekből) bizton számíthat a veseelégtelenség kialakulására.

Tünetek:
A legtöbb betegnél az első tünetek a veseelégtelenség előrehaladott állapotában jelentkeznek, ráadásul általában nem jelzik a beteg számára, hogy a veséjével van baj.

A fontosabb tünetek a következők:

Rövid leírás:
A hajas fejbőr több szempontból is különleges bőrfelületnek nevezhető. A szőrrel és mirigyekkel egyik legdúsabban borított testtájunk lévén ezek megbetegedései fokozottan jelentkeznek ebben a régióban. A manapság leggyakrabban megjelenő tünet a hajas fejbőr korpásodása, ami a problémával küzdőknek sok gondot okoz a ruhán, vállon állandóan megjelenő kisebb-nagyobb hámsejtcsoportok, viszketés, súlyosabb esetben kipirosodással járó gyulladás miatt. A korpásodás lényegében fejbőrünk fokozott hámlását jelenti, melyet számos tényező kiválthat. Ez az állapot sajnos nagyon gyakori, pontos felmérés nem áll rendelkezésünkre, de becslések szerint a felnőttek kb. 60%-a küszködik a problémával. Megjelenése annyira általános, hogy sokan nem is tartják kórosnak fejbőrük fokozott hámlását. Tudnunk kell azonban, hogy a korpásodás egy tünet, nem önálló betegség, a hátterében az alkati tényezőkön túl jól meghatározott bőrbetegség is meghúzódhat (pl. pikkelysömör).

A korpásodás általában igen makacs állapot, a tünetek elmulasztása után rendszeresen kiújulhat, ami állandó kezelést és nagy türelmet igényel a betegek részéről.

Előfordulás:
A hajas fejbőr korpásodása leggyakrabban seborrhoeás (faggyúmirigyek fokozott működésével járó) bőrtípusnál figyelhető meg. Faggyúmirigyek főként a hajas fejbőrön, az arcon, mellkas és hát felső részén találhatók.

Régebben szinte kizárólag seborrhoeás dermatitis (a fokozott faggyúmirigy tevékenység és fokozott bőrérzékenység miatt kialakuló bőrgyulladás) részjelenségének tartották a korpásodást. A faggyútermelés fokozott újszülöttkorban, ilyenkor is előfordul korpázó hámlás a fejbőrön, de ritkán jelentkezik önmagában. Általában az arcbőr, mellkas is gyulladt, hámlik.

Gyermekkorban az előfordulása viszonylag ritka, később serdülőkorban a hormonális változások serkentik a faggyúmirigyek működését, ezért a serdülőknél, fiatal felnőtteknél látható leggyakrabban seborrhoeás korpásodás. Ez főleg fiúkat érint, mintegy 5 százalékban.

Természetesen az arcon és a mellkason nem törvényszerűen jelennek meg a gyulladásos tünetek, ilyenkor a hajas fejbőr hámlása hívja fel a figyelmet a seborrhoeás bőralkatra.

Előfordul azonban, hogy a korpásodás faggyúmirigy túlműködés nélkül, sőt kimondottan száraz bőrű egyéneken is kialakul. Ezt az ellentmondást úgy oldhatjuk fel, hogy megértjük, a korpa csupán a hajas fejbőr kóros folyamatainak, gyulladásának megnyilvánulása, és bizony a hasonló megjelenést más-más ok hozza létre. Például jellegzetes hámlás alakul ki pikkelysömörben a fejbőrön, melyet egy immunológiai alapon létrejövő bőrgyulladás vált ki.

Okok:
A korpásodás és a hámlás ugyanannak a folyamatnak a látható jelei. A bőr felső rétege a hám (epidermis) több sejtrétegből áll. A hámsejtek a legalsó rétegben (startum basale) "születnek", és körülbelül 28 nap alatt vándorolnak a legfelső szarurétegig (stratum corneum). Ez alatt eltűnik belőlük a sejtmag, a sejteket szinte kizárólag szarufehérje (keratin) tölti ki, és lemezesen összepréselődnek. A szaruréteg tetején a sejtek és belőlük képződött lemezek elveszítik az őket szorosan összekapcsoló elemeiket is (desmosomák), így a lemezek elválnak egymástól, normális esetben észrevétlen hámlás formájában leválnak a testfelszínről. Ha ez a sejtvándorlás valamilyen ok miatt felgyorsul, a sejtek alkotóelemei, így az összekötő "kapcsok" sem tűnnek el időben, nagyobb sejtcsoportok válnak le együtt, ezeket mi korpának, szarupikkelynek látjuk.

Számos tényező kiválthatja a bőr gyulladását, irritációját, melyeknek következménye a sejtérés, sejtvándorlás zavara, így korpa megjelenése lehet.

A seborrhoea (faggyúmirigy túlműködés) önmagában is fokozza a bőr gyulladásos hajlamát, ezen kívül kedvez bizonyos mikroorganizmusok elszaporodásának is. Ezek közül legfontosabb a Pityrosporum ovale nevű gomba. E kórokozó kis mennyiségben szinte mindannyiunk fejbőrén élősködik, ugyanez a gomba okozza a nyakon, vállakon, mellkason kialakuló, világosbarna, majd fehér foltok megjelenésével járó pityriasis versicolor nevű betegséget is. Ez a kórkép évszázadok óta ismert, kórokozóját Malassezia furfurnak nevezik, a gomba természetének későbbi megismerése és a tenyésztési technikák fejlődése tette lehetővé a felismerést, hogy a korábban Malassezia furfurnak, Pityrosporum ovalenak és Pityrosporum orbicularenak nevezett kórokozó egy és ugyanazon sarjadzó gomba különféle megjelenési formáinak felelnek meg.

A Pityrosporum ovale kórokozó szerepét egyesek cáfolják, elszaporodva azonban valószínű felelős a bőr irritációjáért.

Érzékeny bőrűeknél például atópiás dermatitisben szenvedő betegeken a túl gyakori, irritáló hatású samponokkal történő hajmosás is kiválthat gyulladást, fenntarthat korpásodást. Nem ritkán alakul ki a samponok, hajfestékek, színezők bizonyos összetevőivel szembeni túlérzékenység, allergia. Ilyenkor a tünetek jelentkezhetnek a használat után azonnal (allergiás kontaktdermatitis) vagy krónikusan hámló ekcéma formájában.

A pikkelysömör sokszor jelentkezik a hajas fejbőrön. Ilyenkor a hámlás nagyobb lemezek, pikkelyek formájában jelenik meg, és jellegzetesen fehér színű (parakeratosis). Előfordul, hogy a bőrtünetek hiányoznak, és az egyetlen betegségre utaló jel a hajas fejbőrön megjelenő hámlás.

A különböző hormonális eltérések, főként a férfi nemi hormon (androgén) túlsúlya általában súlyosbítja a tüneteket, éppúgy a stressz is. Az immunrendszer aktív szerepére utal a seborrhoeás dermatitis, súlyos korpázó hámlás megjelenése HIV-fertőzötteken.

Tünetek:
A serdülőkor után megjelenő korpa leggyakoribb oka a faggyúmirigyek túlműködésében kereshető. Ez gyakran együtt jár az arcon, az orr körül, szemöldök körül főleg téli hónapokban kialakuló hámlással, kipirosodással (seborrhoeás dermatitis).

Ha a hámlás nagyfokú, szinte hófehér, a fejbőrön vaskos felrakódás keletkezik, akkor elképzelhető, hogy pikkelysömör tünetéről van szó.

A korpa minősége ezen kívül nem sokat árul el kiváltó okról, súlyos esetben részletesebb kivizsgálásra lehet szükség.

Diagnózis:
A diagnózis során elsősorban arra kíváncsi az orvos, mi okozza korpásodást.

Ha seborrhoeás dermatitis valószínű, indokolt lehet gombavizsgálat végzése a Pityrosporum ovale kimutatására. Ez egy egyszerű módszer, a bőrre ragasztanak egy hagyományos cellux csíkot, ami eltávolítja a legfelső, leváló hámsejteket. A celluxcsíkot ezután megfestik, mikroszkóppal vizsgálva láthatóvá válik maga a gomba. Néhány gombasejt még nem kóros, nagy mennyiségben azonban valószínű a Pityrosporum kórokozó szerepe.

Amennyiben a korpásodás hajfestés, színezés után jelent meg, vagy egyéb gyanú van allergiás reakcióra, akkor allergiavizsgálatot célszerű végezni. A különféle festék- és adalékanyagok kis mennyiségben egy tesztsorral kerülnek a hát bőrére (epicutan allergia teszt), így igazolható az allergiás bőrreakció és azonosítható az allergén.

A pikkelysömör igazolása elsősorban egyéb tünetei (körömeltérések, hámló, kissé tömött tapintású területek a bőrön, elsősorban a könyök, térd, keresztcsont felett) alapján lehetséges.

Mindezek után könnyű belátni, hogy mielőtt a gyógyszertárban kapható készítményekkel elkezdjük a kezelést, célszerű felkeresni bőrgyógyászt a diagnózis pontos tisztázása és a megfelelő hatékony kezelés kiválasztása okán.

Kezelés:
A korpásodás kezelése ritkán vezet teljes gyógyuláshoz, inkább kordában tartja a tüneteket. Mivel a fejbőr kóros folyamatai okozzák a fokozott hámlást, elsősorban ezt kell kezelni. A sokszor vaskos korpa viszont megakadályozza a hatóanyagok eljutását a fejbőrig, először tehát el kell távolítani. Ez különféle szaruoldó (keratolítikus) és hámlasztó anyagot tartalmazó kenőcsökkel lehetséges fejpakolás formájában. Legjobb a fejpakolást este felkenni a fejbőrre, reggel pedig gyógysamponnal lemosni. Ez elég nehézkes, de gyors javulást hozó eljárás.

A hatóanyagok koncentrációját (pl. szalicilsav, karbamid) a kenőcsben bőrgyógyász határozza meg a tünetek súlyossága alapján. Jó hatásúak a kén tartalmú samponok, kenőcsök, melyek a hámsejtek működését is befolyásolják, és gombaellenes, fertőtlenítő hatásuk is van. Hasonlóan jó eredménnyel használhatók a cink-pirition tartalmú szerek. Kapható gombaellenes gyógyszert tartalmazó sampon is. Ezeket kezdetben célszerű naponta használni, majd hetente egy fenntartó alkalmazás javasolt. Tartósan egy készítmény használata nem célszerű, mert elveszíti a hatását, ezért néhány havonta hasznos váltani. A hatóanyagok különféle kombinációkban kaphatók különböző cégek által gyártott, részben receptköteles, részben vény nélkül kapható készítményekben. A megfelelő kezelés kiválasztása bőrgyógyász feladata.

Sajnos a korpa a leghatékonyabb kezelés mellett is makacsul kiújulhat, mivel megjelenése elsősorban a bőr alkatától függ. A kezelés mellett meg kell próbálni elkerülni az irritáló hatásokat, forró vagy hideg vizet, hajfestést, és lehetőség szerint kímélő sampont választani.

Rövid leírás:
(másnéven: Candida albicans)
A kandidiázis a kandida-csoportba tartozó gombák által okozott tünetegyüttes. A kandida-fajok egészséges egyének tápcsatornájában (szájüreg, bélrendzser) és nemi szervein is megtalálható mikroszkopikus méretű ártalmatlan élesztőgombák. Legjelentősebb képviselőjük a Candida albicans.

Okok:
Egészséges bél- és hüvelyflóra mellett a gombák szaporodása visszaszorul. Amennyiben ennek a normális flórának az egyensúlya felborul, a gomba hirtelen szaporodásnak indulhat, és/vagy gombasejtek juthatnak a vérkeringésbe, helyi és távoli tünetek, betegségek egész sorát okozva. A gomba enzimei és fonalai megtámadják a bélnyálkahártyát, károsítják az emésztést és felszívódást, a gomba elhasználja a tápanyagokat és vitaminokat, alkoholt termel, ami károsítja a májat és az idegrendszert. Ennek következtében alakul ki az élesztő szindrómának vagy kandidiázisnak nevezett tünetegyüttes.

Tünetek:
A tünetek a legkülönfélébb helyeken, az érintett szerv(ek) szerint váltakoznak. A kórkép vezető tünetei a krónikus fáradtság, másnaposságszerű érzés, emésztési zavarok, puffadás, szelesedés, hasmenés vagy szorulás, allergiák és hangulati ingadozások, fejfájás, álmatlanság, viszketés lehetnek. Az előbb felsoroltakhoz társulhatnak még ízületi fájdalmak vagy gyakori hólyaghurut, visszatérő hüvelyi fertőzés, elhízás és kínzó éhségérzet, hajhullás, gyermekeknél hiperaktivitás is. A szájüreg fertőzése esetén fehér, fájdalmas foltok (szájpenész, soor) jelennek meg. A tünetek általánosak, szabadon kombinálódnak, és ezeket sok más alapbetegség is okozhatja, így a kandidiázis diagnózisának felállítása képzett szakember alapos vizsgálatát feltételezi.

Diagnózis:
A tünetek kiváltására számos egyéb alapbetegség is képes, ami még a legtapasztaltabb szakembert is megtévesztheti, ezért a kandidiázis felismerése többnyire sok időt vesz igénybe. Amennyiben a tünetek kiváltó okának tisztázására irányuló szakszerű vizsgálatok sorra negatív eredménnyel zárulnak, mindenképpen gondolni kell a Candida albicans által okozott fertőzés lehetőségére.

Gombás fertőzés gyanújakor a fertőzött területről mintát vesznek (nyelvkaparékból, garat-torok váladékból, hüvelyváladék, széklet, vizelet), majd ebből a mintából laboratóriumi körülmények között tenyésztést végeznek. Előfordul, hogy a fennálló kandidiázis ellenére a tenyésztés eredménye negatív, ilyenkor következő lépésként a gomba ellen termelődő ellenanyag vérből való kimutatása jön szóba, mely jóval érzékenyebb vizsgálat.

Kezelés:
A terápia hosszadalmas, egyénre szabott, és a gombaölő gyógyszereken kívül a beteg aktív közreműködését is megköveteli. A kezelésnek ugyanis ki kell terjednie minden olyan tényezőre, melynek a betegség kialakulásában szerepe van, így a diétára, és a bélflóra rendezésére a gyógyszeres kezelésre és a szervezet méregtelenítésére. A gombaellenes diétáknak számos fajtája van. Alapvető a szénhidrátok szinte teljes kiiktatása, mely a gyümölcsökre, illetve gyümölcskészítményekre is vonatkozik. A legtöbb betegnél szükséges az egysejtű gombákat tartalmazó ételek (pl. kelt tészták, camambert sajtok) és a tejtermékek elhagyása. Ugyanakkor gondoskodni kell teljes értékű, megfelelő mennyiségű fehérje beviteléről. Diéta alatt a szeszesital fogyasztás nem ajánlott. A hangsúlyt zöldségekre és főzelékfélékre kell fektetni. A gombaellenes gyógyszerek csak orvosi rendelésre alkalmazhatók, mivel jelentős májkárosító hatásuk van. A gyógyhatású készítmények közül kiegészítheti a kezelést a fokhagyma, a borbolya, a citrusmag-kivonat, valamint néhány illóolaj (oregano-, rozmaringolaj, ausztrál teafaolaj, stb.) is. A normál bélflóra helyreállítására legalkalmasabb készítmények a Lactobacillus és Bifidobacterium törzseket tartalmazó (élőflórás) tabletták, illetve tejtermékek.

Megelőzés:
A megelőzésben a betegség kialakulására hajlamosító állapotok elkerülésének van jelentősége. A gombák szaporodását segíti a finomított szénhidrátokban gazdag, élelmi rostokban szegény, vitaminhiányos táplálkozás, az emésztési zavarok, a táplálkozási allergia, a stressz, a cukorbetegség, az immunhiányos állapotok, a fekélyellenes szerek, antibiotikumok és szteroidok szedése. Szintén kedvez a gombás fertőzés kialakulásának a terhesség és a fogamzásgátlók szedése. A napi higiénében törekedni kell az illatmentes, hipoallergén tisztítószerek, vécépapír és egészségügyi betét használatára. Az alsónemű és a zokni mosásakor kerülendő a textil-öblítőszer használata.

Rövid leírás:
(másnéven: női változókor)
A női változókor a nemi teljesség végétől az időskorig terjedő 10-15 éves periódus (klimakterion = sorsdöntő fordulat), melyet az utolsó havivérzés időpontja (menopauza) menopauza előtti, körüli és utáni időszakra bont. Bár önmagában a klimaktérium nem betegség, mégis célszerű szót ejteni róla, mert ez idő alatt olyan hormonális változások sora következik be, amelyek számos kellemetlen tünettel járhatnak, sőt életveszélyes betegségek kockázatát fokozhatják. Mivel a XIX-XX. század fordulóján a nők születéskor várható átlagos élettartama 45 év volt, csekély volt az esély arra, hogy az asszonyok ezekkel a kellemetlenségekkel találkozzanak Ezzel szemben ma a nők életük egyharmadát a hormonhiány kínos körülményei között lennének kénytelenek eltölteni, ha az orvostudomány nem találta volna meg a hatékony választ a női változókor kihívásaira.

Előfordulás:
A női változókor lehet természetes vagy kóros. Kóros lehet például abban az esetben, ha valamilyen betegség vagy állapot - pl. a petefészkek előzetes kényszerű eltávolítása - miatt a hormonhiány a természetesnél jóval előbb fordul elő. Hajlamosíthat korai változókorra bármilyen idült vérzési rendellenesség (amenorrea), mely különösen gyakori nagy fizikai aktivitást követelő tevékenységek, foglalkozások (sport, balett, stb) kapcsán. A továbbiakban a természetes változókorról szólunk.

Okok:
A változókor oka a petefészkek hormon-receptorainak elöregedése, melynek következtében először a tüszőrepedés és a sárgatestfázis marad el a sárgatest érést serkentő, ún. "luteotróp hormon" (LH) iránti érzéketlenség miatt, később pedig a petefészkekben a tüszőérést serkentő hormonnal (FSH = tüszőérést serkentő hormon, "follikulusokat stimuláló hormon") szemben is kialakul az érzéketlenség. Ekkor már a tüszőérés sem megy végbe, aminek ösztrogénhiány lesz a következménye.

Tünetek:
A klimaktériumnak három fázisa különíthető el. Ezek ún. hormonstátusza, tünetei és szövődményei is jelentősen különböznek egymástól.

Premenopauza: Az utolsó havivérzést megelőző szakaszt a tüszőrepedés elmaradása és a sárgatesthormon hiánya jellemzi, melynek legfőbb tünetei a vérzészavarok. Előfordulhat tartós vérzéskimaradás (amenorrea), melyet erős, tartós, fájdalmas, alvadékos vérzések (hipermenorrea) követnek. A célszervek sejtjeire az ösztrogének serkentőleg hatnak, a progeszteron gátlólag hat(na). Így a szervezet egyoldalú ösztrogén terhelésének szövődményei lehetnek: endometriózis, méhtestrák, méhizom-daganat (myoma), fibrocisztás emlőbetegség, emlőrák és természetesen vérszegénység, emiatt a fizikai és szellemi teljesítőképesség csökkenése, betegségekkel szembeni, fokozott érzékenység, stb. szintén problémát okozhatnak.

Perimenopauza: Az utolsó havivérzést (menopauza) két évvel megelőző és két évvel követő időszak, melyre a minimális progeszteron-termelés és a csökkenő ösztrogén-termelés a jellemző. A változókor legjellemzőbb értünetei - a hőhullámok és az izzadás -, továbbá pszichés problémái - szorongás, depresszió, önértékelési zavarok, érzelmi labilitás, stb. - a csökkenő ösztrogén-termelés rovására írhatók.

Posztmenopauza: Mind az ösztrogén-, mind a progeszteron-termelés minimális. A klinikai képet az ösztrogénhiány szövődményeinek - érelmeszesedés miatt koszorúér-betegségek, agyér-katasztrófák, csontritkulás miatti kompressziós csigolyatörések, elgörbülő végtagok, meghajló hát, továbbá késői cukorbetegség, Alzheimer-kór, húgy-ivarszervi sorvadás miatt bekövetkező idült hüvelygyulladás, méhelőreesés, vizelet-visszatartási képtelenség - tünetei uralják.

Diagnózis:
Fizikális vizsgálat: A jellemző tünetek és életkor alapján a változókor felismerése általában nem okoz gondot.

Laboratóriumi vizsgálatok: Mivel a petefészek érzéketlenné válik LH és FSH hormonokkal szemben, az ösztrogén és progeszteron termelése csökken, mely a vérből jól kimutatható. Ugyanakkor az FSH és LH, mintegy a hormonhiány kompenzálására, extrém mennyiségben termelődnek. Laborvizsgálattal ez is egyértelművé tehető.

Kezelés:
Premenopauzában legfontosabb a progeszteron megfelelő mértékű pótlása. Erre kombinált, ösztrogént és szintetikus progeszteron-származékot ("progesztint") tartalmazó készítmények állnak az orvosok rendelkezésére. Elsőként olyan szekvenciális készítményeket javasolnak, melyek rendszeres havivérzést tesznek lehetővé, szedési rendjük hasonló, mint a fogamzásgátló tablettáké (3 hét szedés, 1 hét szünet). Ez ugyanis külön védelmet nyújt a méhtestrákkal szemben. Perimenopauzában már olyan szekvenciális készítményeket javasolnak elsőként, melynél nincs szedési tünet, ugyanakkor három különböző összetételű tabletta szavatolja a normális élettani állapothoz hasonló hormonális ingadozásokat. Posztmenopauzában javasoltak azok a készítmények, melyek összetétele állandó, szedésük folyamatos, ezáltal a vérzéskimaradást garantálják. Csak ösztrogént (progesztin nélkül) csak abban az esetben javasolhatunk, ha a méhet előzőleg eltávolították. Ezek a gyógyszerek ugyanis önmagukban növelik a méhtestrák kockázatát. Méheltávolítást követően viszont elég biztonságosak, egyes adatok szerint komolyabb szívvédő hatással bírnak, mint a kombinált tabletták.

Hasznos tudnivalók:
A "nők öregedése" ma már 10-15 évvel kitolható a változókori hormonpótló készítmények (HRT =hormone replacement therapy) segítségével. Ezáltal javulnak az életkilátások, és - nem mellékesen - az életminőség is jobbá tehető.

A HRT-nek gyakorlatilag két ellenjavallata van: egyrészt az aktív trombózis, másrészt a hormonfüggő rosszindulatú daganat (pl. emlőrák, méhtestrák). Egyes megbetegedésekkel szemben védenek ugyan a hormonpótló készítmények, de a védelem korántsem 100%-os. Ha viszont már kialakult a daganat, a hormonok a tumor növekedését serkentik. Ezért célszerű a kezelés során félévente orvosi ellenőrző vizsgálaton megjelenni.

A hormonok pótlása természetesen több gyógyszer formájában is lehetséges. Legelterjedtebbek a tabletták és a tapaszok. Bár a gyógyszergyárak szeretik egyiket vagy másikat előnyösebbnek feltüntetni, ezek biológiai értéke között nincs értékelhető különbség. Ezért mindenki használhatja azt az adagolási formát, mely számára a legkényelmesebb. Főként a publikus (olykor azonban a tudományos) sajtóban is fel-felröppennek olyan hírek, miszerint a változókori hormonpótló készítmények "rákkeltők". Mivel a legelső csak ösztrogéneket tartalmazó készítményt 1941-ben vezették be az Egyesült Államokban, ahol közel egy évtizedig az Államok egyik leggyakrabban felírt gyógyszere lett, aligha van olyan hatása ezeknek a készítményeknek, melyeket nem ismernénk pontosan. Több mint négy évtizedes tapasztalat támasztja tehát alá a hormontabletták relatív veszélytelenségét. Kétségtelenül jelentek meg közlések, amelyek szerint a gyógyszerszedés során az emlőtumorok aránya minimális mértékben emelkedett. A korrekt kivizsgálás és a megfelelő, rendszeres ellenőrzés mellett a kockázat minimálissá válik. A rémhírek sok esetben inkább szolgálják egyik vagy másik gyógyszergyár marketing érdekeit, mint a gyógyítást.

Másfelől ha mérlegre tesszük a tabletták pletyka szintjén létező veszélyeit az igazolt egészségvédő hatásaival, nyilvánvalóvá válik, hogy a HRT előnyei sokkal nagyobb egészségnyereséget jelentenek, jobban javítják az életminőséget, mint annak mellőzése.

Rövid leírás:
A koszorúér-betegséget a nyugati társadalmak népbetegsége, az ateroszklerózis okozza. Az ateroszklerózis általában magyar nyelvre érelmeszesedésként fordítják le, holott az erek elmeszesedésénél lényegesen összetettebb folyamatról van szó. Az ateroszklerózis során az ütőerek falában zsírt és koleszterint tartalmazó lerakódások, úgynevezett plakkok jönnek létre, mely évek-évtizedek alatt fokozatosan növekedve, az erek szűkületét vagy elzáródását okozhatják. A folyamat végén ezek a felrakódások általában elmeszesednek, de a legsúlyosabb problémát gyakran még nem meszes állapotban okozzák.

Koszorúér-betegségen a koszorúerek ateroszklerózisát, illetve az ennek kapcsán kialakult kórképeket értjük. Jellegzetesen a szívet ellátó közepes és nagy verőerek legbelső rétege alá felhalmozódó plakkok az erek szűkületét okozzák. A szűkült ér nem képes az általa ellátott szívizomterület számára elegendő oxigént szállítani. Az így kialakult oxigénellátási zavar lehet tünetmentes (néma), de gyakran panaszokat, elsősorban fájdalmat okoz. A legenyhébb tünet az úgynevezett angina pectoris, azaz szívizom-károsodással nem járó mellkasi fájdalom, ennél jóval súlyosabb a szívizom-elhalással járó szívinfarktus. Az oxigénhiány okozhat továbbá szívelégtelenséget, szívritmus-zavarokat, és hirtelen szívhalált is.

A csupán szűkületet okozó koszorúér-plakkok folyamatosan azonos oxigénigénynél jelentkező mellkasi fájdalmat ún. stabil anginát okoznak. Az általában még nem meszes, ún. puha plakkok hajlamosak arra, hogy a véráram felé néző vékony felszínük megrepedjen. A megrepedt plakkot a szervezet érfalsérülésként észleli és a vérzést megelőzendő itt gyors véralvadási folyamat indul be. A véralvadási folyamat eredményeként a megrepedt plakkon vérrög képződik, mely a vér útját hirtelen jelentősen beszűkíti vagy elzárja. Az elzárt ér által ellátott szívizom nem tud ilyen gyorsan alkalmazkodni a vérellátási zavarhoz, ilyenkor általában szívizomelhalás (infarktus) jön létre. A koszorúér-betegek halálát túlnyomó többségben a plakk megrepedésével járó akut koszorúér szindróma okozza.

Előfordulás:
A fejlett ipari országokban a koszorúér-betegség a legfontosabb halálok. Tovább növeli jelentőségét, hogy a középkorúak 20%-át érinti. Míg Nyugat Európában javuló tendencia észlelhető a statisztikában, Kelet- és Közép-Európában sajnos további esetszám növekedés észlelhető.

Okok:
A koszorúér-betegségre hajlamosító tényezők között különbséget kell tenni a nem befolyásolható és a befolyásolható rizikófaktorok tekintetében. Nem befolyásolható az öröklött hajlam a betegség kialakulására, az életkor, és a nem (férfiak veszélyeztetettebbek, azonban a klimax után a nők hajlama nagyjából megközelíti a férfiakét). De jó hír, hogy vannak olyan hajlamosító tényezők, melyek korrigálásáért tehetünk saját magunk is. Ilyenek a zsíranyagcsere-zavarok (magas koleszterin, trigliceridszint), magas vérnyomás, cukorbetegség, elhízás, dohányzás, mozgáshiány. Ezen kívül néhány laboratóriumi eltérés is utalhat koszorúér-betegség kialakulására való hajlamra. A közhiedelemmel ellentétben a stressz nem független rizikófaktor. A betegség kialakulásában a stressz közvetett módon, a többi rizikófaktoron keresztül játszik szerepet, azaz a stresszben élő ember hajlamos az elhízásra, egészségtelen táplálkozásra, kevés mozgásra, dohányzásra és ilyenkor könnyebben alakul ki magasvérnyomás-betegség is.

A különböző rizikófaktorok együttes jelenléte nagymértékben emeli a koszorúér-betegség kialakulásának kockázatát. Nagy esetszámú nemzetközi vizsgálatok eredményei alapján manapság kockázatbecslő táblázatok állnak rendelkezésre, melyek segítségével a páciens meglévő rizikófaktorai alapján kiszámítható annak a valószínűsége, hogy 10 éven belül hány százalék annak a lehetősége, hogy koszorúér-betegség kialakul. Magas rizikójú egyének azok, akiknek a 10 éves kockázata meghaladja a 20%-ot, vagy 60 éves korára vetítve meg fogja azt haladni.

Tünetek:
A koszorúér-betegség első tünete 55%-ban az angina pectoris, 25%-ban szívinfarktus, és sajnos az esetek 1/5-ében első tünetként a hirtelen szívhalál jelentkezik. Ezért is van kiemelt jelentősége a magas kockázatú, panaszmentes páciensek kiszűrésének. Az angina pectoris a koszorúserek jelentős szűkületénél, jelentkezik. Jellemzően fizikai, vagy pszichés terhelés hatására, rövid ideig tartó mellkasi fájdalom. A fájdalom a nyakba, állkapocsba, karokba (jellemzően bal) sugározhat. Hideg levegő, telt gyomor fokozhatja a fájdalmat. Típusosan a fájdalom nitroglicerin adása után, vagy a fizikai terhelés megszakítására rövid időn belül megszűnik. Az ún. instabil angina ennél súlyosabb kórkép, nyugalomban jelentkező fájdalom, mely egyre gyakoribbá, erőteljesebbé válik és egyre tovább tart a fájdalom, fokozatosan több nitrát adása szükséges a panasz enyhítésére. Ez már tulajdonképpen a szívizominfarktus előszobája az esetek 1/5-ében sajnos be is következik az infarktus, instabil angina fennállása esetén. Az infarktusnál a tünetek hasonlóak, csak sokkal intenzívebbek lehetnek, a szorító-nyomó jellegű mellkasi fájdalomhoz hányinger, hányás, verejtékezés, nyugtalanság, szorongás, halálfélelem, eszméletvesztés társulhat. Az instabil anginát és az infarktust a koszorúér-plakk megrepedése okozza és azonnali intenzív kezelést igénylő állapotok.

Diagnózis:
A tipikus mellkasi tünetek valószínűsítik az angina pectorist, azonban, mivel az esetek több, mint felében tünetmentesek a koszorúér szűkületével kapcsolatos események, a rizikófaktorokkal rendelkező betegeket fokozatos figyelemmel kell kísérni. A nyugalomban készült elektrokardiogramm (EKG) infarktust megelőzően nagyon gyakran nem mutat specifikus eltérést. Ezért a terheléses EKG, melyet futószalagon, vagy kerékpáron végeznek, sok esetben rámutathat a koszorúér kritikus szűkületére. A terheléses szívultrahang tapasztalt vizsgáló kezében szintén hatékony diagnosztikus módszer. Ilyenkor fizikai, vagy gyógyszerrel elért terhelés hatására figyelik a kamrák mozgékonyságát szívultrahang segítségével. A szívizom izotópos vizsgálata nyugalomban és terhelés alatt szintén segítheti a diagnózist, ennek elsősorban azoknál az eseteknél lehet jelentősége, amikor már ismert szívizom-károsodás mellett, további rossz vérellátású területeket keresünk. Ennek a vizsgálatnak a lényege, hogy a szívizomhoz specifikusan kapcsolódó izotóp dúsulását figyelik bizonyos időközönként készített felvételeken. Ahol gyengébb a vérellátás, ezeknek az izotópoknak a jelenléte is csekélyebb mértékű lesz. A koszorúérfestés kapcsán a comb, vagy a kar verőéren keresztül katéter segítségével közvetlenül kontrasztanyaggal festhetők a koszorúerek. Segítségével közvetlenül kirajzolódnak a koszorúér-szűkületek. Ilyenkor manapság akár azonnal lehetőség nyílik a terápiára is. A koszorúereket újabban katéteres beavatkozás nélkül is láthatóvá lehet tenni, nagy felbontású, ún. sokszeletes CT-berendezéssel.

Kezelés:
Az első és legfontosabb a koszorúér-plakkok növekedésének megakadályozása, illetve a már kialakult ateroszklerózis súlyosbodásának meggátlása.

Ha már kialakult a szűkület, mely tüneteket is okoz, a súlyosságtól függően változhat a kezelési stratégia. A stabil angina pectoris akár ambulánsan is ellátható betegség, azonban nagyon fontos, hogy az instabil angina kórházi felvételt, állandó orvosi felügyeletet igénylő állapot.

Az antianginás ellátás lényege, hogy az oxigénellátást javítsuk, ugyanakkor a szív oxigénigényét mérsékeljük. Ennek érdekében végzett gyógyszeres kezelésnek tartalmaznia kell a vérlemezkék összecsapzódása ellen ható szert ilyen az aszpirin és/vagy clopidogrel, melyek esetleges plakkrepedés esetén csökkentik a véralvadék kialakulásának esélyét. Nitrátok értágító hatásuk miatt javítják a szív oxigénellátását, ugyanakkor a szív terhelését is csökkentik. A bétareceptor-blokkolók a szívfrekvencia és a vérnyomás csökkentésével szintén a szívizom oxigénigényét mérséklik. Bizonyos típusú kalciumcsatorna-blokkolók szintén használhatók, de inkább csak kiegészítő terápiaként. A koszorúserek szűkületeinek direkt gyógyítása részben a már említett, diagnosztikus célra is alkalmazott szívkatéterezés kapcsán történhet, melynek során az eret a szűkületnél ballon segítségével megtágítják, és manapság szinte a legtöbb esetben egy "sámfát", fémből készült hálót, ún. stent-et is behelyeznek a kritikus érszakaszra. A másik lehetőség a szívsebészeti úton történő gyógyítás, mely során a szívsebész a láb vénáiból, vagy a mellkasfalon futó verőerekből készít áthidalást (bypasst), melyeken a vér a szűkületeket megkerülve jut a szívizomhoz. Mivel klasszikus formájában ez a beteg számára jelentős megterheléssel járó műtét (szegycsont átvágása után a mellkasba való hatolás, szív leállítása, a műtét alatt szívmotor és lélegeztető gép használata) az igény nagy, hogy még szélesebb terápiás területet nyerjen a katéteres beavatkozás. A szívsebészeti műtéti technika is folyamatosan fejlődik, hogy a beteg számára kisebb megterhelést és veszélyt hordozó legyen a bypass-műtét (dobogó szíven végzett műtétek, nem a szegycsont átvágásával történő behatolásból). A hüvelykujj szabály az, hogy minél régebben fennálló, a koszorúér-rendszer minél nagyobb részét érintő ateroszklerózisról van szó a katéteres technikák lehetőségei annál korlátozottabbak és annál valószínűbb, hogy a vérellátás helyreállítása csak szívsebészeti módszerekkel lehetséges. Ezért is fontos, hogy az esetleges koszorúér-betegség, még a korai szakban felderítésre kerüljön.

Megelőzés:
Fontos a vérzsírok karbantartása, elhízás elkerülése (férfiakban 94 cm-nél, nőkben 80 cm-nél nagyobb derékbőség mellett már indokolt a testsúly csökkentése), zsír- és koleszterinszegény (koleszterin max. 300 mg/nap), rostokban, tengeri halakban gazdag táplálkozás. Az összes kalóriabevitel kevesebb, mint 30%-a származzon zsírokból, ezen belül is, a telített zsírsavak (ezek főleg az állati eredetű zsírok) aránya ne haladja meg az összes zsír 1/3-át. Rendszeres testmozgás (heti 4-5 alkalommal 20-30 perces, még kellemes terhelést jelentő, intenzív mozgás), stresszhelyzetek kerülése, illetve hatékony stressz kezelési stratégiák elsajátítása. Már meglévő és ismert társbetegségek karbantartása, legfontosabb ezek közül a magas vérnyomás és a cukorbetegség. Nagyon fontos a dohányzás elhagyása, és a passzív dohányzás kerülése is!

Score Kockázatbecslő tábla:



Hasznos tudnivalók:
Hirtelen fellépő mellkasi panasz esetén mindig gondolni kell valamilyen koszorúér-szűkület talaján kialakult betegségre, ezért minél hamarabb orvosi kivizsgálás javasolt.

Ha ismert angina pectoris betegségünk, de a fájdalom a szokottnál erősebb, vagy a megszokott nitrátdózis befújása esetén sem szűnik, azonnal kérjünk orvosi segítséget!

A cukorbetegség, amellett, hogy a koszorúér-betegség rizikóját kétszeresére növeli, a mellkasi fájdalmat elfedheti, ugyanis a zsigerek beidegzésének károsítása kapcsán, normál esetben, az oxigénhiányra jelentkező fájdalmat kevésbé, vagy egyáltalán nem érzi a cukorbeteg páciens.

A koszorúér-betegség általában együtt jár más ütőerek beszűkülésével vagy elzáródásával járó betegségekkel (pl. nyaki- vagy lábverőér-szűkület). Emiatt amennyiben az egyik ütőérrendszeren bizonyítást nyer a betegség, tanácsos a többi kritikus érterületet is megvizsgálni.

Rövid leírás:
Az agyhártyagyulladás (meningitis vagy magyarosan meningitisz) az agyhártyák vagy agyburkok (meninx, meninges), azaz a központi idegrendszert (az agyat és a gerincvelőt) körülvevő hártyáknak a gyulladásos megbetegedése.
A gyulladást, okát tekintve, durván két csoportba oszthatjuk: fertőzés okozta és nem fertőzés okozta gyulladás. A kettő között a mikroorganizmusok által okozta fertőzés a gyakoribb kórokozó, pontosabban vírusok, baktériumok, gombák, de a parazita organizmusok is okozhatnak gyulladást. A nem fertőzés okozta meningitisz eredete lehet rákbetegség, a koponya fizikai sérülései, egyes szennyezőanyagok és drogok.
A fertőzéses meningitisz okozója leggyakrabban egy vírus, ami többnyire veszélytelen és a beteg sokszor spontán, pár napon belül felépül, a gombák és paraziták által okozta betegség pedig viszonylag ritka. Az agyhártyagyulladás második leggyakoribb, egyben legveszélyesebb okozói a baktériumok. Számos baktérium okozhat meningitiszt, ami jelenlétének azonnali felismerése, orvosi beavatkozás és intenzív kezelés nélkül az egész idegrendszerre kiható, súlyos és maradandó hatást gyakorolhat, akár a beteg halálához is vezetve. Így már a leghalványabb gyanú esetén is azonnal el kell kezdeni az antibiotikumokkal való kezelést, még ha nem is vagyunk teljesen biztosak abban, hogy bakteriális meningitisszel állunk szemben.
A meningitisz egyes okozói ellen védőoltás áll rendelkezésre; ilyenek kórokozók a meningokokkusz és pneumokokkusz baktériumok, és a mumpsz vírus.

Tünetek:
A szimptómák közé tartozik a rettenetes fejfájás és nyakmegmerevedés, valamint hirtelen magas láz és megváltozott elmeállapot. Mindezen tünetek azonban egy analízis szerint a fertőzés okozta meningitisz eseteknek csak kb. 44%-ában jelennek meg együttvéve.
Egyéb tünetek: fotofóbia (fényiszony), fonofóbia (hangiszony), idegesség, delírium, kisgyerekek esetében görcsök, néhány hónapos (0–6) csecsemőknél azok kutacsainak (a koponya puha varratainak) megduzzadása.
A nyakmerevségre két vizsgálat van, a Kernig-jel (Kernig’s sign) és a Brudzinszki-jel, de egyik sem teljesen megbízható.
A Neisseria meningitidis kokkusz által okozott betegségre jellegzetesen egy gyorsan terjedő kék és lila színű pontokból álló kiütés, a bőrvérzéses kiütés (angol: petechial rash) előzi meg a többi szimptómát. Ez rendszertelenül terjed a csípőn, a lábszárakon, a kötőhártyán, és olykor a beteg talpán és tenyerén. Erre a fertőzésre a tünetek hasonlítanak a száj- és körömfájás és a genitális herpesz tüneteire is.
Egy post mortem vizsgálat alkalmával az agy pia-arachnoid rétegének nagymértékű gyulladása jelzi, hogy a halál oka meningitisz volt. Ezenkívül a halott agy-gerincvelői folyadékában a megnőtt neutrofil (semleges közeget kedvelő) leukocita (fehér vérsejt) koncentráció, valamint az agyalap, az idegek, a gerincvelő, valamint az agy környezetének elgennyesedése az, ami a meningitisz okát megerősíti.

Diagnózis:
A diagnosztikai vizsgálatok közé tartozik egy kimerítő vérvizsgálat teljes vérsejtszámlálással, valamint egy mellkasröntgen, de a leglényegesebb vizsgálat ami a meningitisz távollétét bizonyítani tudja az agy-gerincvelői folyadék (liquor) analízise lumbálpunkció, angolul lumbar puncture, rövidítve LP mintázással.
A lumbálpunkciót el kell kerülni, ha arra gyanakszunk, hogy a betegnek magas az intrakraniális (belső, agybeli) nyomása, egy halálos, ún. agyherniáció (agykinyomódás) előfordulásának valószínűsége miatt. Ilyen esetekben vagy egy CT vagyis komputertomográfia, vagy egy MRI által készített felvételek előzetes tanulmányozása adja meg a választ arra a kérdésre, hogy egy LP kivitelezése túlságosan veszélyes lenne-e, vagy sem. Egyébként a LP vizsgálat jön először amit MRI követ. Az MRI jobb a CT-nél mert pontosabban mutatja az agybeli ödéma, az iszkémia (vagyis véredénydugulás), és a gyulladás helyét.
Az LP vizsgálatnál a kezdeti nyomás mérése az első feladat, mert ennek nagysága lehet az első jel arra, hogy bakteriális gyulladással állunk szemben. Egy 180 mm víznyomás (kb 14 Hgmm) felüli nyomás már maga is erős jel erre.
Ezután a liquorból való mintavétel és annak részletes analízise következik: fehérvérsejt-tartalomra (annak teljes típuseloszlásának meghatározásával), fehérje- és glükóztartalomra. Bár Gram-festés vagy egy baktériumkultúra mikroszkópos megfigyelése kimutathat baktériumokat, már a jelenlevő fehérvérsejtek típusbeli eloszlása is mutatja, hogy vírus vagy baktérium okozta meningitisszel van dolgunk.
Az agy-gerincvelői folyadékból vett mintán a következő vizsgálatok következhetnek a virális vagy bakteriális DNS keresésére, identifikálására:

• Latex-agglutinációs teszt
• Limulusz-lizát (limulus lysates) (LAL)-teszt, az endotoxinok kimutatására
• Polimeráz-láncreakció vizsgálat, a továbbiakban PLR (angolul Polimerase Chain Reaction, PCR)

Ha a beteg immunrendszere kompromittálva van, akkor a folyadékot taxoplazmózis, Epstein-Barr vírus, citomegalovírus és gombás fertőzés jelenlétére lehet vizsgálni, az egyedi DNS-ek kimutatásával.

Bakteriális gyulladás esetén az [likvór-glükóz/szérumglükóz] arány 0,4 alatt van, a Gram-festés ill. a baktériumkultúra vizsgálatok értékességét pedig az mutatja, hogy míg a Gram-festés a bakteriális agyhártyagyulladás eseteinek csak 60%-át, a tenyésztés utáni mikroszkópos vizsgálat pedig csak 80%-át garantálja, a limulisz-lizát vizsgálat a Gram-negatív baktériumok endotoxinjait is képes kimutatni. Mindezzel szemben a latex-agglutináció teszt még azt is megbízhatóan kimutatja, hogy a Streptococcus pneumoniae, Neisseria meningitidis, Haemophilus influenzae és az Escherichia coli közül melyikkel állunk szemben.

A baktériumtenyészeti vizsgálat értékét csökkenti az is, hogy a tapasztalat szerint bakteriális kórokozóval állhatunk szemben még ha azt a kultúrában nem is tudtuk megtalálni akkor, ha a liquorból vett mintát a beteg antibiotikumokkal való kezelése megkezdése után vettük. Ilyen esetekben további bizonyíték kell a negatív eredményre amit a folyadék kortizontartalmának meghatározása támaszthatja alá.

Azok az esetek amelyekben nem szepszis (vérmérgezés) a gyulladás okozója, a kórokozó lehet vírus, gomba, rákos szövetátalakulás, szarkodiózis (egy granulómás immunrendszeri betegség) vagy még egy a gerincvelőbe orvosilag bevezetett kontrasztmédium által okozta kémiai reakció is.

Gyakran a vírus okozta betegség kategóriába szokták osztályozni minden nem bakteriális ún. aszeptikus (nem szeptikus) tehát enyhe agyhártyagyulladás eseteit, de ezt a csoportot külön részletezni lehet egy a liquor- vagy vérmintán elvégzett PLR, vagy szerológiai vizsgálat lefolytatásával, ami ki tudja mutatni az enterovírus, herpesz szimplex 2. vírus, vagy a mumpsz vírus jelenlétét azokon akik ezek ellen nem lettek még beoltva. Problémát okozhatnak a már zajló antibiotikumos kezelés, mivel ilyenkor az agy-gerincvelői folyadék analízisének eredménye hasonlít a virális eredményhez; ilyenkor az antibiotikumos kezelést tanácsos folytatni mindaddig amíg egy másodlagos teszt, pl egy PLR-vizsgálat pozitíven ki nem mutatja egy vírus jelenlétét.

A bakteriális diagnózis pontozási rendszere:
Az ún. bakteriális meningitisz-pontozási rendszer (angolul Bacterial Meningitis Score), aminek a használatát 2007-ben jelentették először, a legalább egy kockázati faktort mutató, két hónaposnál idősebb gyerekek fertőző agyhártyagyulladás-diagnózisának a megbízhatóságát bizonyítja.

Kórokozók és kezelés:
A meningitisz leggyakoribb okozói (a parazitákat is ideszámítva) mikroorganizmusok, amik a vérkeringés útján kerülnek az agy-gerincvelői folyadékba. A leggyakoribb kórokozó egy viszonylag veszélytelen vírus, az általa okozott agyhártyagyulladás általában néhány napon belül elmúlik. A második leggyakrabban észlelt esetek csoportja bakteriális eredetű. Ez igen veszélyes, sokszor halállal is jár. Bakteriális támadás esetén tehát azonnali orvosi beavatkozásra van szükség, ami azt jelenti, hogy a legkisebb gyanú felmerülése esetén még az alaposabb kivizsgálás kezdete előtt el kell kezdeni oxigénadagolás mellett az empirikus antibiotikumokkal való kezelést, mégpedig intravénás csepegtetéssel, ha a betegnek magas a vérnyomása vagy sokkos állapotban van. A gyógyszerek között a legismertebb a benzilpenicillin. Felnőtteknél, különösen ha az pneumokokkusz eredetű, az agyhártyagyulladás okozta hallásveszteség, a neurológiai utóhatás valamint a halál gyakoriságát hatásosan lecsökkentik a kortikoszteroid gyógyszerek.

Rövid leírás:
Az allergia az immunrendszer egy túlzott reakciója olyan anyagokra, melyek normális körülmények között semmilyen választ nem váltanak ki a szervezet részéről. Az ilyen anyagokat allergéneknek nevezzük, ilyenek például a pollen, állati szőrök, atka, penészspórák, különböző állatok mérgei, mikroorganizmusok, élelmiszerek, gyógyszerek, vegyszerek, nehézfémek stb.

Az allergia az első típusa a túlérzékenységi reakcióknak, mely úgy jön létre, hogy az allergén kapcsolódik az IgE molekulához, mely előidézi a masztociták és bazofilek degranulációját. Az így felszabadult anyagok (citokinek, interleukinek, hisztamin, prosztaglandinok) gyulladást váltanak ki a szövetekben.

A tünetek nagymértékben változnak attól függően, hogy milyen szervben történik az allergiás reakció. Így azok az allergének, melyek levegő által terjednek (mint például a pollen vagy az atkák) a légutak és a szem szaruhártyájának a gyulladását okozzák. Ilyen a szénanátha (allergiás rinithis), mely az orrnyálkahártya megvastagodását, orrváladékozást, tüsszentést, a szem irritációját, könnyezést okoz. Ha az allergén bekerül a tüdőbe, asztmás tüneteket is okozhat: nehézlégzés, köhögés, sípolás (wheezing). Ha az allergén az emésztőrendszerbe kerül a következő tünetek jelentkezhetnek: hasüregi fájdalom, hányinger, hányás, puffadás, hasmenés. A bőrön jelentkező allergiás reakciók, mint az ekcéma vagy az urticaria bőrpírrel, duzzadással járnak.

Súlyosabb esetekben a reakció nem marad lokalizált és az egész szervezetre kiterjed, ún. anafilaxiát okozva. Ebben az esetben az immunsejtekből rövid időn belül nagy mennyiségű kémiai mediátor szabadul fel, ami sokkos reakcióhoz vezet. Ez az állapot, kezelés nélkül (esetenként kezeléssel is) halálhoz is vezethet.

Több eljárás is létezik az allergia kimutatására, de alapvetően két típust különböztetünk meg: provokációs tesztek és vérvizsgálatok. A provokációs tesztek során kis mennyiségű allergénnel vagy allergén-kivonattal hozzák kontaktusba a szervezetet, általában a bőrt. Érzékeny egyéneknél meghatározott időn belül helyi reakció jelentkezik. A vérből általában az össz IgE mennyiségét szokták kimutatni. Ez azonban nem mindig megbízható, mert más betegségekben (parazitás fertőzésekben és bizonyos hematológiai betegségekben) is megnőhet az IgE szintje. Ezért pontosabb, ha az allergén-specifikus IgE-t mérjük, tehát azokat az IgE molekulákat, melyek az allergénnel kapcsolatba lépnek. A vérből kimutatható még az eozinofilek által termelt fehérje (asztma kimutatására) és a masztociták által felszabadított triptáz.

Hagyományos kezelése:
Az allergia kezelésében nagy szerepet játszik a megelőzés, ami az allergének kerülését jelenti. Sikeres oki kezelés az allergiára még nem létezik, de bizonyos esetekben célra vezetett a hiposzenszitivitásos immunterápia. Ilyenkor a betegnek egyre nagyobb mennyiségű allergént adnak. A kezelés során az immunrendszer tűrőképessége fokozatosan alkalmazkodik az allergénhez. Ha már kialakult az allergiás reakció, számos antiallergiás gyógyszer áll rendelkezésre, melyek a különböző kémiai mediátorok blokkolása révén hatnak. Ilyenek az antihisztaminikumok, masztocita degranulációt gátló gyógyszerek, hidrokortizon, kortizon, dexamethason, epinefrin, salbutamol, immunszupresszivek (Cyclosporin A) stb.

Alternatív kezelés:
A gyermekkori élelmiszer-allergiák esetében megállapították, hogy szinte kivétel nélkül a Lactobacillus, az Acidophilus és a Bifidobacteria törzsek lecsökkent számával egyidejű Enterobacteriaceae család túlfejlődése a kiváltó ok. Bélflórát helyreállító beavatkozásként müzlibe vagy dzsúszhoz adagolt inulinnal az élelmiszer-allergia megszüntethető. Az inulin legbőségesebb természetes forrása a csicsóka.

Allergiás kórképek (szénanátha, kötőhártya-izgalom, bőrtünetek) esetén hatásosan alkalmazható a testakupunktúra.

Az allergiáról a holisztikus szemlélet szerint:
A holisztikus szemlélet szerint az allergia kiváltó oka, az „allergén” helyett az allergiás beteg szervezetében keresendő.

A környezetünkbe került százezres nagyságrendű vegyszernek, sugárterhelésnek, ez állandó stressznek, illetve a megizmosított mikrobák, (baktériumok, gombák, vírusok, paraziták) hatásainak kitéve az immunrendszerünk működése kisiklik, s az emberi szervezet az eddig természetesnek tartott környezetre is allergiás, azaz túlérzékenységi reakcióval válaszol.

Hiszen a parlagfű, és mára már ezres nagyságrendű allergén, (például az ételeink, a házipor, a vegyszerek, stb.) a megbetegedés előtt is ott volt az akkor még nem allergiás beteg környezetében. Az allergiás beteg szervezete változott meg, az immunrendszere betegedett meg, s immár a természetes környezetére is túlérzékenyen reagál.

Csak akkor lehet meggyógyulni az allergiából, ha az egész szervezetet meggyógyítjuk, nemcsak a „jéghegy csúcsát”, a tüneteket kezeljük, türelmesen, holisztikusan, és véglegesen!